- Ezekben a napokban volt az évfordulója annak, hogy az ön pályázatát elfogadva a férficsapat szövetségi kapitányává választották. Milyen volt az első éve?
- Megtiszteltetésként éltem meg, hogy engem választottak, viszont tisztában voltam azzal, hogy a munka nagyja csak ebben az évben következik. Nagy reményekkel és tettvággyal indultam neki a feladatnak. Menet közben persze, előfordultak nehézségek, komoly kihívás volt úgy összeállítani a csapatot, hogy az tényleg ütőképes legyen a hazai rendezésű világbajnokságra, ám úgy érzem, az eredmény is azt igazolja, hogy ez végül jól sikerült.
- Házigazdaként második helyen zárt csapatával a vb-n. Elégedett?
- A szövetségi célkitűzéssel összhangban magammal szemben is az volt az elvárás, hogy bejussunk a négy közé és lehetőleg éremért játszhassunk. Bíztam benne, hogy ha eljutunk az elődöntőig, akkor olyan lendületet kaphat a csapat, amelyből érem lehet. Elégedett vagyok az ezüsttel és a döntőbe jutással is, ám ameddig ezt az eredményt nem sikerül felülmúlni, biztosan ott motoszkál majd a fejekben, hogy megvolt a lehetőség rá, hogy hazai pályán világbajnokok legyünk. Szerintem azért a második hely kiugró eredmény, hiszen manapság, amikor egy-egy nagy torna előtt rendre 6-8 azonos erősségű válogatott pályázik a dobogós helyekre, siker az esélyesek közül kiemelkedni.
- Noha a vb után csak egy mérkőzést játszott a válogatott, felteszem, nem unatkozott az év második felében sem.
- Én levezetésképpen a Millenniummal játszottam ugyanabban az uszodában, ahol előzőleg a vb zajlott, majd miután világbajnokok lettünk a Masters-válogatottal, az Universiadén (az egyetemisták és főiskolások világjátékán – a szerk.) folytattam, mint szövetségi kapitány. A Tajpejben eltöltött három hét nem titkoltan már a csapatépítés jegyében telt, ezért is döntöttem úgy, hogy elvállalom azt a megbízatást is. A jövő válogatottját nézve az egy jó kezdet volt. Végül úgy alakult, hogy az őszi felkészülési időszak után csupán egy világliga mérkőzésünk volt decemberben, Hollandiában. Más az életem, mint klubedzőként. Keményebb volt a nyár, ugyanakkor kicsit szellősebbek az évközi időszakok, de élvezem a feladatomat: meccsekre jártam, volt lehetőségem megfigyelni, beszélgetni a játékosokkal, edzőkkel.
- Már a jövő nyári Európa-bajnokságon is szerephez juthat egy-egy idén megismert fiatal, vagy ők inkább a 2020-as olimpiai csapatban kaphatnak helyet?
- Az Universiadén láttam olyan játékosokat, akik közel vannak ahhoz, hogy akár már az Eb-n is ott legyenek, emellett reménykedhetnek abban, hogy egy hosszabb ciklusban helyet kapnak a válogatottban. Hozzátenném, hogy év közben – a klubedzőkkel egyeztetve – a fiatalabb korosztályból is többeket kipróbáltam, nos, közülük néhányan inkább majd az olimpiai csapatban juthatnak szóhoz. Jövőre is több fiatalnak szeretnék lehetőséget adni, nem baj, ha a legtehetségesebbek már most hozzászoknak a válogatott légköréhez.
- Milyen célkitűzésekkel várja kapitányi megbízatása második évét?
- Már az év elejétől sűrűsödni fog a válogatott programja, intenzív hónapok várnak ránk, de júniusra szerintem ki fog alakulni, hogy kikre lehet számítani a következő két és fél évben. Látható, hogy a riválisok beerősítettek, többen honosítottak játékosokat, mások visszahívták az idősebbeket, ezért azt hiszem, nagyon nehéz Európa-bajnokság vár ránk, hiszen mi most kezdtünk fiatalításba, ez pedig okozhat nehézségeket. Ugyanakkor lehet ezt kompenzálni, lesz olyan tettvágy a játékosokban, hogy igenis nagy célokat tudjunk kitűzni magunk elé.
- Akár merészebb célokat is?
- Nyolc, kilenc csapat lehet várományosa az Eb-érmeknek, mi egy vagyunk közülük. Mindenképpen szeretném, ha a világbajnokságon kitűzött célokból indulnánk ki. A tavasz a csapatépítésről fog szólni, de a célkitűzéseinket nem fogjuk alább adni az előző időszakhoz képest. Egy magyar vízilabdázó mindig a legmagasabbra vágyik, nem nagyon fogad el kompromisszumokat.
