Áttörés a javából magyar politikai életben, hogy az MSZP-n kívül van még olyan párt, amely a közös lista mellett kiáll és van olyan politikus, aki alkalmas a demokratikus ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének. Fontos, hogy az MSZP elnöksége ezt hivatalossá tette, de legalább ilyen fontos, hogy a közvélemény is meghozta a döntést, és elismerte Karácsony Gergelyt az MSZP miniszterelnök-jelöltjének is. Aki ránéz a közvélemény-kutatásokra, úgy véli, ennek nem olyan nagy a jelentősége, de hogy mi és hogyan történhet tavaszig, befolyásolja az is, hogy miként alakulnak tőlünk független politikai erők mozgásai a világban. Hogy a csak a két legfontosabbat említsem, mi lesz Merkel mérsékelt jobboldali irányzatának sorsa, és hogyan rajzolja át a közeli térség viszonyait Putyin. Tavaszig még bekövetkezhetnek olyan váratlan események, melyek fordulatot hozhatnak a választási kilátásokon. Miközben a Fidesz mára visszaszerezte szavazótáborát, támogatóinak elkötelezettsége, aktivitása csökken, és a felszín alatt zajlik a jobboldali értelmiség leválása is. A retorikáját szükségszerűen egyre durvábbra hangoló Fidesz szélsőjobbra sodródik, és Pócs Jánosok válnak szimbólumává. Ezért helyes, ha az MSZP és a Párbeszéd a „több, mint kormányváltást” tekinti céljának, már csak azért is, hogy a választók erős alternatívának tekintsék az MSZP-PM körül esetleg kialakuló politikai szövetséget.
A Párbeszéddel való megállapodás és Karácsony Gergely jelölése szükséges, de nem elégséges feltétele a kormányzati alternatíva, vagy az autokratikus rendszert és a Jobbikot ellensúlyozó politikai erőközpont kialakításának. Önmagában egy népszerű miniszterelnök-jelölt nem növeli egy párt(szövetség) támogatottságát, csak ha ez együtt jár annak politikai stílusváltásával. Fontos tehát az is, hogy az MSZP a kampányban megjelenítse értékeit és újjáépítse imázsát, olyan narratívát alapozzon meg, amely ugyan a választások után teljesedhet ki, de kedvezően befolyásolja a választási eredményt. Az MSZP előtt álló politikai, intellektuális és szervezési kihívás óriási. Figyelembe véve eddigi botladozásait ennek csak akkor tud eleget tenni, ha egyes politikusai külön útjait lezárja. Ráadásul a demokratikus ellenzék összefogásának az MSZP, a DK és az LMP együttműködésén kellene alapulnia, amire egyelőre kicsi az esély, mert ehhez az kellene, hogy Gyurcsány Ferenc és az LMP átlépje saját árnyékát. A közös egyéni jelöltek és közös lista követelésével az MSZP következetesen képviselte és képviseli a demokratikus ellenzék összefogását, azonban a DK és az LMP, saját vélt érdekeit követve, elutasította ezt. Hiába jut azonban a DK vagy az LMP képviselethez az országgyűlésben külön-külön, ez jóval erőtlenebb lesz, mintha az MSZP-vel együtt indultak volna a választáson. Ezzel a lépésükkel sajnos konzerválják a mai megosztottságot és 2022-ben ugyanígy folytatódhat a ki kivel (nem) fog össze játék.
Még ha nem következne is be kedvező fordulat a választási esélyekben, nem mindegy, hogy a Fidesz megszerzi a mandátumok több mint kétharmadát, vagy csak egyszerű többséget ér el. Az utóbbi esetben egy erősebb, bár megosztott parlamenti ellenzékkel kell számolnia a Fidesznek, és nehezebb lesz az autokrácia megmaradt korlátait leépíteni. Erős demokratikus ellenzéki pólus megjelenése lélektani fordulatot jelent azonban, aminek következtében a kormányváltást akarók önbizalma megnő, és a gazdaság szereplői, az államapparátus (beleértve a rendőrséget, ügyészséget és a honvédséget is) megérzi, hogy a Fidesz uralma nem fog örökké tartani. A demokratikus ellenzéknek nemcsak azért kell(enne) tehát összefognia, hogy kormányváltás legyen, hanem azért is, hogy minél jobb eredményt érjen el, hogy ezzel előkészítse a Fidesz leváltását. A Jobbikkal kapcsolatban a demokratikus ellenzékben folyó vita viszont értelmetlen, mert a Jobbik köreiben még a jelöltállítással kapcsolatos egyeztetés sem merül fel. Érthető, hiszen még a „néppártosodást” sem emésztette meg a Jobbik elitje, nemhogy a bázisa!
