Annak idején jól szórakoztam a Sas-társulat Zsebrepacsi, avagy vidám botrányország című kabaréján. Körülöttem a nézők jókat derültek, tapsoltak, egyikük ismeretlenül oldalba is bökött, és odaszólt: na, ilyen aztán biztosan nincsen! Nem akartam neki mondani, de mennyire, hogy van! Mert botrányországban élünk, ahol minden előfordulhat. Megszokjuk, beletörődünk az újabb és újabb disznóságokba is.
Innen nézve, ami a Jobbikkal most történt, valóban a legalja a politikai gengszterizmusnak. Sokszor mondtuk már erre vagy arra, hogy innen aztán nincsen lejjebb, de lám, mindig van. Pedig ezek az ügyek nem is előzmények nélkül valók. Nem volt fülünk a hallásra, szemünk a látásra, amikor az első Orbán-kormány kismacskaként a körmeit köszörülte a frissiben felépített demokráciánk falán, s a Fidesz azóta is úthengerrel tapos mindent, amit korábban vívmánynak gondoltunk. Másról sincs szó, mint a módszerek finomodásáról.
Számtalanszor leírtuk már, hogy nagyon rövid a társadalom politikai emlékezete, nem árt időnként bekapcsolni a frissítést. 1998-ban, amikor hatalomra került a Fidesz, azon nyomban az adóhivatal élére állította Simicska Lajost. Akkoriban az Orbán-klán még óvatosabban kotorászott az állami zsebekben, ha kivettek a közös bukszából, igyekeztek kutyamód elkaparni a nyomokat. Persze így is kiderült Josip Tot meg Kaya Ibrahim ügye, felháborodtunk a „hosszú bájtok éjszakáján”, amikor az emlékezetes halottak napján szabadságra küldött APEH-dolgozók távollétében a berendelt számítástechnikusok Simicska elnök iránymutatása alapján állítólag eltüntettek a rendszerből bizonyos adatokat. Hogy mi volt az igazság, máig nem derült ki, de már akkor is bekerültek a képbe az állami számvevők, akik utólag nem találtak semmi kivetnivalót.
Nyolc évnyi ellenzéki létben kijárta a Fidesz a kleptokrácia esti iskoláját. A 2010-ben megszerzett teljhatalom feledtette velük a szemérmes óvatosságot. Az első dolguk az volt – gyanítom, ez is Simicska tanácsára történt –, hogy elzártak minden pénzcsapot, ami az ellenzéki pártokat, de elsősorban az MSZP-t életben tarthatta. A baloldalinak bélyegzett vállalkozások egyik napról a másikra kikerültek a „kedvezményezettek” köréből. Nem kaptak állami megbízást, a tulajdonosokra rászállt az adóhatóság, zsarolták őket. Az ügyészség a nyilvánosság előtt tartóztatott le gazdasági visszaéléssel vádolt baloldali politikusokat. Csak évek múltán derült ki, hogy általában alaptalanul. És 2010-től a baloldali sajtóra is rossz napok jártak, a kormány nyomására éppen csak annyi levegőt kaphattak a támogatóktól, hogy meggyengülve, de életben maradjanak.
Most fel vagyunk háborodva az ÁSZ goromba lépésén, pedig semmi másról nincs szó, mint a "fülkeforradalom" óta gyakorolt Simicska-módszer tökéletesítéséről. Még mondja valaki, hogy a kitaszított vállalkozónak nem volt igaza, amikor G-betűt pingált az üres plakátjaira! Csak éppen az lett volna a korrekt, ha a saját nevét is odaírta volna Orbáné mellé.
