MSZP;választás;kongresszus;Molnár Gyula;

Molnár Gyula FOTÓ: Vajda József

- Várakozik az MSZP

Az MSZP kivár. Nem akarunk ugyanis olyan döntéseket hozni, amelyek bármilyen szempontból nehezítik a későbbi együttműködést – így indokolta a Népszavának Molnár Gyula, a szocialisták elnöke azt, hogy elmarad az MSZP december 9-ére tervezett kongresszusa. Erről a pénteki elnökségi ülésén döntött az ellenzéki párt. Jövő hét szombaton azonban bemutatják a választási programjukat és megkezdik a tartalmi kampányt is, amelynek Kunhalmi Ágnes, budapesti elnök, a párt legnépszerűbb politikusa lesz az arca.

Az MSZP elnöke közölte azt is, hogy pénteken tárgyaltak a Demokratikus Koalícióval, ahol átadták Gyurcsány Ferenc pártjának a saját javaslataikat. - Ahhoz a listához képest, ami kiszivárgott és amiről elmondtuk, hogy csak igény, világosan kifejtettük, mi az, amit biztos nem tudunk elképzelni – mondta Molnár, hozzátéve: a DK most időt kért és hétfőn fogják folytatni a tárgyalásokat.

Az MSZP kongresszusát a jövő év elején tartja meg, amikor szándékai szerint bemutatja a demokratikus ellenzéki pártok közös ajánlatát Magyarországnak. Továbbra is közös ellenzéki listát, közös miniszterelnök-jelöltet és közös képviselőjelölteket szeretnének, ugyanis matematikailag így van legnagyobb esély a kormányváltásra – a koordinált indulás pedig 27 körzet feladását jelentené utalt arra a pártelnök, hogy csütörtökön a DK, az Együtt és a Párbeszéd elnökei közös levelet írtak neki, amelyben egyeztetésre hívták a szocialistákat a 106 egyéni választókerületről való koordinációról.

Bár javult a magyar háztartások jövedelmi helyzete, nőtt az átlagos életszínvonal és több pénze volt a családoknak, továbbra is rengetegen élnek nehéz körülmények között. A KSH szerint a lakosság negyedét érinti a szegénység, a szegénységi küszöb alatt pedig 1,3 millió ember élt tavaly Magyarországon - írja a privatbankar.hu.