A látszat a legfontosabb. Ezt jól megtanulták - és alkalmazzák is - a jelenlegi hatalom emberei. Az a lényeg, hogy a kép olyan legyen, amilyent láttatni akarnak. És azt hiszik, akkor már mindegy is, igazából milyenek.
A szokásos péntek reggeli miniszterelnöki rádiószózat újra ezt az alaptézist példázta. Orbán Viktor bizonyosan elhiszi, amiről beszél, és úgy mondja, hogy sokakkal el is tudja hitetni, az a valóság. Hiszen nem egészen három hónap múlva választás, semmit sem lehet a véletlenre bízni, turbófokozatba kellett kapcsolni az eddig sem mérsékelt kampányt.
A látszat szerint félni kell. Bevándorlóktól, kvótáktól, leginkább Sorostól, meg a nem létező tervétől. A fenyegetésektől csak a jók - vagyis a most uralkodók - képesek megvédeni a hazát. Ezt az a látszat is erősíti, hogy a másik oldal - az ellenzék - elárulná és kiárusítaná az országot, a milliárdos megbízásából és pénzéből. De a jók még ebben a helyzetben sem tágítanak a demokráciától. Pontosabban: annak látszatától. Előbb megkérdezték a népet, s miután a választópolgárok alig több mint negyede igazat adott nekik, ezt többségi véleménynek állítják be. Ettől feljogosítva érzik magukat, hogy a saját parlamentjükben - ahol persze többségben vannak - új törvényt alkossanak: Stop Soros. Ezt aztán mindenki érti. És majd a képviselők - a látszat-demokrácia jegyében - jogszabályba foglalják a látszólag össznemzeti akaratot.
Így jutunk el az áprilisi látszat-választásig, amikor - továbbra is nagyon demokratikusan - érvényesülhet az, amit most már évek óta sulykolnak a hívekbe. És ha így sikerül megvédeni az országot, ami egyet jelent uralmuk meghosszabbításával, akkor talán majd számíthatunk néhány őszinte szóra is. Azt persze sosem ismerik el, hogy a látszatok győzelmét ünneplik.
Miközben ez már csak egy Patyomkin-ország.
