Idén októberben mintegy huszonötezer fiatal részvételével Oroszországban, Szocsiban rendezték a XIX. Világifjúsági Találkozót (VIT). Csakhogy az esemény híre a több mint száznyolcvan országból érkező résztvevő és az orosz állami televízió élő közvetítése ellenére sem jutott el Európa többi részébe. Ez a nyilvánvaló mellőzés csak még nagyobb büszkeségre adott okot az oroszoknál: lám-lám, a barátságtalan országok erről sem ejtenek egy szót se. Pedig Oroszország nem csupán barátságos és befogadó, de újabban nagyon is high-tech.
Mi kell egy jó VIT-hez?
"A világ összes részéből a demokratikus ifjúság találkozik, énekel és hazamegy" – mondja Simon bá’ a VIT-ről a Csinibaba nyitójelenetében. Ez többé-kevésbé Szocsiban is pont így történt, csak nem a hidegháború idején járunk, hanem 2017-ben. De mi kell egy jó VIT-hez manapság? És mit tud mutatni Oroszország egy hét alatt azoknak, akik csak a hírekből ismerik?
Az már eddig is feltűnő volt az elmúlt néhány évben, hogy Oroszország igyekszik újrapozicionálni magát a nemzetközi porondon. Két évvel ezelőtt lehetett először hallani arról, hogy 2017-ben ismét VIT-et fog rendezni a Demokratikus Világifjúsági Szövetséggel (DIVSZ) együttműködve. A cél egyértelmű volt: megmutatni mindenkinek, hogy Oroszország egyáltalán nem olyan, mint ahogyan azt a nyugati média mutatja. Moszkvába érkezve azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezúttal a belső, azaz hazai kommunikáció fontosabb szerepet kapott. A fővároson átutazva teljesen lehetetlen volt nem belebotlani egy-egy világoskék VIT-plakátba és az orosz tévét sem lehetett virágos logós VIT-reklám nélkül megúszni. Úgy tűnt, hogy minden lehetséges módon éreznie kell az egész országnak, hogy a 2014-es téli olimpia és a 2018-as foci világbajnokság között is egy grandiózus esemény előkészületei zajlanak Oroszországban. De a legérdekesebb mégis annak a tapasztalata volt, hogy mindez milyen jól működött.
Szocsiban sétálgatva például döbbenettel vegyes öröm ért minket, mivel a helyi szanatóriumok egyikében üdülő burját nénik már messziről kiszúrták egyen-pulóvereinket és földöntúli lelkesedéssel kérték, hogy készítsünk közös fotót velük. Mindezt csupán annyival érdemeltük ki, hogy részt vettünk valami rendezvényen, amiről azt hallották, hogy jó, és általunk egy kicsit ők is részesei szerettek volna lenni.
Ugyanakkor a régi VIT-ek "szellemiségéből" alig-alig maradt valami: egy Kolumbiából érkezett fiatal, baloldali szociológus szomorúan meg is jegyezte, hogy egyedül ő ül az előadásokon, meg egy-két öreg, mindenki más a telefonjával szórakozik odakint. És valóban, percenként készültek a szelfik és a videók, dübörgött az Instagram és a Facebook. Mert hiába az egyetemes értékek és a jól hangzó mottók, úgy nehéz az imperializmus ellen harcolni, hogyha huszonötezer fiatal ingyen okostelefont kap 16 gigabyte mobilinternettel. Nem is hangzott el sem a megnyitón, sem később a hetvenet éppen idén betöltő DIVSZ indulója: „Küzdő korunknak új nemzedéke mind itt halad velünk.”
Soft power dáridó
Szocsi rengeteget fejlődött a közelmúltban. Persze az is kétségtelen, hogy a rendezvényt erősen megtámogatták országimázzsal: matrjoska babákkal, putyinos pólókkal, medvékkel, ilyen-olyan usankákkal. Bőven volt mivel szelfizni, de a szervezők részéről jó alkalom volt ez a legújabb orosz vívmányok bemutatására is. Értésünkre adták, hogy Oroszországban mindenhol dúl az innováció, beszélő-harcoló robotok gyártódnak, gumi-Puskinok kelnek életre és VR-szemüvegen (VR: virtual reality) keresztül megcsodálhattuk a távoli orosz templomok szépségét. Ezt a döbbenetes soft power-dáridót, ami így a VIT kiállításaiból kerekedett, csak tovább színesítette a közeljövő világforradalmáról értekező amerikai ifjúkommunista és a tőle néhány standnyira helyet foglaló észak-koreai küldöttség kontrasztja. Minden helyszín, minden stadion folyamatosan tömve volt, miközben mindenhonnan azt harsogták: „mi vagyunk a jövő”.
