- Ilyen értékű kiállítás még sohasem volt a Dél-Dunántúlon – büszkélkedett Ábrahám Levente, a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum igazgatója a Seuso-kincsek tárlatának megnyitója előtt. – Ennek megfelelően az érdeklődés is óriási: már több mint 8300-an regisztráltak, azaz az időpontok fele máris betelt.
A somogyi megyeszékhelyen január harmadik vasárnapjáig látható a legjelentősebb ismert késő római kori ötvösművészeti leletegyüttes, melyet a múlt század hetvenes éveiben találtak meg a Fejér megyei Kőszárhegy mellett. Az Orbán Viktor kormányfő által csak családi ezüstként emlegetett kincseket aztán külföldre csempészték, s a magyar állam csak két részletben – 2014-ben, valamint az idén nyáron – tudta visszavásárolni 43 millió euróért, azaz cirka 13,3 milliárd forintért.
A Nemzeti Múzeum vándorkiállítása hat vidéki várost érint, Kaposvár és Székesfehérvár után Zalaegerszeg a harmadik helyszín, a tárlatot a későbbiek során még Kecskeméten, Miskolcon és Nyíregyházán lehet majd megtekinteni. A Seuso-kincsek országjárása amúgy csak azután került szóba, hogy kiderült, a Nemzeti Múzeumba tervezett, a leletegyüttes megfelelő tárolására alkalmas vitrineket nem sikerült időben beszerezni. A tavaly decemberi közbeszerzés ugyanis sikertelennek bizonyult – akadt olyan pályázat, melyet túl olcsónak, másokat túl drágának találtak –, s az idén augusztusban lejárt második kör eredménye sem tárgyiasult még, így a tárolási bonyodalmak miatt egyszerűbbnek tűnt a „családi ezüst” vidéki körútja. Az eredeti tervek szerint ugyanis a kincseket nyár óta a Nemzeti Múzeumban kellett volna elhelyezni.
Az országjáráson bemutatott 14 nagyméretű, összesen 68,5 kiló súlyú ezüstedény – a rézüst nem került be az anyagba – biztosítási értéke 62 milliárd forint. Utóbbi miatt fájhatott is kissé a kiállításnak otthont adó múzeumok vezetőinek feje, hiszen az anyagra sokmilliós biztosítást kellett kötni, melyet természetesen az intézményeknek kellett állniuk. Ahogyan a tárlat megrendezésének költségeit is.
Pedig a vándorkiállításra elvileg háromszázmillió forintot adott az állam, ennek ellenére információink szerint Zalaegerszegen hitelt kellett felvenni, hogy bemutathassák az anyagot, Kaposváron pedig a 67-es gyorsút nyomvonalának régészeti feltárásaira kapott pénzből csípték le úgy 15 millió forintot a rendezés, s valamivel több, mint nyolcmilliót a biztosítás költségeinek – ezt állítólag utóbb az Emberi Erőforrások Minisztériuma majd visszatéríti – fedezésére.
- Nagyon komoly előírásoknak kellett megfelelnünk – állította Ábrahám Levente, aki nem kommentálta a kiállítás és a régészeti feltárás közötti anyagi kapcsolatra vonatkozó kérdésünket. – A megfelelő biztonság érdekében át kellett alakítanunk a kiállításnak helyet adó épületet: ablakokat falaztunk be, s páncélozott falak védik az óriási értéket.
Ilyen biztonsági előkészületekre még sohasem kényszerült a múzeum, pedig az utóbbi mintegy tíz évben több komoly tárlatnak is otthont adott: a 2010-es Rippl-Rónai és a Nabis – ahol olyan festők műveit mutatták be, mint Maillol, Ranson, Vuillard, Sérusier, Bonnard és Maurice Denis –, de még a több mint 40 ezres látogatottságával csúcsot hozó 2006-os Munkácsy-kiállítás sem igényelt ekkora beruházást. Utóbbi látogatórekordja amúgy bizonyosan nem dőlhet meg a hatalmas érdeklődés ellenére sem: a szigorú feltételek miatt félóránként csak harmincan nézhetik meg a tárlatot, vagyis a három hét alatt cirka húszezren juthatnak be a kiállításra. A regisztrációk alapján ennél jóval többen lennének kíváncsiak a „családi ezüstre”…
