Szerezzenek egy rádióújságot - adja ki a parancsot a főnyomozó, amikor ellenőrizni akarja néhány gyanúsított alibijét. Egy panzió lakói ugyanis azt állítják, a gyilkosság időpontjában együtt hallgattak egy rádiójátékot. Ez a kis epizód egy 1969-ben készült magyar filmben szerepel, amit éppen a múlt hét végén tűzött műsorára a közmédia nosztalgia- és retrócsatornája, az M3. Az alvilág professzora krimi, már ahogy azt a vasfüggönyön innen egykor elképzelték. Írója az egykori rendőrtisztből tévéssé avanzsált Radványi Dezső, rendezője Szemes Mihály. S persze megcsodálhatjuk benne a rendőrségi Volgákat és Barkasokat, a telefonos nyomkövetést, meg a gyilkosok és csempészek leleplezését. De igazán a nagyszerű színészeket csodálhatjuk: a főnyomozót alakító Latinovits Zoltánt, a helyettesét játszó Sinkovits Imrét, a rosszak oldalán Domján Editet, Kállai Ferencet és Koncz Gábort. Kisebb szerepekben feltűnik Sztankay István és Huszti Péter is. Parádés névsor, a néző még azt is elfelejti, hogy fekete-fehérben látja a kimódolt történetet.
Az pedig bizonyára véletlen, hogy a rádióújság egy olyan filmben kap fontos szerepet, amit éppen azon a napon tűztek műsorra, amikor véget ért a "klasszikus" rádióújság története. Az utóbbi években RTV Részletes címmel megjelenő lapról van szó, amely ettől a héttől már nem jelenik meg. Az utolsó számban a szerkesztőség egy rövid közleményben adta tudtul, hogy vége, az olvasók többé nem találkozhatnak ezzel a műsorújsággal. Azt pontosan nem közölték, miért döntöttek így, de feltehetően régóta veszteséges volt, nyilván jelentősen csökkent az olvasótábora és túl nagy lett a konkurencia. Sokkal gazdagabb tartalommal, több tévéadó műsorával szolgáló újságok segítenek eligazodni a nézőknek a csatornák rengetegében, nem beszélve arról, hogy valamennyi napilapnak van külön műsor-melléklete.
Kétségkívül megváltozott az élet, a kereskedelmi tévék megjelenésével átalakultak a nézői szokások, beleértve a műsorok iránti tájékozódást is. Ha tehát "elsiratjuk" a "klasszikus" rádióújságot, nem a jelenlegi formáját hiányoljuk, hanem azt, amit régebben jelentett. Még akkor is, ha modern korunkban természetes: semmi sem maradhat olyan, mint egykor volt.
Az a lap, amelynek története most lezárult, több mint 90 éves múltra tekinthetett vissza. 1924-ben jelent meg először a Magyar Rádió Újság, tizenhat oldalon, de eleinte főleg műszaki leírások voltak benne, hiszen a program pár sorban elfért. 1929-ben aztán kettévált a lap, lett egy Rádió Újság, meg egy Rádióélet, utóbbi a rádió világába engedett betekintést. Ahogy bővültek a műsorok, úgy alakult át az újság is. Történelmi változás, hogy 1956-tól nemcsak a Kossuth és a Petőfi Rádió - később a harmadik, zenei adó (utóbb Bartókról elkeresztelt) - műsorát közölték részletesen, hanem immár a televízióét is. Előbb persze a heti két kísérleti adás programját. A nyolcvanas években pedig már Rádió és Televízió Újság lett a lap címe, míg végül eljutott mostani - és így megszüntetett - formájához.
Ha valaki ebből a lapból követte a Magyar Rádió különböző műsorait, annak természetesen hiányozni fog, hiszen még mindig ők közölték ezt a legrészletesebben. De ha visszanézzük az ötvenes-hatvanas évektől a múlt század végéig megjelent számokat, a legnagyobb veszteségnek a rádiózásról és a tévézésről, s a két intézmény munkatársairól szóló cikkek elmaradását tarthatjuk. Rengeteg hasznos, érdekes információ - és velük fotó - jelent meg azokban az években az akkor még egyeduralkodó, de feladatait a mainál sokkal jobban ellátó Magyar Rádió és Magyar Televízió életéről, tevékenységéről. Kitűnő színészek, valamint profi rádiósok és tévések munkáiról kaphattak képet az olvasók a lapból. Az egykori rádióújságot biztos kézzel és nagy szakmai tudással szerkesztő Lévai Béla és Ocsovai Gábor, s hozzáértő munkatársaik jóvoltából a nézők és hallgatók szinte családtagoknak érezhették a korszak szereplőit. A rádiósok és a tévések maguk is jelentkeztek cikkekkel, de róluk - és műsoraikról - is szóltak írások. Ráadásul ezek sosem "intimpistáskodva", s nem is a celebekről szóló mai tudósítások színvonalán jelentek meg.
Az egykori rádióújságok így váltak szinte kortörténeti dokumentumokká. Pontosan nyomon követhető belőlük a rádiózás és tévézés magyarországi kialakulásának, elterjedésének egész folyamata. Nem csupán a médiumok belső életéről és szereplőiről szóló írások hiányoznak napjainkban - a szenzációhajhászó és felületes életképek nem pótolják őket -, hanem a szakmai elemezések is, amelyek mind megtalálhatók voltak egykor a rádióújságban. Ezek után csak az a kérdés, hogy harminc-negyven év múltán vajon hogyan kaphatunk képet arról, milyen volt a 21. század első egy-két évtizedének rádiója és tévéje. Vagy ezt a kort - visszamenőleg - néhány celeb, VV- vagy ÉNB-szereplő és a hozzájuk tartozó (már ma is érdektelen) történet fogja jellemezni?
Nem magát az RTV Részletes megszűnését sajnáljuk, hanem azt, hogy kétséges, unokáink hozzájuthatnak-e ugyanolyan képhez napjainkról, mint amilyet ma kaphatunk a 20. század második felének rádiózásáról és tévézéséről. Nem a nosztalgia hiányzik, hanem a jelen átadása a jövőnek, hiszen a múlt ismerete és tisztelete - tetszik vagy sem - szerves része az életünknek.
