Donald Trump minden reggel fél hatkor ébred, bekapcsolja a hálószobában elhelyezett tévét, meghallgatja a híreket a szívből utált, de még mindig alapvető tájékozódási forrásnak tekintett CNN-en, átkapcsol a konzervatív Foxra, ahol ötleteket nyer a twitterezéshez, majd a liberális MSNBC „Reggeli Joe” című programjára vált, talán azért, hogy kellően felpaprikázza magát a munkanaphoz.
Néha már ágyból, párnák közül kezdi kilövöldözni a világba Twitter-üzeneteit. Van úgy, hogy pizsamában hosszan elidőz még a lakosztályi dolgozószobában is, azt figyelve, melyik tévécsatornán mit mondanak róla. A New York Times minapi terjedelmes írása szerint John Kellynek, a házi stáb vezetőjének, a nyugalmazott négycsillagos tengerészgyalogos tábornoknak, aki 2003-ban, az iraki invázó idején az ellenség golyózáporában is sikerrel nyomult előre hadoszlopával, mostanra nagyjából sikerült elérnie, hogy Trump legalább kilenc, fél tíz tájban munkára készen megjelenjen az Ovális irodában.
A New York Times összesen hatvan tanácsadót, munkatársat, barátot, illetve törvényhozót faggatott ki, hogy „testközeli” képet nyerjen arról, miként látja el hivatalát az Egyesült Államok közel egy évvel ezelőtt hivatalba lépett, 45. elnöke.
A fő következtetés: Trump még ma is úgy tekint az elnökségre, mint Hillary Clinton felett aratott meglepő győzelmének napján: elnyert díjnak tartja, amit nap mint nap kemény küzdelemben kell megtartania. A többi elnök számára minden egyes nap azt a kihívást jelentette, hogy vezetni kell egy országot. Trump szemében a napi kihívás a hivatal megőrzéséről szól. Naponta legalább négy órát szán arra, hogy figyelje az elnöki tevékenységéről szóló tévéműsorokat. Még ma sem elnökként viselkedik, hanem úgy, mintha az elnökségért kampányolna.
Trump meggyőződése, hogy Robert Mueller különleges ügyész az ő legitimációjának az aláásásását célzó összesküvés jegyében kezdte vizsgálni az orosz bavatkozás kérdéseit. Lindsey Graham dél-carolinai republikánus szenátor szerint Trump „szenvedélyesen hiszi, hogy a liberális baloldal és a média tönkre akarja őt tenni”. Veje – és egyben tanácsadója -, Jared Kushner azt mondja, a 71 esztendős Trump már nem fog változtatni a felfogásán és szokásain, és ha ezekkel nincs összhangban az elnöki poszt eddigi felfogása, akkor nem ő fog igazodni a tisztséghez, hanem a tisztséget fogja önmaga képére átformálni.
A beszámolókból azonban olyan kép bontakozik ki, hogy sajátos küzdelmet folytat a Fehér Házban az üzleti világból érkezett elnökkel a már említett Kelly exkatona, a stábfőnök, aki igyekszik Trump napirendjét pörgősebbé tenni, teletűzdelni megbeszélésekkel és találkozókkal, hogy az elnöknek ne legyen annyi ideje saját kedvtelésének – a meggondolatlan Twitter-üzenetek szerteküldésének – hódolnia. Trump az elmúlt hónapokban valamelyest meghajolt Kelly „tapintatos diktatúrája” előtt, naponta tucatszor hívja telefonon a stábfőnököt, és kikéri a tanácsát. A minap azonban a Hálaadás ünnepét a floridai Mar-a-Lagóban töltő Trump „kihágott”, olyan emberek tömegével partizott együtt, akik, ha John Kellyn múlik, soha nem kerülnek fel az elnök látogatóinak listájára.
Az, hogy Donald Trump csak nehezen alkalmazkodik az elnöki hivatal ellátásának követelményeihez, a New York Times meglátása szerint abból is fakad, hogy előzetesen sokkal inkább egy birodalom fölötti uralkodásnak vélte a szerepkört, és nem gondolt arra, hogy a végrehajtói hatalomnak meg kell találnia az együttélés módját a törvényhozói és az igazságszolgáltatási hatalmi ággal.
Egy alkalommal Mitch McConnell, Kentucky állambeli szenátor, a szenátus republikánus többségének a vezetője tartott prezentációt az Ovális Irodában az egészségbiztosítás bonyolult kérdésköréről, és Trump közbekotyogott. „Ne szakítson félbe” - szólt rá az elnökre hűvösen a szenátor.
