Akadhatnak, bizonyosan akadnak is, föltehetően tisztes számban, akik úgy vélik, kínos ballépés, hogy néhány begyöpösödött jobboldali politikus Horthy Miklósnak akart emlékmisét tartani Auschwitz felszabadulásának emléknapján. Kellő időben, egy józan hangot követve azonban minden rendbe jött, miért kéne rágódni rajta? Ha nem volna olyan eszeveszett ez a mai magyar politikai szenvedély, nem dúlna a választási kampány, talán nem lett volna ekkora a vihar.
Vagy mégis? Nézzük meg két olyan ország példáját, ahol ma is lángol a múlt: ott vajon mi történt ugyanezen az emléknapon? Az egyik a velünk közvetlenül szomszédos Ausztria. Az ottani új kormány fejét azért kárhoztatja az Unió többsége, mert összeszövetkezett azzal a szalonképtelen párttal, amely éppen az elátkozott tegnapban él. Ez a kancellár azonban vállalta a ráháruló terhet a holokauszt évfordulóján, és nyilatkozatot tett közzé azzal a gondolattal, hogy Bécs különös történelmi felelősséggel tartozik a Shoahban elkövetett ocsmány bűnökért. Sebastian Kurz úgy fogalmazott: „Különleges a históriai terhünk, és ezt az új kabinetnek félreérthetetlenül vállalnia kell. Ausztriát egy ideig úgy aposztrofálták, mint a nácizmus első áldozatát, holott az ország valójában lelkesen köszöntötte Adolf Hitler Anschlussát”.
Gondolom éppen most, e kínos napokban rálelhetünk sok olyan díszmagyarra, aki messzemenően egyetért Boross Péter hajdani kormányfővel, Lezsák Sándorral, a képviselőház egykori alelnökével és és cimboráikkal, és úgy véli, nem kellett volna pellengérre állítani őket, hiszen ők csak habozás nélkül kimondták azt, amit sokan taktikusan még magukban morzsolnak. Vállalták szőröstül-bőröstül a vállalhatatlant, a mások ellen elkövetett gaztetteket. Nem úgy, mint Kurz mellett Angela Merkel, aki a múlt szombati emléknapon maga is elviselhetetlen szégyennek nevezte az antiszemitizmus minden változatának föltámasztását.
Minálunk azonban vannak, akik derekasnak tartják, hogy az Orbán-vezetés hovatovább évtized óta, néha szégyentelenül, néha tettetett megbánással azt folytatná, amit Horthy annak idején kényszerből hagyott abba. Nyíltan pislog a politikai jobbszélre, ahol a neki tetsző eszméket véli fölfedezni. Ezért elviselhetetlen, fölösleges számára az új Európa. Hívei nyafognak tovább, Lezsák még el nem mondott beszéde közreadásával is demonstrálja, milyen szívesen szónokolt volna a patinás pesti Bazilikában, ha Erdő Péter bíboros nem parancsolt volna megálljt nekik.
Az emlékmise kezdeményezői és egyházi támogatóik nem Rómára, a Vatikánra vetik vigyázó szemüket, ahol a korszellem végre a XXI. századot jegyzi. Ők elaggott eszmék után loholnak.
