Mind többeknek van elege abból, hogy a karácsony a rutinszerű rokonlátogatások, mértéktelen evés-ivás és persze a minél drágább ajándékok ünnepe. Ennek a mókuskeréknek az alternatíváját próbálta megteremteni a második adventi hétvégén három budapesti utca a „slow”, vagyis lassú karácsony meghirdetésével.
Amikor először hallottam a közösségi médiában, blogokon mind felkapottabb slow-életvitelről, ezt is a léböjthöz és a bulvármagazinok horoszkóp rovatához hasonló, komolytalan hóbortnak tartottam. Nem beszélve a fogalom magyarázatához gyakran használt, rettentően modoros „énidő” kifejezésről, ami egyfajta elmélyülést, magunkkal való törődést jelent.
Pedig a slow-életvitel híveinek vannak jó válaszai a túlfogyasztást hajszoló, a pillanatokat egyre kevésbé megélő tömegek kérdéseire, amelyek alapvetően érzik, hogy a mindennapjaik nem teljesek és szívesen találnának valamit, ami kirántja őket a céltalanságból. Ezért hirdetett három budapesti bevásárlóutca – a Falk Miksa, a Ráday és a Bartók Béla út – lassú karácsonyt, ami az elmélyülést, a mindennapok egyformaságából való kiszállást színes, de legtöbbször végtelenül egyszerű programokkal segítette.
Ilyen volt például a versfelolvasó est, aminek egy Ráday utcai étterem adott helyet. Az egyszerűség itt is megmutatkozott. Elég volt asztalt foglalni, s magunkkal hozni a kedvenc verseskötetüket. Volt, aki kis játékkal is készült és kinyomtatva hozott verseket, amelyekből kitörölt pár szót. Megcsillogtathattuk műveltségünket, de „tudatlanul” még izgalmasabb volt a kihívás: ha valaki nem ismerte a költeményt, megpróbálta kitalálni, milyen szó maradt ki belőle. A játék alapján én Weöres Sándorral kevéssé vagyok egy hullámhosszon, de az esemény hangulatának mit sem ártott néhány sután beillesztett gondolat.
Főleg, mert amikor valóban a versfelolvasásokra került a sor, mindegyik költemény hangulata rátelepedett a társaságra néhány percre, hogy aztán egy újabb vers néhány pillanattal később akár teljesen ellentétes érzéseket keltsen bennünk. A holtidőben pedig mehetett a diskurzus Karinthy Frigyes feleségének tragikus sorsáról vagy éppen Méliusz József börtönéveiről.
„Én végtelenül boldog vagyok, hogy itt vagyunk!” – lelkendezett az egyik ötletgazda és szervező, Orbán György lapunknak. Nem ez az első hasonló kezdeményezése: korábban könyveket is árult a Ráday utcában és az őszi, szintén itt, nagy sikerrel zajló Halloweenben is szerepe volt.
„Gagyi dolog sok van, és nagy konkurenciát jelentenek egymásnak. De minőségit sem feltétlenül nehéz összehozni – jegyezte meg a szervező, akinek bevallottan népművelő célja is van a kezdeményezéssel. Az este egyik legérdekesebb pillanata kétségkívül az volt, amikor az étterem pincére is bekapcsolódott a beszélgetésünkbe, megjegyezve, hogy József Attila szülőházában, a Gát utcában lakik. „Ezekért a pillanatokért érdemes belevágni a szervezésbe. Bárhol belefuthatunk érdekes történetekbe” – mondta Orbán György.
Volt gasztrobeszélgetés, díszkészítő foglalkozás, koncert, gyerekprogram, képkiállítás jótékonysági gyűjtéssel, de a kevésbé aktív kikapcsolódás hívei a Gárdonyi téren álló lakókocsiban kialakított szaunában (!) is elmerülhettek a slow-élményben.
A szombati alternatív városnéző túrán Orbán György a Bakáts téri templomot mutatta be. „A közelben lakunk, de alig tudunk valamit a környező dolgokról. Ezért jöttünk, kíváncsiak vagyunk – indokolta egy fiatal pár, hogy miért nem tántorította el őket a decemberi hideg a programtól. És habár Orbán György hangsúlyozta: ő nem idegenvezető, ne kérjen rajta számon senki pontos évszámokat, oly kimerítően beszélt a templom tervezőjének, Ybl Miklósnak az életéről, a különböző építészeti stílusok jelentőségéről, hogy abban egy finnyásabb művészettörténész sem talált volna hibát. Slow-életérzés ide vagy oda, a templom kántorának mintegy húszperces, az orgonáról tartott rögtönzött előadását azért udvariasan félbeszakította: „most már szóljanak azok a sípok!” És szóltak, fújták a Csendes éj dallamát – megteremtve azt a karácsonyi hangulatot, amire egy pláza villogó égősorai vagy műanyag Mikulásai sem lehetnek képesek.