Amikor pár hónapja turistaként átbuszoztuk az országot Siráztól Teheránig, már érezhető volt a feszültség. Pasargadaéban, Nagy Kürosz síremlékénél kisebb civil gyülekezés volt, illetve lett volna, ha a hatóságok nem zavarják szét, nem ijesztik el az embereket, akik a perzsa nagykirályról akartak megemlékezni. Neki tulajdonítják ugyanis, hogy először rögzítette kőtáblára, ékírással az emberi jogokat. Irán olyan benyomást keltett, mint egy vége felé járó pártállam. Az alapító atya és az aktuális vezér nagy molinókon még emlékeztette a polgárokat, hol is élnek, a mártírok mindenütt felbukkanó arcképei pedig arra intettek, az iszlám köztársaság harcban született és jelenleg is háborúzik.
Ali Hamenei szerint összefogtak az Irán-ellenes erők Fotó: AFP
A járókelők, a fiatalok szívesen szóba elegyedtek az idegennel és nem titkolták a politikai nézeteiket. Egyáltalában, az irániak vendégszeretők és nyitottak voltak. Semmi jele nem volt annak, hogy az állami propaganda Nyugat-ellenes szellemben nevelné őket. Volt, aki kimondta a magyar turistának: nem vagyunk szabadok! Mások arról beszéltek, szeretnének külföldön élni, tanulni. Ugyanakkor érzékeltették: büszkék a 2500 éves ősi kultúrára. A turista számára Irán megfizethető ország volt, de a két-háromszáz dollárnyi fizetésekhez képest az árak magasak voltak. Rengeteg fiatal férfi lézengett az utcán, s a legtöbb helyen érezhető volt: egy munkafeladatra akár három-négy személyt is alkalmaznak. A korábbi egekbe szökő infláció tavaly – elsősorban a Nyugattal kötött atomegyezmény hatására – egyszámjegyűre csökkent. De a munkanélküliség még mindig óriási volt. A nyugati cégek – például a Renault és Volkswagen – beruházásokat terveztek, de ez nem nyelte el a fiatal és képzett irániak sokaságát.
A mostani tüntetéseket a helyi források szerint az emelkedő élelmiszerárak váltották ki. Az év végén ismét tíz százalékos lett a pénzromlás. A tojás és a baromfi ára negyven százalékkal nőtt. (A kormányszóvivőt szerint a baromfi-influenzától való félelem miatt ugrottak meg az árak.) A tüntetések átterjedtek több nagyvárosra is és a tojásár helyett politikai jelszavakat hangoztattak. Le a diktátorral! – kiáltották és Ali Hamenei legfőbb vallási vezető lemondását követelték. Több helyen leszaggatták a főpapot ábrázoló óriásplakátokat. Akadtak, akik a korábban reformistának tartott Haszan Rohani elnököt támadták: politikája nem hozott érzékelhető jobbulást az életszínvonalban.
A tüntetők egyik fő jelszava így hangzott: Sem Gáza, sem Libanon, sem Szíria! Életemet Iránnak adom!” Azaz a tiltakozók tisztában vannak avval: országuk dollármilliárdokat költ arra, hogy regionális szövetségeseit fenntartsa, helyi háborúkat folytasson Szíriában, Jemenben és Irakban. Szíriában százezernyi Iránból küldött síita különítményes harcolt a legutóbbi időkig. A tüntetések ténye bizonyítja: a városi tömegeknek, az iskolázott rétegeknek elegük van a nemzetközi elszigeteltségből és nem akarnak újabb áldozatokat hozni. A magát forradalminak nevező papi rezsimnek nincs tekintélye, dogmáikat kinevetik, előírásaikat demonstratív módon semmibe veszik. Ilyenkor a lejárt rezsimek vagy engedményeket téve tárgyalnak, vagy erőszakot alkalmaznak.
Az iszlám köztársaság nagyon költséges és korlátozottan hatékony regionális szerepét az ún . Forradalmi Gárda (angol rövidítéssel IRGC) párhuzamos hadserege menedzseli. Ez a fegyveres erő kizárólag Ali Hamenei ajatollahnak van alárendelve. Óriási üzletről van szó: az IRGC az iráni gazdaság, a kőolajipar egyik főszereplője is. Vele együtt a vezető síita főpapok jámbor alapítványai jelennek meg fő tulajdonosként az állam legfontosabb bizniszeiben. Ezek aligha engednek a népi nyomásnak. A tüntetéseket máris külföldről irányított ellenforradalomnak minősítette az állami propaganda. 2009-ben az elcsalt választások után a tüntetők ellen bevetették az IRGC erőit. Valódi tömegmészárlást az un bászidzs segédcsapatok emberei hajtottak végre. Ez a tömegek elleni harcra kiképzett erő most is készen áll. Kilencvenezer fő az aktív állomány és hatszázezer bevethető tartalékosuk van.
