Xenofób és uszító transzparensek sokasága lepte el Varsó belvárosát egy hete, szombat délután. Élő adásban arról kérdeztek egy „ünneplőt”, hogy miért van itt. „Hogy leváltsuk a zsidókat a hatalomból” - érkezett a válasz
Egy óriási transzparenst bontottak ki a menetelő tömeg előtt. Rajta egy „I am refugee” (Menekült vagyok) táblát tartó arab férfi volt látható egy trójai faló belsejében, Európa kapui előtt. Egy maszkot viselő, lengyel zászlót és Molotov-koktélt a kezében tartó férfi próbálta megállítani a falovat. „Fehér Európát” és „We want God” („Istent akarjuk”) - skandálta a tömeg, amely Donald Trump júliusi varsói beszédét idézte meg.
Xenofób és uszító transzparensek sokasága lepte el Varsó belvárosát egy hete, szombat délután. Az állami televízió egy riportere élő adásban arról kérdezett egy „ünneplőt”, hogy miért van itt. „Hogy leváltsuk a zsidókat a hatalomból” - érkezett a válasz. A város egyik leghosszabb hídján, a Most Poniatowskiegón alig tíz tagú női csoport nézett farkasszemet a tömeggel, „Elég a fasizmusból” transzparenst tartva a kezükben. A transzparenst kitépték a kezükből, a földre került nőket szidták, köpködték és rugdosták. A rendőrségnek nyomát sem lehetett látni az incidens során.
Az utóbbi években Lengyelországban a november 11-ei Nemzeti Függetlenség Napja (Lengyelország az első világháború végén, 1918-ban, 123 év után szerezte vissza függetlenségét) többek között a nacionalista túlkapásokról volt ismert. Az előző években a szélsőjobboldali csoportok és a rendőrség közti összecsapások a lengyel fővárosban elhomályosították a hivatalos állami ünnepség (akkor még) békés jellegét. Ezek a maroknyi csoportok akkor képesek voltak a médiafigyelmet magukra vonni, de nem tudták az ünnepet kisajátítani maguknak. Mindez az idei november 11-ei ünnepségen már nem így történt. Ami az elmúlt években viszonylag elszigetelt jelenség volt, az mára az ünnepet meghatározó tényező lett. Varsó belvárosában közel 60 ezer ember vett részt az állami ünnepségen. A szélsőséges nacionalista csoportok nem külön vonultak fel a város egy másik pontján, hanem a menetelő tömeg szerves részét képezték.
Fotó: Attila Husejnow / Citizenside
Az országban történt politikai változások után a két éve hatalmon lévő, Jaroslaw Kaczyinski vezette Jog és Igazságosság (PiS - Prawo i Sprawiedliwosc) pártja nemhogy teret enged az ehhez hasonló viselkedésnek, de közvetve bátorítja is híveit az ilyenfajta megnyilvánulásokra. Mindez egyrészt válaszadás a PiS politikája ellen irányuló, szintén óriási tömegeket utcára hívó tüntetésekre: az alkotmánybíróság tagjainak váratlan leváltása elleni tüntetéssorozatra (2015. december), az abortusz-törvény szigorítása elleni demonstrációra (2016. október) vagy idén nyáron a lengyel bíróságok hatáskörét alkotmányellenesen csorbítani akaró törvényjavaslatok visszavonását követelő, országszerte ezrek részvételével tartott tüntetésekre.
Másrészt az Európai Unió és a nemzetközi civil szervezetek felőli állandó kritikákra és hivatalos eljárásokra adott sajátos válasz, melynek egyértelmű célja, hogy a lengyel társadalom egy részét az Unió ellen fordítsa. Az iszlám vallás veszélyeit, a menekültek hamarosan meginduló áradatának és az Unió kötelező menekültkvótájának rémhíreit hangsúlyozó propaganda – csakúgy, mint Magyarországon – a hatalom bebetonozásának (eddig jól) működő eszköze. A Foreign Affairs egy cikke szerint a külföldi kritikák ellenére a PiS ma jóval népszerűbb, mint két évvel korábban, amit a párt a nacionalizmus és a különböző szociális juttatásokkal operáló jóléti társadalom képzetének sikeres összehangolása révén ért el. A cikk szerzője két közvélemény-kutatásra is hivatkozva írja, hogy ha ma tartanák a választásokat Lengyelországban, a PiS magabiztosan szerezné meg a parlamenti többséget.
