Jelenleg az összes operátorunk foglalt, munkatársunk kapcsolásáig kérjük szíves türelmét.
Ez megy húsz perce, de engem nem lehet csak úgy lerázni. Főztem egy csésze fahéjas teát, kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és várok. A telefon kihangosítva búgja hol a géphangot, hol az Egy kis éji zene első tételének valami borzasztó szintetizátoros feldolgozását olyan tempóban, hogy szinte látom magam előtt a bespeedezett Mozartot, amint egy Casio szinti fölött komponál.
Ettől persze csak még elviselhetetlenebb a várakozás, de hát időm van, internetem meg nincs – az előbbi az utóbbiból következik –, úgyhogy nem is nagyon tehetek mást. Huszonöt perc, és még mindig az első tételnél tartunk, nekem meg félóra múlva le kell adnom a cikkemet, aminek befejezéséhez óhatatlanul szükséges az internetkapcsolat.
A szerkesztőkkel az a legnagyobb probléma, hogy paranoiássá tesszük őket. Annyiszor hallják, hogy „már csak húznom kell belőle, mert hosszú lett”, vagy „mindjárt küldöm, csak épp atomkatasztrófa van”, esetleg „nem fogod elhinni, a kutyám megrágta a jegyzeteimet, de azért rajta vagyok az ügyön”, hogy egy szerkesztővel beszélve még a világ legvalódibb problémája is kifogásnak tűnik, amint az ember kiejti a száján.
És ekkor megtörténik. Valaki beleszól a vonal másik végén!
- Jó napot kívánok, miben segíthetek?
- Á, üdvözlöm! Megtenné, hogy elárulja, mikor lesz végre internet a hetedik kerületben?
- Dolgozunk a problémán, hölgyem.
- Nem szeretnék udvariatlannak tűnni, hisz tudom, hogy nem az ön hibája, de javasolhatnám, hogy a probléma helyett inkább a megoldáson dolgozzanak? Engem ugyanis hamarosan kirúgnak, ha nem tudom időben leadni a cikkemet.
- Elnézést kérek, hölgyem, remélhetőleg néhány perc, és helyreáll a rendszer.
- A kollégája reggel ugyanezt hazudta, aztán alig jött vissza az internet, már megint nincs. És lassan állásom se.
- Ööö…
- Apropó: a héten ez már a harmadik hasonló eset, és esélyem sincs, hogy a határidő előtt olyan helyet találjak, ahol internetezhetek, hisz az egész kerületben nincs kapcsolat. Mivel minden hónapban becsületesen befizetem a számlát, mert a legapróbb késés esetén is azonnal felszólításokat küldenek, meg korlátozzák az internetet, most arra lennék kíváncsi: mégis mivel óhajt kárpótolni a cég, amiért miatta nem tudom elvégezni a munkámat?
- Ööö… Tartsa, kérem!
Egy másodpercre bevillan, hogy elszolmizálom az ügyintézőnek az Egy kis éji zene első tételét, de aztán elhessegetem a gondolatot.
- Hölgyem, az okozott kellemetlenségért cserébe szeretnénk önnek felajánlani kétezer forint értékű utalványt, amelyet a videótárunkban válthat be.
- Ne haragudjon, de jól értem? Most, hogy maguk miatt munkanélküli lettem, ingyen nézhetek filmeket a tévében?
A vonal másik végén kitör a röhögés. Aztán kínos köhögés és csend.
- Elnézést. Csak hát, érti… Ez tényleg vicces. Mármint ön. Mármint nem úgy… Hanem a humora.
- Ennek igazán örülök. Nem keresnek véletlenül telefonos operátort?
