A göteborgi EU-csúcson elfogadott szociális csomagot nagy optimizmussal nevezhetjük egy új korszak kezdetének. Az Európai Bizottság immár nemcsak a pénzügyi stabilitást, a költségvetési hiány csökkentését kívánja a tagállamoktól, hanem az alapvető szociális jogok érvényesítését is. De némi cinizmussal karácsonyfának is minősíthetjük a programot, amelyre húsz alapjog formájában sok szépet és csillogót ráaggattak, miközben ezek érvényesítését továbbra is a tagállamoktól várják el. Mégpedig csak ajánlások formájában, míg a kívánt pénzügyi mutatókat kőkemény szankciókkal érvényesítik – legalábbis a kisebb, szegényebb tagállamokkal szemben. A progresszív erőknek Európa-szerte azért kellene küzdeniük, hogy szociális téren is legyenek végre kötelező uniós mutatók az extrém szegénység, a durva egyenlőtlenség felszámolására a tagállamokban.
Mégis, a jó szándékot nem lehet elvitatni a szervezőktől, hiszen ilyen magas szinten az unió vezetői utoljára húsz esztendeje, még a keleti bővítés előtt foglalkoztak a "szociális Európa” lehetőségével. A most felsorolt húsz alapjog, helyesen, az esélyegyenlőség deklarálásával kezdődik. Amelyen az oktatáshoz, képzéshez, az egész életen át való tanuláshoz való jogot és természetesen a nemek közti egyenjogúságot értik.
A megfelelő oktatás hiánya és a nemi diszkrimináció mellett az egyenlőtlenségnek azonban van egy másik, nem kevésbé súlyos oka, a megfelelő mobilitás hiánya. A mobilitást ezúttal szó szerint értve. A minőségi oktatást nyújtó iskolába és a tisztességgel fizető munkahelyre való eljutás Magyarországon is egyre kevésbé megfizethető több millió honfitársunk számára. Az egészségügyi intézményekbe is mind nehezebb beutazni a szegényebb településekről. A leszakadó térségek lakói számára egyszerre drágul és ritkul a tömegközlekedés a fejlettebb központokba és régiókba. Így kialakul egy ördögi kör, hiszen egy idő után a szolgáltatóknak egyre kevésbé éri meg a közösségi közlekedés biztosítása. De a városok peremén élő szegény gyerekek számára is gondot jelent a jobb iskolákba való bejutás. Nemcsak a tandíj, a felvételi, a kulturális különbségek okán, hanem az iskolaépületbe való eljutás fizikai nehézsége miatt is.
A társadalmi egyenlőtlenségek mérsékléséhez ezért a megfelelő közösségi közlekedést is biztosítani kell mindenki számára. A társadalmi mobilitáshoz fizikai mobilitásra is szükség van. A tudás, a munka, az egészség intézményeihez való eljutás is számítson szociális (és emberi) jognak.