Varsóban a függetlenség napi nacionalista tömegmegmozdulás utáni sajtótájékoztatón a belügyminiszter, Mariusz Blaszczak elutasította a riporterek kérdéseit a képekkel és videókkal bizonyítható rasszista és antiszemita megnyilvánulásokról, helyette az újságírókat gyanúsította, hogy az ünnepről szóló híreket „ideológiai irányba” próbálják terelni. A miniszter szerint „egyszerűen gyönyörű volt látni a vörös és fehér színeket Varsó utcáin”, és „büszke arra, hogy ennyire sok lengyel döntött úgy, részt vesz az ünnepségen.” A demonstrációt követő, igen éles kritikákat tartalmazó külföldi tudósítások hatására a lengyel kormány egyes képviselői ugyan próbáltak elhatárolódni a felvonulás rasszista megnyilvánulásaitól, mondván, egyes transzparensek a felvonulás valódi üzenetét próbálták beárnyékolni. S ugyan valóban igaz, hogy nem minden résztvevő volt radikális nacionalista vagy rasszista, a menetet azonban radikális nacionalista és rasszista csoportok szervezték.
Egy állami ünnep fokozatos, a lengyel függetlenség napjához hasonló politikai kisajátítása Magyarország számára ismerős lehet. Hasonló történt október 23-val 2006 őszét követően, mikor is az akkor még ellenzékben lévő Fidesz súlyosan eltúlzó párhuzamokkal kezdte egybemosni '56 októberének eseményeit az aktuális politikai helyzettel, egyszerre átírva a történelmet a forradalommal kapcsolatban, és lejáratva a kormányzó baloldalt. Orbán ugyan nyílt erőszakra nem buzdított, de az az ellenzéki pozíció, amelyre követőit ösztökélte, olyan állandó feszültséggel teli atmoszférát hívott elő a magyar társadalomban, amelyben egy-egy valamivel egyet nem értő reakció nem kritikába, hanem erőszakos viselkedésbe torkollott. A Fidesz itt találta meg a legbiztosabb eszközét, hogy hatalomra kerüljön, s hogy ott is maradjon: a feszültség biztos szinten tartásában. Az állandó „harckészültségben” rejlő militáns, „honvédő” hozzáállás olyannyira hozzánőtt a Fideszhez, Orbán személyéhez és ezáltal a magyar közélethez, hogy a 2006-ot követő évtized politikai eseményeit nagyban meghatározta, és eddig két választási győzelemhez juttatta Orbán pártját.
Lengyelországban azonban más a helyzet. Az ellenzék ugyan hasonló mélyponton van, mint a magyar, a civil csoportosulások által szervezett ellentüntetéseken azonban több ezer ember szokott részt venni. A PiS ismeri az utca erejét, nem véletlen, hogy a november 11-i állami ünnepség mintegy a párt melletti erődemonstrációba fordult át. Sajnos az ellenállás drámai oldala is megmutatta magát pár héttel ezelőtt Varsóban, amikor egy súlyos depresszióban szenvedő férfi az ország aktuálpolitikai helyzetére hivatkozva gyújtotta fel magát a főváros egy emblematikus helyén, a varsói Kultúrpalota előtt.
Az Unióval való állandó konfliktusnak hosszú távon azonban tartósan negatív következményei lehetnek. Ennek ma leginkább az évtizedeken keresztül épített jó német-lengyel kapcsolatok láthatják kárát. Szeptemberben a PiS a két ország közti kapcsolat a mai napig nagyon fájó és érzékeny pontját vette célba, amikor jóvátételt követelt Németországtól Lengyelországnak a második világháború alatt elszenvedett veszteségei miatt. Annak ellenére, hogy a jóvátétel fizetésére elemzők nem adnak esélyt,, Kaczynski nem engedi el a témát. „A franciáknak fizettek, a zsidóknak fizettek, ahogy sok más nemzetnek fizettek a veszteségek miatt, amit el kellett szenvedniük a második világháború alatt. A lengyeleknek nem fizettek” - mondta a PiS vezetője november 11-én Krakkóban.
Külföldi ismerősöm mesélte: a Nemzeti Függetlenség Napjához hasonló megemlékezésen vett részt két évvel ezelőtt, augusztus 1-jén a varsói felkelés 71. évfordulóján. Az egy percig tartó szirénázás után elindult a tömeggel, de közben fogadott egy telefonhívást, így hangosan az anyanyelvén kezdett el beszélni. Ekkor egy lengyel zászlókat tartó csoport egyik tagja hátulról úgy meglökte, hogy a telefon kiesett a kezéből. Miközben a csoport elhaladt mellette, az egyikük visszafordult és mosolyogva figyelmeztette: „Itt lengyelül beszélünk.”
