Az ember csak kapkodja a fejét, mekkora összegeket tettek zsebre szövetségi kapitányaink. A Sport Plusz azt írta, az októberben menesztett Bernd Storck havi 30 milliót vihetett haza, utóda, Georges Leekens pedig két hónap alatt – úgy, hogy komolyabb dolga nem is volt – ugyanennyit kaszált. Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint ezek légből kapott számok és nem volt olyan kapitányunk, aki 10 milliónál többet keresett volna, és különben is, nem is közpénzből fizették őket.
Hogy kinek van igaza, nem tudhatjuk, de nagyjából mindegy is. Megkockáztatjuk ugyanis, hogy bármelyik a futballt szerető honfitársunk irányította volna a szakmai munkát 2017-ben, hasonló eredményeket képes lett volna elérni, mint az ennek alapján „csak” 120 milliót kereső Storck, aki nemzeti tizenegyünkkel képes volt Andorrától és Luxemburgtól is kikapni.
S hogy nem közpénzből fizették? Nyilván így van, ha az MLSZ elnöke ezt állítja, bár a szövetség májusi szakmai beszámolója szerint a központi költségvetésből származó bevétel 2016-ra az előző évi 1,47 milliárd forintról 3,4 milliárdra nőtt. Ennél is fontosabbak a tao-pénzek: az OTP 2016-ban 9,2 milliárdos társasági-adó befizetéssel öregbítette a magyar foci hírnevét. Mellette a mintegy negyedrészt állami tulajdonban lévő Mol a legnagyobb tao-befizető. Ezek alapján is nyilvánvaló, hogy amikor például Leekens fizetését folyósítják, kényesen ügyelnek arra: egyetlen fillér állami pénzt se kapjon.
Kormányzati döntésekkel sosem látott mennyiségű pénzt zúdítottak a magyar labdarúgásba. Ám a számok és az eredmények összehasonlítása alapján egyértelmű: többet ártottak vele, mint használtak. Az MLSZ csak végrehajtója a pénzherdálásnak, a valódi felelősöket a parlament kormányzati frakciójában kell keresni. S e tekintetben csak a jéghegy csúcsa az, hogy az egyes kapitányok mennyit kerestek.
