Száznyolcvannégy képviselő szavazta meg a százkilencvenkilencből (akár önös pártérdekből is), mégis jogelveket sértőnek, antidemokratikusnak tartom azt a friss törvénymódosítást, amely szerint majd vissza kell fizetniük a választásokon az egy százalék alatt maradó pártoknak az állami támogatást. Nem is értem, hogy ezt hogyan szavazhatták meg az ellenzéki pártok is, hiszen antidemokratikus, mert – nem is nagyon burkoltan – megvalósítja a visszamenőlegességet. Hiszen egyetlen kis párt sem tudhatja előre, hogy eléri-e majd azt az 1 százalékot, vagy nem, s hiába költené el szabályosan a pénzt, hiába igazol minden elköltött fillért számlával, rosszul járhat, ha nem szerez hozzá még ugyanannyit, s azt nem tartalékolja az esetleges visszafizetésre.
Azért is antidemokratikus ez a döntés, mert akár csak néhány szavazón is múlhat a küszöb átlépése. Az öt százalék alattiak egyike se kerül be a parlamentbe, mégis egyik mentesül a visszafizetés alól, a másik nem. Továbbá ki is játszható a törvény - ahogyan erről már írtak is -, ha a „kamupárt” mindegyik nevesített vezetője vagyontalan, (például hajléktalan), vagy rokona Kaja Ibrahimnak. A dörzsölt pártok lenyúlhatják a támogatást, a becsületesek nem. Szélsőséges esetben, elvileg, 99 párt is lehetne 1 százalék feletti, de reálisan legfeljebb egy tucat lépheti át a határt, annak ellenére, hogy már 400 felett van a pártok száma. Ezért sokkal tisztességesebb lenne, ha a „vissza a babaruhát” helyett ismét bizonyos számú kopogtatócédula összegyűjtéséhez kötnék az egyének és a pártok választáson való indulását. Ez még a választások lebonyolítását is könnyítené. Mert milyen lesz az a szavazóív, amelyen esetleg negyven párt nevét kell elhelyezni?
Jogos ellenvetés lehetne, hogy a kopogtatócédulák gyűjtéséhez is pénz kell, és máris ott tartunk: mi volt előbb, „a tyúk vagy a tojás”? Ki lehetett volna szűrni az esélytelen indulókat, ha kikötik, hogy mondjuk listánként 50 ezer jelölő cédula a "belépő" a jelenlegi 27x500, azaz az 13 500 aláírás helyett. Ha erre időben gondolnak a törvényhozók, lett volna idő még a választási kampány hivatalos kezdetéig is felkészülni a cédulák gyűjtésére. Ez egy ötmilliós részvétel esetén éppen 1 százalék lenne, ezzel ki is pipálható volna a kritérium. Mert aki a kampány kezdetekor nem tudhat maga mögött 1 százalékot, az ne is ábrándozzon a bejutási küszöb átlépéséről!
Mindez az okfejtés azonban csak a gúzsba kötött gondolat tánca. Hiszen továbbra is az a véleményem, amit a lap május 5-i számában kifejtettem az Esélyt a szavazóknak című írásban: a listás választás a legarányosabb. Az azóta eltelt fél év engem igazol. Semmivel sem került közelebb a demokratikus ellenzék teljes körű összefogásának lehetősége. Nem is kellene erőltetni, ez a hajó már elment. Mára - véleményem szerint - már csak a bojkott lehetősége maradna, de ha az érintett pártok a pozitívumokban sem tudnak megegyezni (az egyéni és a listás jelöltek személyében), akkor miért tudnának megegyezni a lemondásban? Ugyanis azok a pártok, amelyek vállalnák a bojkottot, egyúttal a politizálásért járó anyagi előnyökről is kénytelenek volnának lemondani.
Az Élet és Irodalom november 17-i számában olvasható Tóth Zoltán egész oldalas írása a jelenleg érvényes választási rendszerről, a szerző szép csokorba szedte annak vadvirágait. Ő is a belga listás rendszert nevezi egyértelműen arányosnak, mert ebben a rendszerben nincs semmiféle trükközés, súlyozás, nincs benne - amit lehet ugyan a kormányalakítás feltételének nevezni -, „a győztes mindent visz” igazságtalansága. S ezért is sajnálom, hogy a KOM (Közös Ország Mozgalom) által kidolgozott, s szerintük arányos szisztéma is megtartotta az egyéni körzeteket, még növelve is a számukat. A szavazatok figyelembe vételét, a választás végeredményének megállapítását pedig még a mainál is kevésbé átláthatóan, sokkal bonyolultabban konstruálta meg. A leírtak fényében matolcsiasan megismétlem: bojkott, bojkott, bojkott!
Az idő múlásával párhuzamosan szemmel látható, hogy a demokratikus ellenzéktől az összefogás nem várható el, a bojkott lehetősége fel se merül, mert ellentétes volna a pártérdekekkel. Ezért a bojkott hazafias kötelezettsége a választókra várna, amit persze nem az otthonmaradással, hanem a választáson való részvétellel, a tudatos és demonstratív érvénytelen szavazással teljesíthetnének.