„Olyan ez, mint a Sziget Fesztivál, csak nem arra van és sokkal többen vannak” - magyar szobatársam tájékoztatta így az otthoniakat telefonon. Talán a fesztivál résszel még egyet is lehet érteni, de a rendszer reprezentálásán kívül bőven akadt más célja az idei VIT-nek, amely csak azok számára szólt politikáról, akik eleve politizálási szándékkal érkeztek. Hozzá kell tenni, nem kevesen akadtak ilyenek. Történt például, hogy a szálláshelyre tartó buszon szóba elegyedtünk egy göndör hajú francia újságíróval, s öt percen belül kiderült, hogy a Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Front büszke tagja és az Eurázsiai Birodalomról fantáziáló nacionalista ideológus, Alekszandr Dugin lányának meghívására jött Szocsiba. Elmondása szerint hazájában a börtönt is megjárta egy meleg-tüntetés szétverése miatt, de mindezt olyan természetességgel mondta, ahogyan elképzeléseink szerint a franciák elfogyasztanak egy croissant-t.
Nyomokban politikát is tartalmazó tapasztalatainkat csak tetézte, amikor két nap múlva a Fekete-tenger partján találtuk magunkat a jobboldali populista Liberális Demokrata Párt fiatal képviselőivel borozgatva, érdemleges választ nem kapva arra, hogy huszonévesen miért éppen ehhez a párthoz szegődtek. Persze egy idő után már nem is ez volt a lényeg, hiszen nagy örömmel hívtak vezetőjük, az ultranacionalista Zsirinovszkij másnapi fellépésére, ahol meggyőződhettünk arról, hogy ez az ember a valóságban is létezik és pont azokat a marhaságokat skandálja, amelyeket YouTube-videókon bárki megcsodálhat.
Orosz sztereotípiák
Ilyen politikai kavalkád mellett némileg megnyugtató volt, hogy részben a társadalmi igazságosság is helyet kapott a rendezvényen. A VIT résztvevőinek mindegyike ingyenes vízumot, teljes ellátást, az ajándék mobiltelefonhoz orosz SIM-kártyát, az "orosz Disneylandnek" nevezett Szocsi Parkba belépőt és persze változatos programkínálatot kapott. Mindez nyakon volt öntve a Szocsira jellemző pálmafákkal, Lenin-szoborral és szubtrópusi klímával. Ráadásul a világtalálkozók történetében először kétezer fiatal nem a VIT fő helyszínén kezdte meg a rendezvény jelszavában összefoglalt „imperializmus elleni harcot”. Kalinyingrádtól Vlagyivosztokig tizenöt nagyvárosból lehetett előzetesen választania annak, aki a Fedezd fel Oroszországot! nevű regionális programban szeretett volna részt venni. Az interneten kiválasztott három, preferencia szerint sorrendbe állított úti cél és a soha meg nem ismert „nemzeti bizottság” ajánlása alapján végül e-mailben értesítettek a végeredményről. Aki nem került be a regionális programba, az önköltségen egyenesen Szocsiba utazhatott, a kiválasztottakat pedig a program keretében három napig vendégül látta a megjelölt városok egyike. Ötven, száz és kétszáz fős nemzetközi csoportok szerveződtek így egy-egy helyszínre és utaztak Moszkva, a célváros és Szocsi között az Orosz Föderáció vendégszeretetét élvezve.
De hogy mi alapján válogatták össze a szerencséseket, hogy számított-e az egzotikus külső, vagy a származási ország, esetleg valamiféle egyéb szakmai kompetencia – mindezt örök homály fedi. A messzi Magyarországról annyit lehetett tudni, hogy visszajelzés híján 8-10 jól célzott üzenet elküldését követően felkerültünk „a” listára, majd két hét elteltével a novoszibirszki, illetve a vlagyivosztoki repülőtéren találtuk magunkat. Novoszibirszkben egy plüss medvének öltözött ember „Welcome to Siberia!”-felkiáltásokkal vegyes ölelgetése, Vlagyivosztokban kenyér és só, valamint a másfél évszázados város népviseletébe öltözött gyermekkórus fogadta a regionális program résztvevőit. Akkor kezdtük először érezni, hogy bizony három nap alatt az orosz sztereotípiák teljes skáláját végig fogjuk zongorázni a lehető legautentikusabb környezetben: úgymint körtánc, gyár- és könyvtárlátogatás, egyetemi vizit, gyerektábor, Kalinka éneklés, delfinárium-látogatás, opera-látogatás és pelmenyi készítés. Persze más helyi nevezetességek megtekintésével kiegészítve. Mindez a kicsit sem diszkrét módon minden lépésünket végigkísérő, sűrűn kattogó fényképezőgépek és videokamerák kíséretében. A túlfokozott médiajelenlét miatt szinte nem is volt olyan csoporttag, akinek ne kellett volna nyilatkoznia a helyi újságnak vagy éppen az orosz állami televíziónak és elmondania, hogy miért tetszik neki Oroszország, mit gondolt eddig az oroszokról és mit gondol most, mindezek után.
Az biztos, hogy kevés olyan alkalom volt mostanában és lehet a közeljövőben, ahol valóban valamiféle párbeszédre nyílt lehetőség a különböző kontinensek fiataljai között. Ahol tényleg „nagygyűlést lehetne tartani a világ aprajával”. Ahol el lehetne hinni egy hétre, hogy barátság és béke van, vagy legalábbis lehetséges. Ahol teljesen mindegy lenne, hogy Antoha MC vagy Pizza együttes, hogy kubai bor vagy orosz vodka, hogy pakisztáni joghallgató vagy ecuadori pszichológus. Mert egy hétig tényleg mi voltunk a jövő a 2017-es VIT-en.
