EU;Magyarország;LMP;bérverseny;

- LMP: Magyarországon lefelé tartó bérverseny van

A Lehet Más a Politika Orbán Viktor miniszterelnöknek a pénteki göteborgi uniós csúcstalálkozón elhangzott beszédére reagált.

Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt szóvivője a szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztató után az MTI-nek úgy fogalmazott, a kormányfőnek nincs gondolata a jelen Európájáról és nem akar részt venni a jövő Európájának kialakításában, amikor továbbra is egy "lefelé tartó bérversennyel" próbálja versenyképesebbé tenni Magyarországot. A LMP szerint megbukott az a magyar modell, amely mellett a miniszterelnök érvelt. A miniszterelnök a bérek alacsonyan tartásával tudatosan szegénységében tartja az embereket. Az LMP szerint a "haverok és multik" támogatása helyett a magas hozzáadott értéket előállító munkákat kellene segíteni - fejtette ki a szóvivő, hozzátéve, uniós és tagállami szintű javaslatokkal kívánják elérni, hogy a tőke helyett az emberek kerüljenek az unió gazdaságpolitikájának középpontjába.

Példaként említette, hogy európai szinten egységesítenék a minimálbér szabályait, a munkavégzés törvényeit, valamint az offshore cégek elleni fellépést. Az LMP Magyarországon adómentessé tenné a minimálbért, továbbá olyan "igazságos és progresszív" adórendszert vezetne be, amely az átlagbér kétszereséig nettó jövedelememelkedéssel is járna - sorolta Kanász-Nagy Máté.

Meszerics Tamás, az LMP EP-képviselője hozzátette, személyesen is részt vett a pénteki göteborgi csúcstalálkozón, amelyen a jelenleginél nagyobb társadalmi integráció fontosságáról is beszélt. Kiemelte, elfogadhatatlan, hogy Magyarországon a minimálbérből élőknek választaniuk kell: "esznek, vagy kifizetik a lakbért".

Annak ellenére, hogy a felsőoktatás helyzetéről általában kevesebb szó esik, ezen a területen sincs minden rendben - derült ki a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés szombati rendezvényén. A "Quo vadis magyar felsőoktatás?" címmel megrendezett esemény középpontjában az egyetemi autonómia és a felsőoktatási finanszírozás kérdése állt.