Akkor most vegyük át még egyszer. Erdélyi barátaink tréfás anzikszát meleg szavakkal megköszönjük, a soros disznót ábrázoló felvételt hasonló szellemességekkel viszonozzuk, de nem tesszük ki a Facebookra! És ha már itt tartunk: semmi akadálya annak, hogy negyvenháromezer példányban nyomtassuk ki a kerület pénzén a jövő évi kalendáriumot, mert ez szép, régi magyar szokás, mit is kezdene Pestszentimre és Pestszentlőrinc népe vásárnaptár, metszési tanácsadó, elletési kiskáté nélkül. Nyugodtan tetessük is bele abba a kalendáriumba a saját fényképünket tizenháromszor, és persze, legyünk mi a megfejtés a keresztrejtvényben. De könyörgöm, hányszor kell mondani, hogy ne tegyük ki a Facebookra!
Képviselő urak, nincs abban semmi kivetni való, ha az ember szétoszt négy tonna krumplit a jövendő választókörzetében, jön a karácsony, s bár szegények nálunk már nincsenek, a krumplit mindenki szereti. Fikuszt mégsem oszthat szegény városi gyerek. De a fenébe is, kitenni a Facebookra?! És a karácsonyfadísz? Persze, mosolyogjunk mi a városi fenyő minden ágán, mi másra való az a sok gömb meg csengettyű meg franckarika, de már megmondtam, senkinek se jusson eszébe kitenni a Facebookra!
Most komolyan, ehhez tényleg egy frakcióvezető kell, hogy a kollégák megértsék, mi az, amit lehet, és mi az, amit nem? Hát mi vagyok én itt, pedellus? Tánc- és illemtanár? Gyógypedagógus?! Az urak mi a fenét csinálnak a szép hosszú parlamenti ülések alatt, amikor két gombnyomás között a laptopjukba mélyednek? Ne mondják már nekem, hogy mindenki pasziánszozik, elvégre 2017-et írunk! Senki sem olvas itt 444-et? Hát, pedig jobban tennék. Chamath Palihapitiya, a Facebook egyik alapítója is megmondta: a Facebookot "nem tudom kontrollálni. Csak magamat tudom kontrollálni, szóval nem használom azt a fost."
Akkor ebben a szellemben, jó?
