Hogyan lehetne olyan Magyarországot teremteni, ahol igazságosság, szabadság, és fenntarthatóság van? Olyan demokráciát, ahol nem csak az elitek, hanem a szegények is úgy érezhetik, az állam, a közösség az ő életesélyeik javításáért dolgozik – erre keresi a választ az Új Egyenlőség társadalomelméleti közössége, amelynek egészségpolitikai programját ismertetjük. A program az augusztusban megjelent A szociális demokrácia programjának szakpolitikai fejezete, s a Friedrich Ebert Stiftung Budapest támogatásával készült.
Alapelvként: mindenki a képességei szerint fizet, de a szükségletei szerint részesedik az ellátásból, mert a szociális demokrácia államának társadalmi-morális kötelezettsége és feladata, hogy társadalmi, anyagi helyzetüktől és lakóhelyüktől függetlenül esélyt teremtsen polgárainak egészségük megőrzéséhez, betegségük esetén pedig a gyógyulásukhoz.
Az egészség megőrzése és helyreállítása Magyarországon senki számára nem lehet anyagi kérdés. Csak a teljes közösség által finanszírozott, térítésmentes és jó színvonalú egészségügyi alapvető ellátás biztosíthatja az ország szegényebb polgárai számára is, hogy tanulhassanak és dolgozhassanak, szabad emberhez méltó életet élhessenek. A magyar emberek életének várható átlagos hossza 4-5 évvel rövidebb, mint más Európai Uniós országok polgáraié. Az alacsony iskolázottságú és rossz anyagi helyzetű emberek megdöbbentően korán halnak meg, ami elfogadhatatlan.
A társadalom életében az egyik legsúlyosabb társadalmi konfliktusforrás, ha az egészségügy szétszakad a tömegeket kiszolgáló, szakmailag kiüresített, pusztuló szegény-ellátásra és a „puccos” gazdag-ellátásra. A szociális demokrácia célja, hogy kormányzati ciklusokon átívelő alkotmányos védelmet teremtsen arra, hogy:
a) az éves egészségügyi közkiadások elérjék a legfejlettebb 15 uniós ország átlagát,
b) az alapvető egészségügyi ellátást minden ember kötelező társadalombiztosítási alapon és térítésmentesen kapja.
Forrásbővítést
A magyar állam a rendszerváltás óta - kormányoktól függetlenül - a GDP arányában évente 1,5-2 százalékkal kevesebb költ az emberek egészségi állapotának megőrzésére és gyógyítására, mint az Európai Unió országainak átlaga és GDP-arányosan 1000 milliárd forinttal kevesebbet mint az EU legfejlettebb 15 országa. Az utóbbi évek forrásszűkítésének következményeként 2015-ben a visegrádi országok közül Csehországnál és Szlovákiánál is számottevően kevesebb jutott a hazai egészségügyi ellátó rendszer finanszírozására. Magyarországon a korábbi időszakhoz képest csökkent az egészségügyi közkiadások aránya: míg 1992-ben a GDP 6, addig 2015-ben már csak valamivel több mint 5 százalékát költötte a kormányzat a közösségi egészségügyre. A pénzhiányt egyáltalán nem indokolja az ország gazdasági helyzete. A közösségi finanszírozású, térítésmentes egészségügyi ellátás (alapcsomag) megvédése és fejlesztése gyökeres változtatásokat igényel a források tervezésének szemléletében és mértékében az igazságos államtól, amely garantálja, hogy:
a) a közfinanszírozás nagyságát fokozatosan az EU legfejlettebb 15 országának átlagára emeli és a GDP-hez viszonyított évi minimálisan 8 százalékos mértékét kétharmados törvényben rögzíti,
b) az egészségügyi közkiadások tervezésének elsődleges célja a maradék-elvű költségvetési tervezéssel szemben a társadalom egészségi állapotának javítása lesz.
Egyenlő hozzáférést
A közösségi egészségügyi rendszer beteget és orvost egyaránt próbára tevő állapota miatt az anyagilag tehetősebbek ellátását az elmúlt években mindinkább átveszik és megoldják a magánegészségügyi szolgáltatók. Megindult az egészségügy szabályozatlan szétszakadása fizetős ellátásra és a szegények közellátására, ami egyfelől legalizálja, hogy a szegényebbek ellátását az állam csak rossz színvonalon képes biztosítani, másfelől szabályozatlansága miatt a magánegészségügy forrásokat szív el az amúgy is nehézségekkel küzdő köz-finanszírozott egészségügytől. Pénz nélkül az állami ellátás leépül, a tehetősebbek kilépnek a rendszerből.
A szociális demokrácia programjának alapvetése, hogy a magánkézben lévő egészségügyi szolgáltatást csak és kizárólag piaci alapon szabad működtetni. El kell választani mind intézményi, mind személyi értelemben a „magánt” a „köztől”, és nem lehet megengedni a kettő közötti cinkos átjárást. A magánegészségügyi szolgáltatókat csak szabályozottan szabad működtetni. Cél, hogy a magánegészségügy ne választott alternatívája, hanem az öngondoskodás alapján kiegészítője legyen a közösségi egészségügynek.
A szegények és gazdagok számára egyaránt hozzáférhető, fenntartható, igazságos teherviselést biztosító, az egyéni érdekeltséget megteremtő, európai színvonalú köz-finanszírozott egészségügy biztosítása érdekében:
a) vissza kell állítani a járulékfizetési alapon működő, kötelező társadalmi egészségbiztosítás rendszerét és intézményeit,
b) meg kell határozni a térítésmentesen mindenki által igénybe vehető alapvető egészségügyi ellátás körét, az ellátási alapcsomagot.
