menekültek;

An–2 repülőgép, a kép csak illusztráció. Forrás: dragunov / Shutterstock.com

- Ukrán repülőn érkezhettek a hétfőn elfogott vietnamiak és afgánok

Tizenegy vietnami és afgán állampolgárt vettek őrizetbe, a repülő személyzetét még keresi a rendőrség.

Szabadnapos rendőr figyelt fel arra az An–2 típusú repülőre, ami hétfő este a kállósemjéni háza fölött repült el, szokatlanul alacsonyan. Ő riasztotta kollégáit, akik ezt követően hőkamerával és kutyákkal vizsgálták át a környéket.

A rendőrség megtalálta az ukrán lajstromjelű repülőt, és közelében, egy templomkertben nyolc vietnami állampolgárt fogtak el. Három, egy helyközi buszjáraton utazó afgán menekültet is őrizetbe vettek. Nyomozás embercsempészés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult, a repülőgép személyzetét még keresik.

Magát az An–2-est most szétszerelik, darabjait pedig a nyíregyházi repülőtérre szállítják. Azt is vizsgálják, korábban is beléphetett-e a gép az ország légterébe. Ami biztos, hogy most keleti irányból érkezett, illegálisan. Feltételezések szerint leszállás után a szántásban akadhatott el, ezért nem tudott ismét felszállni, ekkor hagyhatták magára. (Forrás: MTI)

Már három éve folytat nyomozást az adóhatóság a Híd a munka világába projekttel kapcsolatban, de eddig látható eredménye nem volt az eljárásnak. Épp három éve, 2015 januárjában állt a nyilvánosság elé Hadházy Ákos, az LMP szakpolitikusa azzal, hogy az Országos Roma Önkormányzat által koordinált, 5 milliárd forint keretösszegű uniós támogatású "botrányprogram" körül számos visszaélés valószínűsíthető, ezért büntetőfeljelentést tett - emlékeztet a RomNet.