Szandaszőlős;gázömlés;

- Megszűnt a gázömlés Szandaszőlősön

Megszüntették a gázszivárgást Szolnok-Szandaszőlősön, így visszatérhetett otthonába az érintett 42 lakó - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő délelőtt.

S. Tóth Anikó elmondta: a lakóknak azért kellett ideiglenesen elhagyniuk az otthonukat, mert hétfő reggel egy gáz- és egy vízcső is eltörött a Kis János utcában.

Tájékoztatása szerint a szandaszőlősi általános iskolában biztosított ideiglenes melegedőhelyet tizenöt ember vette igénybe.
Hozzátette: az érintett huszonhat ingatlanból hatban egyelőre még szünetel a gázszolgáltatás, de a szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán.

Magyar Péterné Bede Marianna, a szolnoki Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zrt. műszaki igazgatója elmondta: a gázszolgáltatás teljes újraindulása után a vízmű szakemberei megkezdik a vízcsőtörés javítását.

A környéket korábban százötven méter sugarú körzetben ürítették ki. A szolnoki hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szakemberei is a helyszínre vonultak.

Az adventi időszak kezdete óta tizennégy, az utóbbi másfél napban négy esetben okozott tüzet adventi koszorú - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.