Az egészségügyi társadalombiztosítás alkotmányos védelme teremti meg a társadalmi - pártpolitikától független - garanciáját annak, hogy a magyar emberek társadalmi-osztály hovatartozásuktól és anyagi helyzetüktől függetlenül azonosan hozzáférhető és a kor színvonalának megfelelő szakmai szintű ellátásban részesülhessenek.
A közcélú társadalmi kockázatkezelést végző, kötelező egészségbiztosítás rendszerének és intézményeinek, az Egészségbiztosítási Önkormányzatnak és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) a visszaállítása alapvető feltétele lehet annak, hogy az egyenlő hozzáférés pénzügyi forrásai igazságos közteherviseléssel megteremtődjenek és felhasználásuk társadalmi kontrollja is biztosított legyen. A mindenki által kötelezően, de „jövedelemszerző képessége szerint” fizetett tb-járulék lehet a fő pénzügyi forrása „a szükségletek szerinti ellátás” garantálásának.
A köz-finanszírozott alapvető egészségügyi szolgáltatások tartalmának, az ellátási csomagnak a meghatározása és folyamatos frissítése objektív, átlátható és alátámasztható módszertan alapján az egészségügyi kormányzat és az OEP közös szakmapolitikai feladata kell legyen. A köz-finanszírozott alapvető egészségügyi ellátás körének meghatározásakor három fejlett európai ország alapcsomagját kell figyelembe venni. A magyarországi alapcsomag tartalma nem lehet szűkebb az ausztriai alapcsomagnál!
Egészségközpontú egészségpolitikát
Ma a szegények és gazdagok közötti szakadék meghatározza az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést. Az egészségközpontú egészségpolitika célja, hogy csökkentse a hozzáférési különbségeket, növelje az esélyét, hogy minden ember azonos színvonalú térítésmentes közösségi egészségügyi ellátáshoz juthasson. Az egészségközpontú egészségügy két kiemelt szereplője az egészséges vagy beteg ember és az orvos. A betegek száma nem csökken, míg az orvosok száma igen. Létrejöttek fehér foltok az ellátás térképén, ezeken a helyeken nincs megfelelően képzett egészségügyi személyzet. Ez pedig az ellátási rendszeren kívülre rak olyanokat, akik rossz helyre születtek.
Az egyenlő hozzáférés a háziorvosi praxisok megfelelő számával kezdődik. A háziorvos feladatává kell tenni, hogy a megfelelő feltételek megteremtése után az ápolókkal részt vegyen a körzetében élők egészséges életmódra nevelésében, a védőoltások beadásában és a rendszeres szűrések elvégzésében, megszervezésében.
Az egyenlő hozzáférést segítheti, ha az állam (társadalombiztosítás) biztosítja a háziorvosi beutalóval rendelkező embereknek a közösségi közlekedési eszközök térítésmentes igénybevételét.
A kórházi ellátásban is garantálni kell, hogy az ország bármely régiójában, anyagi helyzetétől és lakóhelyétől függetlenül európai minőségű, azonos orvosi és hotel színvonalú ellátásban részesüljön minden állampolgár. Ezt a követelményt szükséges érvényesíteni az országos kórházi struktúra fejlesztésében, az orvosok és ápolók megfelelő létszámú foglalkoztatásában.
Az egyenlő hozzáférés garantálására és a beteg jogainak és méltóságának biztosítására az igazságos állam létrehozza a betegjogi ombudsman intézményét és újraszervezi a betegjogi és a minőségi követelményeket ellenőrző intézményeket.
A gyógyszerek ártámogatási rendszerének alakításánál a gyógyszerek szegények általi megfizethetőségét prioritássá kell tenni. A generikus és innovatív gyógyszerek ártámogatásánál prioritási szempont kell legyen a minél szélesebb hozzáférés. A legszegényebbek számára is nagy mennyiségben szükséges néhány generikus gyógyszer támogatását minden évben a minimálbér, és a nyugdíjminimum ismeretében külön szükséges meghatározni.
Az egészségközpontú ellátórendszer kialakításának alapvető feltétele, hogy a betegeket ellátó orvosok és ápolók társadalmi megbecsülése megoldódjon. Így
a) az orvosok bérszínvonala érje el a társadalmilag legmegbecsültebb állami közalkalmazottak, például a bírók jövedelemszintjét,
b) az ápolók és az egészségügy más területein dolgozók anyagi megbecsülése versenyképes legyen a piaci szférával,
Az átlátható szakmai és hozzáférési szabályok, továbbá a betartott protokollok esetén mindenki tudhatja, mi, hol és hogyan jár neki a köz-finanszírozott egészségügyi ellátórendszerben, és ezt garantáltan hálapénz nélkül meg is kapja. Az átlátható szakmai szabályok (pl. a központilag vezetett várólisták) csökkentik a hálapénzzel befolyásolható döntési helyzeteket. Az egészségügyi dolgozók tisztességes anyagi megbecsülése, továbbá az alapvető egészségügyi ellátás körének és módjának közérthető és átlátható szabályozása esetén a hálapénz teljes tiltása bevezethető.
A hálapénz- és fizetésmentes európai színvonalú egészségügyi ellátó rendszer létrehozása és működtetése minden állampolgár számára az igazságos állam egészségpolitikájának célja és mércéje. Ehhez a szociális demokrácia államának a társadalommal új szerződést kell kötnie. (A tejes szöveget itt olvashatja.)
