A lengyel regionális középhatalomban történő kormányváltás, illetve azt követően az új varsói kabinet ténykedése kellett ahhoz, hogy bizonyos uniós politikusok felismerjék Brüsszel bűnös mulasztását. Tudniillik sokáig kizárólag az Európai Parlament liberális, illetve szociáldemokrata frakciója kardoskodott a renitens Orbán-kormány szankcionálása mellett. A Fidesz pártcsaládjához tartozók holmi mandátumféltésből általában beérték homályos és erélytelen nyilatkozatokkal, ha az Unió törvényhozásában szóba került a magyar miniszterelnök kristálytisztán látható demokráciarombolása. A brüsszeli konzervatívok csupán a Jog és Igazságosság kormányra kerülése után kezdtek ébredezni.
Bebizonyosodott, hogy a populizmus térnyerése Közép-Kelet-Európában dominóelv-szerűen megy végbe, vagyis a büntetlenül hagyott magyarországi jogtiprás más államokban is felbátorítja a tekintélyelvűség híveit. Attól tartok azonban, a három volt európai biztos és az egykori német pénzügyminiszter felvetése a Magyarországnak szánt uniós támogatások befagyasztására vonatkozóan meglehetősen elkésett. Az egykori szovjet impérium feltámasztásán munkálkodó Vlagyimir Putyin, aki gyakorlatilag orosz érdekszférának tekinti térségünket, felismerte az EU inkoherenssé válásában rejlő lehetőségeket. Orbán Viktor destruktív tevékenysége kapóra jön a magát az expanzív külpolitika mellett elkötelező Moszkvának, ezért az orosz adminisztráció érdekelt a budapesti autokrata hatalmon tartásában. Hazánk gazdasági függőségbe taszítását szolgálja többek között a paksi gigaüzlet, és tartani lehet attól, hogy Putyin stábja a magyar társadalom dezinformálása, illetve a számítógépes hadviselés révén aktívan beavatkozik majd a jövő évi törvényhozási választásokba.
Az uniós politikusok által javasolt intézkedések hatékonysága azért is vitatható, mert a most befagyasztandó támogatások nagy része eddig is az Orbán-kormány holdudvarához tartozó oligarcháknál landolt, a magyar átlagpolgár vajmi keveset látott belőlük. Sőt mi több, az uniós pénzcsap elzárása a rezsim kiéheztetése érdekében akár vissza is üthet. Naivitás lenne azt hinni, hogy társadalmunk többsége egy ilyen lépés miatt a lehengerlő médiafölény birtokában lévő, ádáz Brüsszel-ellenes kampányt folytató budapesti kabinetet okolná. A szóban forgó négy politikus okkal teszi fel önmagának a kérdést, vajon miért akarja Orbán Viktor pánikszerűen lehívni már most a 2020-ig tartó költségvetési periódusban rendelkezésére álló EU-s pénzek többségét. A válasz nyilvánvaló. Éppen az egyesek által régóta sürgetett, s most végre belengetett szankciókat akarja megelőzni, mert tavaszig gondolnia kell a kampányköltésekre. De ő messzebbre lát. Tudja azt is, hogy önnön rendszerét az európai értékközösségen belül képtelen konszolidálni, és készül a távozásra. Mennyivel könnyebb lenne számára az EU-ból való elkerülhetetlen kilépést a lakosság felé kommunikálni, ha rámutathatna „a gonosz Brüsszelre”, mely beszüntette névlegesen hazánk, valójában a rezsim kedvezményezettjeinek dotációját!
