A március 18-i orosz elnökválasztáson Vlagyimir Putyin egyetlen, ismertebb ellenfelének elnökjelöltként való bejegyzését arra hivatkozva tagadta meg decemberben a Központi Választási Bizottság, hogy gazdasági bűncselekmény miatt próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetését tölti és a hatályos törvények szerint ezért tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon. Navalnij fellebbezett, de az orosz legfelsőbb bíróság január közepén helybenhagyta a bizottság döntését, annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága Navalnijnak adott igazat.
Bár valós esélye neki sem lenne a változatlanul 70 százalék fölötti népszerűséggel rendelkező Putyinnal szemben, a Navalnij eset mégis jelzi, nemcsak az orosz demokratikus jogállam valós állapotát, hanem azt is, hogy az utolsó mandátumára készülő Putyin semmit sem kíván kockáztatni.
Miközben Washingtonban folyik a kivizsgálás a 2016-os elnökválasztásba való orosz beavatkozás kapcsán, Moszkva amerikai beavatkozást kezdett emlegetni. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő decemberben Facebook-bejegyzésben vádolta meg az amerikai külügyminisztériumot az orosz választási folyamatba, egyúttal az orosz belügyekbe való beavatkozással miután a State Departament aggodalmát fejezte ki Navalnij elnökjelöltségének elutasítása miatt. Csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be a szóvivő, hogy „egyes országok” bizonyítottan megpróbálnak beavatkozni az orosz elnökválasztás folyamatába, de Oroszország véget vet ezeknek a próbálkozásoknak, és amennyiben folytatódni fognak, Moszkva kénytelen lesz megtorló intézkedéseket hozni és nyilvánosságra hozni ezen próbálkozásokkal kapcsolatos minden adatot.
Nem véletlenül. A népszerűségi mutatók ugyan nem adnak okot az aggodalomra, bárkivel szemben megnyerné ezt a versenyt a hivatalban lévő elnök, de egyértelmű hogy hatalmas fölénnyel szeretne a Kreml ura maradni, és az utóbbi idők parlamenti, illetve tartományi, önkormányzati választásainak részvételi adatai, az a választói passzivitás, ami 2016 óta sorozatban megmutatkozik, amellett hogy történelmi mélypontot jelentenek, egyre alkalmatlanabb arra, hogy Putyin és a hatalomgyakorlók demokratikus legitimációjának látszatát fenntartsa. Navalnij egyszer már, tavaly márciusban összehozott egy nagyméretű, az ország mintegy 80 városára kiterjedő tüntetést, az utóbbi idők legnagyobb orosz tömegdemonstrációját, mégis kérdéses, mennyire tudott ezúttal is mozgósítani. A mai tüntetés így egyszerre lesz az orosz ellenzék és az orosz jogállam (vagy annak maradványainak) főpróbája. Nem ez lenne az első megmozdulás, amelyet akár utolsó percben lefújnak vagy minden eszközzel megpróbálnak korlátozni a hatóságok, amelynek résztvevőit tömegesen tartóztatják le, hurcolják meg. Ugyanakkor az is kiderül, van-e komolyan vehető ellenzéki potenciál az orosz társadalomban, kell-e tényleges bojkottól tartania a Kremlnek.
