A statisztikusok tegnap azt adták hírül, hogy kissé elmaradva a várakozásoktól, 2,5 százalékra emelkedett a fogyasztói árak növekedési üteme novemberben. Akárcsak korábban, a múlt hónapban is jelentősen többe kerültek a dohánytermékek, mégpedig a jövedéki adóemelés miatt, és egyszeri hatásként a tej- és tejtermékek, valamint a tojás is drágább lett, követve a régiós és európai árnövekedési ciklust. Már hosszú ideje tapasztaljuk azt is, hogy az infláció emelkedését elsősorban az üzemanyagárak alakulása befolyásolja, nem utolsósorban az, hogy egy esztendővel ezelőtt éppen olcsóbb vagy drágább lett-e a benzin és/vagy a gázolaj.
Az MNB 3 százalékos plusz-mínusz 1 százalékos inflációs céljának elérését azonban továbbra sem fenyegeti veszély - mondta a Népszava érdeklődésére Varga Zoltán. Az Equilor elemezőjének álláspontja szerint ezt az inflációs célt leghamarabb 2019 elejére érhetjük el. Alakulását nagyrészt a nemzetközi események és az olajár alakulása befolyásolják, emellett a belső fogyasztás is nagy hatással van rá, itt a jelentős mértékű bérkiáramlás miatt felfelé mutató kockázatot jeleznek a szakemberek. Egyébként világszerte alacsony az áremelkedés mértéke. Mindezt figyelembe véve az Equilor 2017-re 2,4, a jövő esztendőben pedig 2,8 százalékos inflációval számol. Akadnak azonban olyan hazai elemzők, akik szerint 2018 nyarán elérhetjük akár a 3,0 százalékot is.
Az inflációs adatok hitelessége szempontjából mindig módszertani kritikus pontot jelent a lakhatási költségek figyelembe vétele. Nálunk nem számítják ezeket be a fogyasztói árindexbe, akárcsak más országokban - közölte Varga Zoltán. Ugyanakkor örök vitatéma, hogy helyesen cselekszenek-e a statisztikusok?
Erre jó példa az, hogy a KSH egy esztendő alatt mindössze 5 százalékos lakbér-emelkedést regisztrált, azonban az ingatlanos cégek, és az érintettek szerint ez a statisztikai adat messze elmarad a valóságostól, az elmúlt két évben drasztikus drágulást lehetett tapasztalni. Emellett az utóbbi öt évben Budapesten 50 százalékot meghaladó mértékben drágultak a lakások, de országszerte, a település fekvésétől függően 20-50 százalékos áremelkedés történt. Éppen ezért érthetetlen, hogy 2012 óta miért nem mérik ezeket a statisztikusok. Szinte bizonyos, hogy csak ennek a két tételnek a számbavétele felfelé módosította volna a fogyasztói árindexet, ami nem csupán azért lenne fontos, mert az infláció mérésének követnie kellene a lakásboomot, hanem azért is, mert a gazdaság szereplői igyekeznek döntéseiknél figyelembe venni a pénzromlás ütemét.
Az úgynevezett fogyasztói kosár igyekszik követni a vásárlási szokásokat. Azonban ez a technikai átalakulásból eredő minőségbeli változásoknál egyre kevésbé sikerül, ugyanis a minőségbeli különbségek rögzítésére egyre kevésbé alkalmas. Például a mobiltelefónia újabb és újabb készülékei igen hamar elavulttá teszik a régieket, amelyek eladhatatlanná válhatnának jelentős árkedvezmények és akciók nélkül. Az árszínvonalat mégsem ez határozza meg, hanem a dráguló, kétségtelenül több kényelmi funkciót képviselő készülékek, de ugyanez vonatkozik az informatikai berendezésekre, de még a televízóra is. A közölt inflációs adatokhoz igazodnak a fizetések, de a nyugdíjkorrekció is. Vannak olyan vélemények, hogy most egy rejtett adót fizetünk meg, és emellett a költségvetés meg nem érdemelt jövedelemhez jut azáltal, hogy az infláció ténylegesen magasabb a nyilvánosságra hozottnál.
Emellett, mind a vállalkozói szféránál, mind a családoknál él egyfajta inflációs várakozás, amely hol erőteljesebben jelentkezik, hol alig észrevehetően. Ezt figyelembe véve készítik a vállalkozások az üzleti terveiket is. Éppen ezért kellene, hogy a nemzetközi előírások jobban rögzítsék a tényleges helyzetet.
