Ha már nem mindennapi egy film címe, legalább legyen fontos szerepe a történetben. Martin McDonagh legújabb filmjében osztja ezt a nézetet. Az a bizonyos három óriásplakát elképesztő drámai folyamatokat generál az Ebbing nevű kisvárosban. De vajon mi olvasható azokon az óriásplakátokon, ami ennyire érzékenyen érinti egy közösség mindennapjait? Csupán néhány mondat... A „hirdető”, Mildred ezúton üzen a városka rendőrfőnökének, mivel elégedetlen azzal, hogy nem találták meg a lányát hét hónappal korábban megerőszakoló és meggyilkoló embert.
McDonagh az anyatigrisként fellépő Mildred szemszögéből indítja el a drámát – és itt most komolyan kell venni a szó ógörög eredetijét, hiszen a cselekvés az, ami jellemzi ezt a figurát. A figurát, aki nem tűri el, ha más sem olyan aktív, mint ő. Ellenpontja az egyik rendőr, Dixon negatív karakterként tűnik fel a színen. Ő az a tipikus favágó alkat, aki nem okos, viszont rasszista, de még annyi agya sincs néha, hogy leplezze, árnyalja az álláspontját. Így lesz a szemünkben a megítélése nagyon gyorsan legalább olyan rossz, mint a feltételezett gyilkosé. Együgyűsége azonban számos humoros szituáció forrása is. Régen látott, értelmiségi humorral dolgozik McDonagh, és ami nagyon fontos, tiszteli a karaktereit.
A két meghatározó figura mellett ott a történetben Willoughby sheriff, aki legalább valamennyire szeretné megtalálni Mildred lányának gyilkosát. Empatikus nézőként néha meg is sajnáljuk őt Mildred szigora miatt. Funkcionalitása dramaturgiai szempontból a film egyik csúcspontja: az író-rendező akkorát lép vele kapcsolatosan, amire az életben nem számítottunk volna. Ez a fordulat, - amit nem spoilerezünk el - , totálisan átírja az addigi dramaturgiai felállást: Dixon addig vérgenyó karaktere is új is újabb rétegeket villant fel. Élve a lehetőséggel, a Dixont alakító Sam Rockwell kicsit ellopja a show-t, azaz él a lehetőséggel, hogy gigantikusat alakítson.
A dialógusok elképesztően pontosak, frappánsak és élettel teltek. Ez remek lehetőséget teremt a színészeknek, hogy ragyogjanak: Mildred szerepében Frances McDormand lélegzetállító ámokfutást hajt végre, minden egyes pillanatban látjuk, érezzük benne az őserőt, a megkérdőjelezhetetlen elszántságot. Aktori színvonalon lenyűgöző partnere a már jól megdicsért Sam Rockwell, akitől – ha van igazság az Oscar esetében – akkor nem lehet(ne) elvenni a legjobb férfi mellékszereplőnek járó arany szobrocskát. Woody Harrelson sem marad el a sheriffet alakítva, de az ő figurája talán egy csöppet csendesebb, a két „ámokfutónál”. De megtehetik a színészek, hogy baromi jók legyenek, lévén, hogy ilyen jó dialógusokat nagyon kevesen tudnak írni mint McDonagh. Nem véletlen, hogy színházi közegből érkezik – amikor pedig volt szerencsém megkérdezni tőle, hogy hol érdemes érdeklődni, ha ezt meg akarja tanulni az ember, a válasz az volt: sehol. Ő nem olvasott soha semmilyen tankönyvet. Megtehette, lévén zseni.
