Karácsony előtt sok emberben erősebb lesz a nehéz helyzetben lévők iránti szolidaritás. Több helyen is kérnek adományokat, osztanak ételt. De ez a civil segítő kéz mindig is kiegészítője és nem helyettesítője lehet az erős állami szociális hálónak. A kettő nem létezhet egymás nélkül. Nincs az a társadalmi szolidaritás, amely pótolhatja az állami pénzeket. És ha a politika mesterségesen gyengíti a civil szervezeteket, azzal a társadalmi szolidaritás megjelenését nehezíti.
Magyarországon most, karácsony előtt (is) ez történik. A gazdasági válság óta mi vagyunk szinte az egyetlen ország (csak Görögországban rosszabb a helyzet), ahol csökkent a szociális kiadások összege. Ezzel együtt a kormány minden politikai józanságát félretéve azokat a civil szervezeteket támadja közvetlenül is (Pécstől Debrecenig), amelyek éppen a társadalmi szolidaritás mindennapi elősegítésére jöttek létre.
A Policy Agenda által egy hónapja közölt közvélemény-kutatás szerint a társadalom kétharmada inkább csökkentené az adókat, még akkor is, ha ezáltal csökkennek a szociális kiadások. Ezzel ellentétes véleményt a lakosság egyötöde mondott. Ilyenkor, talán túl elhamarkodottan rásütik a bélyeget a magyar társadalomra, hogy itt a bizonyíték a szolidaritás hiányára.
De valójában nem ezzel állunk szemben. Hanem egy olyan közösséggel, amely azt látja, hogy nem működik jól az ő megsegítésére megszervezett, adóforintokból finanszírozott állami szociális intézményrendszer. Azt látja, hogy az általa választott politikai vezetők önös érdekeik miatt kriminalizálják a szegénységet. Sőt még a szegényekkel foglalkozó civileket is. És ha politikai programjuk finanszírozásához forrást keresnek, elsőként a szociális kasszába nyúlnak bele, és onnan rakják át a pénzeket pénzügyi zsírosbödönökbe. Egy ilyen közösség - jelen esetben a magyar társadalom - számára mi a természetes reakció? A kutatások szerint is az, hogy nem akar adóforintokat adni az államnak, mert az állam úgyis rosszul költi el. Azaz inkább kevesebb adót szedjenek be, és majd mindenki beosztja a pénzét, amire szeretné.
A kérdés csak az: mindez végül mégis a társadalmi szolidaritás felbomlását hozza el? Sajnos igen. Hiszen növeli a társadalmi egyenlőtlenséget, az átmenetileg nehéz helyzetbe kerülők még inkább csalódnak az állami segítségben. És igen, ez abban is megjelenik, hogy elhisszük: nem kellenek civil szervezetek, amelyek a társadalom átmenetileg vagy tartósan perifériájára szorultakon segítenek.
Megállítható ez a folyamat? Természetesen. Csak fontos látni: nem arról van szó, hogy a magyar társadalom nem szolidáris. Sokkal inkább, hogy nem látjuk a szolidaritás állami szintű jó működését. És amit nem látunk, abban kételkedünk, és kevésbé akarjuk támogatni.
Karácsony előtt azon is érdemes elgondolkodni, hogy szabad-e hagynunk a társadalmi szolidaritás leépítését.
