Nem vagyunk hívei annak, hogy a demokratikus ellenzék összefogjon a Jobbikkal. Nem azért, mert lehetetlen, hogy egy párt megfordul a damaszkuszi úton. A magyar nép jó része nemcsak elnézte, de honorálta is a hajdani radikális-liberálisból jobboldali nacionalistává lett Fidesz átváltozását. Viszont nagyon nem szeretnénk, ha Magyarország következő kormányfőjét Vona Gábornak, kormányzó pártját Jobbiknak hívnák, mert meggyőződésünk, hogy a „cuki kampányon” átmosdatott hatalmuk sem tenne jót az országnak.
Azt azonban soha nem tiltanánk be, hogy a választásra jogosult polgár arra az alkotmányos erőre szavazzon, amelyre akar. Akkor sem, ha a demokrácia szabadsága a demokrácia öngyilkosságához vezet.
A Jobbik – ez már csak a „cukiság” velejárója – odajutott a nagy középre húzásban, hogy kénytelen rémülten a demokrácia játékszabályaira hivatkozni, mert a regnáló hatalom minden eszközzel a megsemmisítésére törekszik. A megsemmisítés jogát kiveszi a választó kezéből, így a parlamentben legitim helyet elfoglaló alakulat a saját bőrén érzi, milyen az, amikor hátulról készülnek megfojtani.
Az Állami Számvevőszék jogilag megfellebbezhetetlen „határozattervezete” óhatatlanul a demokratikus oldal mellé löki Vona Gábort, mert ott senki sem hagyhatja szó nélkül, ha a hatalom így jár el bármely párttal. A számvevőszék úgy taszítaná egy fillér nélkül a semmibe a Jobbikot, hogy a tiltott kampányfinanszírozás vádját rakja - még ismeretlen bizonyíték alapján - az akasztottnak szánt nyakába.
Mélyen téved, aki most szótlan kárörvendéssel szemlélődik. Egyrészt, mert a Jobbik kiradírozása a választási palettáról éppen az ellenkező hatást fogja kiváltani, mint amit remélnek tőle. Másrészt minden ellenzéki párt bármikor ugyanígy járhat, ha egyetlen pillanatra is megpróbál kibújni az orbáni (pártfinanszírozási) rendszer ketrecéből.
Nem a Jobbikért, hanem a demokráciáért kell most szólni.
