halálos baleset;25-ös főút;

- Egy fiatalember halála a 25-ös főúton

Egy ember meghalt abban a balesetben, amely a 25-ös számú főúton történt Eger és Kerecsend között, az érintett útszakaszt a rendőrség lezárta - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtök este az MTI-vel.

Lázár Levente tájékoztatása szerint a főút 5-ös kilométerénél eddig tisztázatlan okból egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött.  A balesetben utóbbi jármű vezetője, egy fiatal gyöngyösi férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az érintett szakaszt a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárta a rendőrség. Kerülni Demjén, illetve Andornaktálya irányába tudnak az arra közlekedők - közölte a szóvivő.



Mateusz Morawiecki eddigi kormányfő-helyettes, fejlesztési és pénzügyminiszter váltja fel a lemondását benyújtó Beata Szydlót a miniszterelnöki poszton - jelentette be Beata Mazurek, a Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője a lengyel kormánypárt csütörtök esti vezetőségi ülését követően.