Az elmúlt héten olyan gyenge volt a forint, amire 2017-ben még nem akadt példa, egy euróért már több, mint 315 forintot kellett adni. Különösen ijesztő ez a kurzus, ha figyelembe vesszük, hogy augusztus 24-én még 301 forinton jegyezték az eurót, vagyis azóta 4,4 százalékot vesztett az értékéből a magyar fizetőeszköz. Aligha merészség azt kijelenteni, hogy hosszú időre elbúcsúzhatunk a 300 forintos árfolyamtól.
A kurzus további alakulásáról Varga Zoltán, az Equilor elemzője úgy vélekedett, hogy a közeljövőben 318 forintig minden további nélkül elkúszhat az árfolyam. Ennél a szintnél azonban már számítani lehet arra, hogy az MNB szóbeli intervencióval a hazai deviza erősödését fogja támogatni.
A mostanában tapasztalható forintgyengülést főként a jegybank monetáris lazítást szolgáló intézkedései okozták. Most olyan eszközök vannak az MNB kezében, amelyeket korlátlanul bevethet az árfolyam féken tartása érdekében.
Az elemző véleménye szerint a jegybank eddigi monetáris intézkedései eredményesek voltak, hiszen ezzel az úgynevezett hosszú távú hozamok mérséklését sikerült elérni. Erre jó példa, hogy például a 10 éves állampapír hozamát sikerült a 2,2-2,7 százalékos szintről 2,08 százalékra mérsékelni.
A magyar gazdaság mai irányítói, élükön Matolcsy Györggyel, az MNB elnökével, úgy gondolják, hogy a gyenge forint jót tesz a magyar export versenyképességének. Különösen most, amikor a magasabb jövedelemkiáramlás miatt megnőtt a belső fogyasztás, ennek következtében az elmúlt hónapokban a behozatal növekedési üteme meghaladja a kivitelét, bár még a külkereskedelmi mérlegünk pozitív maradt. A gyenge árfolyamtól a jegybank azt várja, hogy az ösztönzi az exportot, mert a termékek hazai előállításának költségei nemzeti valutában merülnek fel, így ha azok nem változnak, a külpiaci árak viszont devizában jelentkeznek, az átváltás során az exportőr nagyobb jövedelmet kap. A gazdasági világválság óta ezt az álláspontot meglehetősen merevnek tartják. Ahhoz, hogy egy olyan nyersanyagokban szegény ország, mint hazánk, exportálni tudjon, szüksége van termeléshez, a lakosság ellátásának bővítéséhez importra is, amit a gyenge forint megdrágít. Emellett nem hiába hivatkoznak a hazai gazdaságkutatók gyakran az alacsony hozzáadott értékre, jelenleg - a nyersanyagok mellett -, a jelentős energiaimport, az alkatrészek, részegységek tömege miatt, az áruk és szolgáltatások közel háromnegyede kapcsolódik valamilyen módon a behozatalhoz, s csak a fennmaradó hányadon lehet a gyenge forint révén árfolyamnyereséget realizálni.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a külgazdaság szereplői hozzávetőleg egy negyedév alatt képesek alkalmazkodni a gyengébb árfolyamhoz, s újabb szerződéseikben ezt már érvényesítik is. Így az árfolyamelőny viszonylag rövid idő alatt köddé válhat. Az importáraknál éppen fordított a helyzet, a gyenge forint révén kialakult magasabb beszerzési költségek, beleértve a drágább szállítást is, előbb vagy utóbb begyűrűznek a hazai fogyasztási árakba is. Ennek révén a jövedelmek is kevesebbet érnek.
Vagyis a lakosságot, ha csak forintkiadásai vannak, közvetve érinti a forintgyengülés. Ha azonban külföldre utazik, akkor a saját bőrén tapasztalhatja, hogy forintja kevesebbet ér. Magyarország az utóbbi években nagy mértékben csökkentette a devizahiteleit, így a forint árfolyama egyre kisebb mértékben befolyásolja a költségvetést. A jövő azonban már korántsem ennyire biztató. A Paks2 atomerőmű beruházáshoz és a tervezett Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítéséhez szükséges devizakölcsönök törlesztőrészletei - az árfolyamkockázaton túl is - jelentősen megterhelik majd a költségvetést, függetlenül attól, hogy közvetlenül az állam lesz-e a hitelfelvevő, vagy valamelyik állami tulajdonban lévő bankot vagy társaságot iktatják közbe.