Egyetemista koromban, ha tehettük, meghallgattuk Szabad György izgalmas, távlatokat nyitó, a történelmi múlt eseményeiből az akkori, bizonytalan jelenben is utat mutató előadásait. Kossuth Lajos volt számára a mértékadó a megegyezésre törekvő, óvatosabb Széchenyi ellenében, és szenvedélyesen bírálta a Deák Ferenc működéséhez köthető kiegyezést. Időszerű analógiát kínált az 56-os forradalmat és szabadságharcot eltipró szovjettel történt kiegyezés éveiben.
Ezekről az évekről is olvashatunk a Tények és tanúk sorozat új kötetében, amely Paulovits Miklós Szabad Györggyel 1991–92-ben folytatott beszélgetéseit tartalmazza Aradtól az országgyűlésig címmel. A tudós ízig-vérig közéleti ember volt, folyvást a marxista történészek célkeresztjében, elvi meggyőződése minden hátrányos következményével. Így is haladt fölfelé a ranglétrán, tudását, alaposságát még rosszakarói is elismerték.
Ám a sors gyakran megtréfál: nem a tudomány, hanem a társadalmi változás hozta azt a fordulatot, melynek vágya tevékenységének egyik mozgatója volt. A lakitelki találkozók lelkes szereplője, a kibontakozás és változás módját józan mértéktartással és bölcsességgel megvilágító hozzászólójából az MDF Antall Józsefhez köthető irányzatának meghatározó alakja lett, pályája csúcsán az Országgyűlés elnöke. Elfogulatlanul látta el e tisztét, még az éjszakákba nyúló obstrukciós vitákat is bírta idegekkel. Egy ilyen zaklatott éjszakán utasítást adott: kapjanak az éhes képviselők szendvicset. Kormánypárti és ellenzéki egyformán – tette hozzá. Előbb elmosolyodtam e kitételén, aztán ráébredtem: ebben az intelemben benne van habitusa, s az, mennyire kiegyensúlyozott, pártatlan tudott maradni magas tisztségében. Tanulhatott volna példájából némelyik pártszimpátiától vezérelt utóda.
Jelentékeny tudós, elfogulatlan parlamenti vezér volt. Az utolsó akadékoskodó porszemet is letörölte zakójáról a parlamentbe lépve, ő aztán pontosan tudta, kiknek az örököse, s hogyan szolgálhatja leghitelesebben nemzete érdekeit.
