A ravatalnál mondott búcsúbeszédében Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára azt hangsúlyozta: "az Albert Gábort munkára sarkalló feladatok fontos közös eredője volt, hogy hajtóerejüket soha nem egyetlen ember érdeke, kíváncsisága motiválta, hanem az egész nemzeté. Nemzetféltő, nemzetépítő, a magyar kultúra egyetemes értékeit szolgáló munkásságában, művészetében hűen követte az előtte járó legnagyobbakat. Az igazság hangjának megszólaltatásáért vállalta a fárasztó munkát, a meg nem értettséget, még az elhallgattatást is."
A december 8-án, életének 88. évében elhunyt Albert Gábort mintegy kétszázan, családtagjai, rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői kísérték utolsó útjára.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke Albert Gábort a 20. századi magyar irodalom és művelődéstörténet nagy alakjának nevezte. Mint mondta, Albert Gábor munkássága, emberi és szakmai helytállása a rendről, a tisztességről, az értelmiségi írástudó ember örök felelősségéről szól. Életének 88 éve ennek a felelősségvállalásnak a története is - tette hozzá.
A december 8-án elhunyt írót mintegy kétszázan, családtagjai, rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői kísérték utolsó útjára.
Albert Gábor 1929-ben született a Baranya megyei Egyházasharasztiban. Az ELTE-n szerzett diplomát magyar nyelv és irodalom szakon. 1954-től tíz éven át az Országos Széchényi Könyvtárban, majd 30 évig az MTA Zenetudományi Intézet könyvtári és dokumentációs osztályának élén dolgozott.
Az 1986-os írószövetségi közgyűlésen elmondott, a Kádár-rendszert bíráló beszéde miatt egy ideig nem publikálhatott. 1988-ban Tőkéczki László történésszel együtt megszervezte a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet, amelynek elnöke lett. Főszerkesztője volt az Új Magyarország című napilapnak, az Új Magyar Híreknek és a Magyarok Világlapjának. 1989-től a Magyar Írószövetség választmányi, majd elnökségi tagja. 2010-től a Magyar Írószövetség örökös tagja, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.
Legfontosabb művei: Az istentagadó (négy kisregény, 1969), Kagylóhéjban (regény, 1974), Útvesztők verőfényben (1979, novellák), Királyok könyve (történelmi regény, 1980), Emelt fővel (ismeretterjesztő, 1983), Egy lakodalom végelszámolása (novellák, 1983), Hol vannak azok az oszlopok? (regény, 1983).
Munkásságát a Magyar Érdemrend lovag-, majd tisztikeresztjével, 2015-ben Kossuth-díjjal, 2016-ban Berzsenyi Dániel-díjjal és Magyar Örökség-díjjal ismerték el.