Úton voltunk London felé. Kettesben Marival, a lányaim már unták a hosszú, egyhangú autópályákat. Soha nem történik semmi. Ezúttal azonban Tatabánya előtt egy nagy csattanással felmondja a szolgálatot a Ford vízpumpája, elfolyik a hűtővíz. És még 1700 kilométer áll előttünk. Parkolósáv. Vontatás a szakszervizbe. A szerelők összehajolnak, a főszerelő csak csóválja a fejét.
- Hát ennek vége – állapítja meg.
- Nekem holnap estére Londonban kell lennem – mondom.
- Lehetetlen – további fejcsóválás. Gyors telefon Budapestre és Győrbe, nincs alkatrész. – Talán Bécsből hozhatunk, de az legalább egy-két nap.
A kilencvenes években voltunk, nem ment minden egyik percről a másikra. Közben azonban a főszerelő mozgósítja a vészhelyzet-megoldó képességét.
- A tengely tört el – mutatja. – Megkérhetjük Pista bácsit, hogy esztergáljon egyet.
- Ki az a Pista bácsi?
A főszerelő legyint, beülünk öreg Zsigulijába, aztán Tata külvárosában megállunk egy kertes ház előtt. A napozóágyban idős férfi szunyókál atlétatrikóban, kezéből lecsúszott a sportújság.
- Jó szakember volt, Győrben dolgozott – mondja a főszerelő. – Most már remeg a keze, de nincs más megoldás.
Pista bácsi szemügyre veszi a törött tengelyt. Lemegyünk a pincébe, áll ott egy régi esztergagép.
- Próba, szerencse, de legalább egy óra.
Bólintunk, a főszerelővel rágyújtunk a kertben. Egy óra múlva el is készül az új darab. Megnézzük, de hát majd akkor derül ki, hogy sikerült-e a dolog, ha már működik a motor. Kifizetem, vissza a szervizbe. Szerelés, feltöltés, indítás. Látszólag minden rendben.
Éjszaka Frankfurtban, másnap aztán tovább. Szokásunktól eltérően gyakran megállunk, az autó alá nézek, csöpög-e valami. Nem csöpög. Egész úton a hűtővíz hőmérséklet mutatóját figyelem, úgy fest, minden rendben. És végre, másnap este, London.
Reggel első utam a szervizbe vezet, elmondom, mi történt, otthagyom az autót, semmi gond, mondják, kicserélik, délután már hazavihetem. A nagykövetség csak néhány száz méteres séta, kellemes nyári idő, csak az ember agyában ne az az átkozott vízpumpa motozna. Lassan telnek az órák, délben hívnak a szervizből, befáradnék-e. Ennél semmi sem lehet fontosabb. A műhelyben fiatal, kopaszodó szerelő fogad.
- Megnéztük a vízpumpát, uram – mondja komolyan. – Méghozzá alaposan. Megmondaná, uram, hogy hol vette hozzá ezt a tengelyt? Mert ugyanis nem eredeti.
- Ezt Pista bácsi esztergálta Tatán, egy pincében.
- Úgy érti, esztergagéppel, szemmérték után?
- Úgy értem.
- Hát meg kell mondanom, uram, ez tökéletes munka. Magam sem hittem volna, hogy ilyen még létezik. Nem is cseréljük a vízpumpát. Ennek az embernek a Rolls-Royce gyárban lenne a helye.
Beülök az autóba, élvezem a finom, duruzsoló hangot. Írok egy köszönőlevelet Tatabányára, jövőre meglátogatom őket. Közben Pista bácsi jut eszembe, a napozóágyon, atlétatrikóban, a sportújsággal.
Pista bácsi és a Rolls-Royce.
