Most három esztendeje borzalom szorongatta a világ vérző szívét: öt teljes hónapja dühöngött már a háború, amelyről az elején azt hittük, hogy az első hó leeséséig sem tarthat... és a népek még mindig őrjöngve gyilkolták egymást, a béke derengése még mindig nem mutatkozott... megérkezett a szent karácsony, a kereszténység szeretetünnepe és a római pápa, az isten földi helytartója, nem bírta a világ hatalmasait rávenni az óhajtott fegyverszünetre.
Az isten üzent az isten kegyelméből való uralkodóknak, minisztereiknek és hadvezéreiknek: az én egyfiam születése ünnepén állítsátok meg a gyilkológépeket, hagyjátok abba a vérontást, szálljatok magatokba, legyetek erre a napra megint emberekké. Hasztalan; az isten szava, amely a római főpap ajkain szólalt meg, hatástalan maradt, a förtelmes emberirtó üzem zavartalanul működött karácsony ünnepén is és aztán még két karácsony-ünnepen és tovább, egyre tovább, meg nem gyöngült erővel, egyre féktelenebb ül, egyre újabb országok és népek húsát tépve és lelkét marcangolva, egyre nagyobb sikerrel, folytonosan terjeszkedve, a valódi kapitalista nagyüzemek természete szerint.
Az Isten szava nem állította meg a világpusztítást sem akkor, sem azóta.
És most itt van a negyedik karácsony. Az első esztendő áldozatai már elporladtak a harcmezők véres rögei alatt. Egymás sarkába hágó új esztendők új milliókat láttak elvérezni, új meg új városokat és országrészeket láttak a tűz martalékává válni, porba omolni, vérbe fulladni. A világ özvegyi gyászfátyolaival be lehetne bori tani az égboltozatot, óriási árvaházzá alakult át valamennyi hadviselő ország, az erdők nem győzik teremni a fejfát és a mankót milliók senyvednek a hadifogság bús rabságában, a koplalás és szenvedés művészetében versenyeznek az országok: és még mindig nem akadt se égi, se földi hatalom, amely hatalmas szóval kimondta volna: elég! és amely meg is tudta volna csinálni, hogy: vége legyen! és hogy az emberiség visszatérjen a kultúra régi állapotába.
Itt van a negyedik véres karácsony. De ez a negyedik, ez már mégis más, mint a három elődje. Ez már a béke hajnalsugarával köszöntött ránk. Ez már úgy jött, hogy a Keleti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó óriási harcvonalon kihűlt torkú ágyúkat, pihenő puskákat és reménykedő szívvel ünneplő katona milliókat talált.
Népszava 1917. december 25.