Az MSZP és a DK megállapodását a körzetek felosztásáról ezért csak első lépésnek szabad tekinteni. A DK és az MSZP szavazók nélkül senki nem tud egyéni mandátumot nyerni a demokratikus ellenzék részéről, ezért folytatni kell a tárgyalásokat azért, hogy a DK is csatlakozzon az MSZP-PM választási szövetséghez. Amennyiben a tárgyalások sikertelenek, akkor a közvélemény és a DK szavazók számára is váljon egyértelművé, hogy a DK álláspontja miatt hiúsult meg a teljes körű együttműködés. Az LMP álláspontja a DK-hoz hasonlóan nyár óta sokat változott - az együttműködéstől az elzárkózásig. Nyitottnak kell azonban maradnia az MSZP-nek arra, hogy ha újra változik az LMP álláspontja, akkor néhány körzetben létrejöhessen az egyéni mandátum megnyeréséhez szükséges megállapodás. Eljön persze annak az ideje is, hogy tudomásul kell venni - Arkagyij Rajkint idézve -: „Válámi van, de ném az igazi!”.
Bárhogy lesz is, az MSZP-nek a mai és volt szavazóira kell koncentrálnia, de az együttműködés a Párbeszéddel és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltsége lehetővé teszi az autokratikus rendszer ellenes, de különböző gondolkodású aktív választók, választani nem tudók megnyerését is. Az MSZP-hez való választói kötődés a közelmúltra reflektál, arra, hogy az MSZP-nek jó politikusai voltak a 90-es években, és kiszámíthatóbb volt az élet. Törzsszavazóink, illetve a körülöttük lévő bizonytalanok, beleértve a DK és a Jobbik szavazóinak egy részét - döntően a nyugdíjasok és az alsó-középosztályhoz tartozók - vesztesnek érzik magukat, szociális és kulturális félelmeik egyaránt meghatározók. Ha azt tapasztalják, hogy az MSZP újjáépítheti az erős szociális államot, visszaállíthatja a szociális jogokat, és vezető szereplője lesz a szolidaritásnak és a közösségeknek, biztosítéka a szociális béke megteremtésének, akkor támogathatnak bennünket. Vannak olyan ügyek azonban, amivel a Fidesz választói sem elégedettek, érdemes tehát a kritikát az egészségügyi szolgáltatásokra és a tanulási feltételek romlására irányítani. Ezeket azonban nem az intézmények, hanem a szolgáltatást igénybe vevők oldaláról kell kritizálni, szemben az eddigi gyakorlattal.
Sokan gondoljuk úgy, hogy most többről van szó, mint egy választási küzdelemről. Az MSZP történelmi feladata volt a rendszerváltás menedzselése, de az nem tekinthető baloldali ethosznak, még akkor sem, ha menet közben tompítani igyekeztünk a szociális feszültségeket. Az MSZP és a Párbeszéd közös választási felhívása lehet a lehetőség arra, hogy az új narratívánk alapjait lerakjuk. Komoly lehetőség ez arra, hogy érdemben átalakítsuk az MSZP-t: most már ne a rendszerváltás menedzsere, hanem a kialakult rendszer kritikusa legyen, és alternatívát kínáljon. Ebből a szempontból is fontos lehet, hogy az MSZP hagyományai mellett megjelenik egy másfajta hang is a Párbeszéddel kötött választási szövetség révén. A narratívában arra kell válaszolnunk, hogy az emberekben erős a félelem a jövőtől, mert sokaknak nem sikerül megélni a fizetésükből vagy a nyugdíjukból. A rendszerváltás gazdasági folyamatai a szociális különbségek növekedéséhez vezettek, a külföldi és a hazai tőke visszaélt a helyzetével, és ezt a Fidesz kihasználta. Külföldi tulajdonú vállalatok a hasznot, amit szereznek, nem osztják meg a magyar társadalommal, a hazai tőkések ráadásul privatizálják az EU-ból érkező támogatást és a magyar költségvetés jelentős részét, és a NER fontos tartóoszlopaivá váltak.
Az MSZP narratívájának magyar identitást kell adni és Magyarországot kell a középpontba állítani, ami ugyanakkor nem kérdőjelezi meg elkötelezettségünket az európai együttműködés iránt. Az MSZP–nek a közösség érdekében kell fellépni, és világossá tenni: a vagyonok és a vállalatok adóztatásának célja az egészségügyi szolgáltatások és a tanulási lehetőségek, valamint egy igazságosabb nyugdíjrendszer biztosítása.
A fordulat nem egyszerűsíthető le arra, hogy fizessenek a gazdagok! Fizessenek, de ennek célja és értelme legyen.
