rablás;kötözés;

Fotók: police.hu

- Rendőrkézen a kötözős rablók - Fotók

A rendőrök a bejelentés után néhány órán belül elfogták azt a két elkövetőt, akik egy miskolci férfit a lakásában megkötöztek, bántalmaztak, majd különféle értékeket tulajdonítottak el tőle - írja a rendőrség a honlapján. 

A rendőrségre 2017. december 1-jén a reggeli órákban tett bejelentést egy férfi, aki elmondta, hogy egy ismerősét kereste fel miskolci házában, ahol őt egy székhez kötözve találta.

A rendőröknek a helyszínen a 64 éves sértett elmondta, hogy két nappal korábban két férfi a lakásában megtámadta, egy székhez kötözték, bántalmazták, majd készpénzt, bankkártyát és egyéb értékeket tulajdonítottak el tőle. Ezt követően távoztak a rablók, de a súlyos sérüléseket szenvedett sértettet megkötözve hagyták hátra.

A nyomozók néhány órán belül megállapították, hogy a rablás elkövetésével egy 21 éves és egy 19 éves taktakenézi férfi gyanúsítható, akiket elfogtak, gyanúsítottként kihallgattak és bűnügyi őrizetbe vettek, továbbá az ügyészségen előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására is.

Öt embert kórházba vittek egy fővárosi szórakozóhelyről szén-monoxid-mérgezés miatt szombat hajnalban, a jelzőberendezés minden bizonnyal életeket mentett - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.