Azt gondolom, egyre többen látják, hogy ha a jövő tavasszal Orbán Viktor és pártja elveszíti a választást, azon Magyarország, a magyarok nagy többsége nyerni fog. Ugyanakkor erősödik a szembenállás az Orbán-kormány és az Európai Unió között, amit a kormánypárti Magyar Hírlap nemrég háborúnak nevezett. Ennek kimenetele sem közömbös hazánk lakossága számára.
A konfliktus jelei már a 2010-es választások előtt láthatóak voltak. Orbán Viktor 2009 őszén, a kötcsei zártkörű Fidesz rendezvényen személyes céljaként fogalmazta meg a „centrális politikai erőtér” megteremtését Magyarországon. Ennek lényege, hogy egy nagy és erős kormánypárt úgymond felesleges viták nélkül, egyedül is képes legyen dönteni a nemzeti érdekeket érintő kérdésekben, ami merőben ellentétes az Európai Unió értékrendjével. Amikor az Európa Tanács főtitkára, a norvég Thorbjorn Jagland kérdésére felidéztem Orbán Viktor szavait, azt mondta, hogy ez lényegében egypártrendszer. Jogi értelemben nem, hiszen nem tiltja más pártok működését, de valóban az egypártrendszerre emlékeztet, válaszoltam. Az elmúlt évek gyakorlata ezt be is bizonyította.
Orbán Viktor és pártja a 2010-es választásokon elért kétharmados győzelem birtokában leépítette a demokratikus jogállam intézményrendszerét, korlátozta a sajtó szabadságát, az Alkotmánybíróság hatáskörét, az igazságszolgáltatás függetlenségét, és szabad utat engedett a korrupciónak. Orbán Viktor „szabadságharcot” hirdetett az Európai Unió ellen és azóta folyamatosan megsérti annak közös értékrendjét, működésének alapelveit és szabályait. Az Európai Bizottság jogos figyelmeztetéseit a belügyekbe történő beavatkozásnak, Magyarország szuverenitása megsértésének minősíti és visszautasítja. Figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy Magyarország önként csatlakozott az Unióhoz, a csatlakozási szerződésben pedig vállalta a tagsággal járó kötelezettségeket.
Orbán Viktor a menekültválságot annak kezdetétől egyértelműen saját belpolitikai céljaira, hatalma további erősítésére igyekszik felhasználni. Az önkényuralmi rendszerek jól ismert receptjét követve nevezte meg Magyarország és a keresztény Európa ellenségeként a helyi háborúk, a terrorizmus és a diktatúra elől menekülőket. Ezzel összhangban állítja, hogy az európai uniós intézmények Soros György tervét hajtják végre, bár pontosan tudja, hogy ilyen terv nem létezik.
A menekültek befogadásával járó terhek igazságos és méltányos megosztása érdekében jogszerűen született uniós belügyminiszteri tanácsi döntés ellen a magyar és a hozzá csatlakozott szlovák kormány az Európai Bíróságnál pert indított, amelyet elvesztettek. Ellentétben Szlovákiával, amelynek kormánya a döntést tudomásul vette, az Orbán-kormány durva kijelentésekkel utasította vissza. Erre válaszul az Európai Bizottság megindította Magyarországgal szemben a kötelezettségszegési eljárást. Az Európai Bizottság az Orbán-kormányt a civil szervezetek függetlenségét sértő, valamint a Közép-Európai Egyetem (CEU) működését ellehetetlenítő döntések miatt is elmarasztalta és ezekkel, valamint az uniós támogatások felhasználásával kapcsolatban is elindította Magyarország ellen a kötelezettségszegési eljárást.
Az Európai Unió értékrendjével és szabályaival sorozatosan szembeforduló magyar kormányzati magatartás miatt az Európai Parlament úgy döntött, hogy Magyarországgal és a hasonló magatartást tanúsító Lengyelországgal szemben megindítja a korábban példa nélküli eljárást, amely azt vizsgálja meg, hogy fennáll-e az uniós alapértékek rendszerszerű megsértésének veszélye. Orbán Viktornak és kormányának komolyan kellene vennie, hogy ezt a döntést a jobboldali többségű Európai Parlament hozta, és azt a néppárti frakció tagjainak harmada is megszavazta. Így aligha lehet valamiféle baloldali összeesküvésnek beállítani. Ez a döntés az európai integráció jövőjét féltő képviselők aggodalmát tükrözi, Orbán Viktor és kormánya immár hét éve tartó Európa ellenes ámokfutása miatt. Az uniós intézmények hosszú ideig eltűrték az integrációt és ezzel Európát veszélyeztető magyar és lengyel magatartást, de ahogy ez várható volt, betelt a pohár. A magyar magatartás a Visegrádi Négyek egységét is megbontotta. Egy ideje érezhető Csehország és Szlovákia távolodása. Ez a két ország és Ausztria nemrég egy új csoportot hozott létre, a „Slavkovi Háromszöget”
Orbán Viktor nemzetközi megítélését nem csupán az Európai Unióban kifejtett egységbontó törekvései rontják, hanem a putyini Oroszországhoz és más illiberális államokhoz történő közeledése is. Míg korábban csak az Európai Unióban tartották károsnak Orbán Viktor különutas törekvéseit, immár a NATO tagállamai is szóvá tették, hogy az ukrán oktatási törvény miatt a magyar kormányfő a NATO működését is akadályozni próbálja. Egyre erősebb ellenszenvet keltenek az egyes szomszédos országok nemzetközi törekvéseinek akadályozására irányuló magyar fenyegetések is. A rendszerváltást megelőző tíz évben végrehajtott nyugati irányú külpolitikai nyitásunkkal, majd a rendszerváltást követően a fejlett, demokratikus országok közösségének szervezeteihez való gyors csatlakozásunkkal és harmonikus beilleszkedésünkkel kivívott megbecsülést mára hazánk fokozódó elszigetelődése, egyre kedvezőtlenebb megítélése váltotta fel.
Hangsúlyozom, hogy mindez nem Magyarországnak, nem a magyar embereknek, hanem Orbán Viktornak és kormányának szól. De a viszony megromlásának kárai sajnos az egész országot érintik. Ha reálisan mérlegeljük a nemzetközi erőviszonyokat, akkor nem kétséges, hogy Orbán Viktor az immár a kormánypárti sajtóban is „háborúnak” nevezett küzdelmet el fogja veszíteni. A demokratikus ellenzék választási győzelme azért is fontos, hogy Orbán Viktor megérdemelt külpolitikai veresége ne rántsa magával az egész országot. Az ő ebben várható kudarca így szintén nyereség lesz az ország, a magyarság döntő többsége számára.
