A Viszkis az első igazi, komolyan vehető magyar akció-dráma – így kijelenthetjük, hogy zsánertörténeti pillanat Antal Nimród rendezése. Megszületett az a mű, amelyről a Vajna-rendszer mindig is álmodozott: a tökéletesen kivitelezett műfaji film, amely egyenértékű a hollywoodi álomgyár trendi darabjaival.
Persze, attól még ízig-vérig magyar filmről van szó: Ambrus Attila története kifejezetten a mienk. A rendszerváltás utáni korszak első modern bűnözője, aki annak idején hülyét csinált a magyar rendőrségből és a média akkori furcsa reakciója nyomán egyfajta mai Rózsa Sándorként vonult be a köztudatba. Antal Nimród nem akart változtatni a mítoszon, sem minősíteni azt, az ismert tényeket „felmondja” a filmjében. Amitől az egész érdekessé válik, az a történetbe fiktív szereplőként bekerülő nyomozó, aki már a kezdő jelenetektől kezdve ellenlábasként funkcionál a műben: ő az, aki vallatja a Viszkist, akinek a bankrabló elmesél mindent az elejétől, a gyermekkortól kezdve, flashbackek formájában. Kettőjük szellemi és emocionális párbaja a feszültség fő forrása, így A Viszkis drámaként is helytáll, mindamellett, hogy klasszikus bűnfilm.
A nyomozó figurája Antal Nimród alteregója is egyben: az író-rendezőé, aki a társadalmi szinten is érvényes morális problémákat vet fel. Felteszi a kérdéseket, amelyekre mindenki választ vár, a feleletek azonban tökéletlenek. Ez így is van rendben, hiszen Antal Nimród – nem keveset merítve a film noir műfajából – nem fekete-fehér technikával, illetve karakterekkel dolgozik, és nála senki sem egyértelműen jó vagy rossz. Ahogy a nyomozó odaveti Ambrusnak az egyik jelenetben: maga rabol, én hazudok. Ezen a ponton érdemes kiemelni a színészi játékot: bár fizikálisan nem olyan markáns és karcos Szalay Bence, mint a valódi Ambrus Attila, a filmben mutatott játéka több mint meggyőző. A nyomozó szerepében Schneider Zoltán pedig nem csak a figurát hozza tökéletesen, a rendőrség intézményét is magában hordozza – alakításának van egy fizikai „másik”, önmagán túlmutató oldala is egyben.
Nem mellékesen, Ambrus emberi ábrázolását erősíti a fikciós szerelmi szál Katával (Móga Piroska), amely egyrészt katalizátorként is működik a Viszkis rossz útra térésében, majd a végkifejletben még egy pazar fordulatot is köszönhetünk ennek a cselekményrésznek. Kata családja pedig meg maga a nagybetűs társadalomkritika: a frázisok sora, amelyet a nagy jövő előtt álló lányuknak udvarló fiatal Ambrus szemébe mondanak - a film drámai csúcspontja. Nagybetűs színészi játék újfent: az apa szerepében Zsótér Sándor sátánian zseniális.
Vizuális átgondoltságában, technikai kivitelezésében A Viszkis elsőosztályú produkció. Antal Nimród Amerikában megtanulta, hogy kell egy műfaji filmnek kinéznie. A kilencvenes évek Budapestjét tökéletesen újrateremtették, az akciójelenetek dinamikusak és hitelesek. És a rendező persze nem állta meg, hogy ne utaljon a Kontroll című filmjére: a metróban is forgatott. Az, hogy a budapesti hármas metró mai állapotában, érintés nélkül hozza a kilencvenes éveket, pedig csak külön mázli.
Csákvári Géza
Szurkolni a bűnösnek
A popkultúra telis-tele – valós vagy fiktív – bűnözőkkel, akiknek történetét előszeretettel romanticizáljuk filmekben, sorozatokban, dalszövegekben. Néha még akkor is, ha nem ártatlan csekkhamisításról van szó.
Robin Hood, a tolvajok fejedelme (1991)
Robin Hood-legenda feldolgozásainak se szeri, se száma. A legismertebb a Kevin Costner-féle változat – a fejünkből kiverhetetlen Bryan Adams-slágerrel és túltolt romantikával.
Bonnie és Clyde (1967)
A szerelmespár véres története több tévé- és moziváltozatot ért meg, a legismertebb az 1967-es film Faye Dunaway és Warren Beatty főszereplésével.
A Rém (2003)
Aileen Wournos a kevés női sorozatgyilkosok egyike. Az életéről készült filmért Charlize Theron Oscart kapott, mi meg gondolkozhattunk, mennyi fájdalom vezet odáig, hogy valaki gyilkolni kezdjen.
Dexter (2006-2013)
Az idehaza is közkedvelt Dexter című sorozat főhőse sorozatgyilkos, aki más bűnözőket öl. De semmissé teszi-e ez a bűnt?
Kapj el, ha tudsz! (2002)
Leonardo DiCaprio játszotta, Spielberg rendezte, az élet írta: senki sem csalt úgy, mint Frank W. Abagnale, aki több millió dollárt elszóró csekkhamisító, címzetes hazudozó. Miért imádjuk akkor mégis?
Cs. A.
