Gondok között vergődik a világ, és benne mindenekelőtt Európa. A szélsőjobboldali veszély nem múlt el, s akadnak ugyan kísérletek a radikálisok visszaszorítására, ám nem olyan egyszerű közös stratégiát kidolgozni velük szemben. Németországban például ki tudja, mikor alakulhat meg a kormány, idén biztosan nem. S ilyenkor újra és újra felmerül a veszély, hogy a bizonytalanságot a szélsőségesek, Berlinben az „alternatívok” aknázzák majd ki. Ausztriában ráadásul kormányra is kerül a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt.
A nehézségek közepette kissé mintha háttérbe is szorultak volna Emmanuel Macron francia elnöknek az EU reformjára vonatkozó elképzelései. S nemcsak azért, mert az átfogó javaslatokhoz az Unió alapszerződésének módosítására van szükség, vagyis minden országnak áldását kellene adnia rá. Erre pedig az esély hozzávetőleg a nullával egyenlő.
Macron víziója a közös európai védelmi erő létrehozását is magában foglalta. Több helyről is veszély leselkedik ugyanis Európára: Keleten az Ukrajnát sújtó orosz nyomás, Nyugaton az amerikai kiszámíthatatlanság, Délen a szüntelen terrorveszély jelent nyugtalanságot, s akkor még nem beszéltünk a kínai óriás legfrissebb hatalmi szédületéről, amelyről Közép-Európában szép álmokat szőnek.
Közös európai hadsereg egyelőre biztosan nem lesz, de múlt héten már azt is történelmi áttörésként értékelték, hogy Brüsszelben, az Európai Unió védelmi- és külügyminiszterei ünnepélyesen aláírták a közös védelmi politika új szervezeti keretének számító állandó, strukturált védelmi együttműködés alapító levelét. A mindenki számára nyitott szövetségben egyelőre 22 ország vesz részt.
Az igazi csata azonban csak most kezdődik. Az európai védelmi álmok megvalósításához pénz kell, de nemcsak ehhez: jövő év májusáig meg kellene állapodni az EU következő hétéves, 2027 végéig szóló költségvetéséről. Macron ezzel kapcsolatos felvetései különösen nagy riadalmat keltenek az EU rebelliseinél, Magyarországban és Lengyelországban, hiszen a francia elnök úgy véli, a kohéziós támogatásokat a jogállamisághoz kellene kötni. Varsó és Budapest viszont hallani sem akar erről, ami azt jelzi: e két ország magasról tesz a demokrácia játékszabályaira.
Macron szerint Európának ideje volna napirendre tűzni az elkóborolt Varsó megzabolázásának kísérletét, természetesen reálpolitikai keretek között. Lengyelország nem kontinentális nagyhatalom ugyan, de csaknem 40 milliós lakossága mégis a tekintélyesebbek közé sorolja, ezért az Orsay rakpartnak, a párizsi külügyminisztériumnak illenék kesztyűsebb kézzel bánnia vele, mint mondjuk a Szijjártó színvonalú diplomatafélékkel.
Igen ám, csakhogy Macron felvetései mit sem érnek Berlin támogatása nélkül. S amíg nincs új német kormány, Berlin sem áll be a kétsebességes Európát szorgalmazó francia elnök mögé. A német válság megoldásához türelem kell, ám az Európát - a jövőjét érintő égető kérdések felhalmozódása miatt – nagyon is szorítja az idő.
