Jóllehet Robert Mugabe pártjának ifjúsági szervezete hétfőn még azt közölte, tagjai utolsó csepp vérükig harcolnának az ország elnökéért, a katonai hatalomátvétel után semmiféle jele sincs annak, hogy a zimbabwei diktátor hatalmának megdöntése, a katonai puccs, polgárháborút idézne elő az államban.
Hararét bizonytalanság, de reménykedés jellemzi. A puccs első óráiban robbanásokat lehetett hallani Mugabe rezidenciájának környékéről, s detonációról számoltak be a zimbabwei egyetemnél is, de harcok nem törtek ki, a városban csütörtökön is nyugalom honolt.
A kedvező változások mindenesetre már a puccs első napján érezhetőek voltak a főváros utcáin. Eddig senki sem mert politizálni a boltokban, az éttermekben, ezúttal azonban az emberek mintha úgy éreznék: beköszönt a szabadság, a demokrácia korszaka, amikor nem kell félniük a rendőrség megtorlásaitól. Egy helyi üzletember az Al Jazeerának elmondta: „Ha tényleg szabadok leszünk, akkor a puccsot 1980. április 18. után egyfajta második függetlenségi napként ünnepeljük”.
Akadnak azonban kétkedő hangok is. „Méghogy vége Mugabének? Nehéz elhinni. Túl szép, hogy igaz legyen” – közölte a katari médiumban egy könyvelő, Daniel Mkwananzi. „Szerintem az öregembernek teljesül a nagy vágya és elnökként hal meg” – nyomatékosította szkepticizmusát.
A diktátorral együtt érző hangokat nem lehetett hallani a fővárosban. A hadsereg első megnyilatkozásában ugyan igyekezett a puccs látszatát is elkerülni, de nem azért, mert vissza akarnák helyezni az elnöki székbe Mugabét, hanem hogy elkerüljék a zavargásokat. Nyugtalanságról azonban nincs szó, s az eddig a hatalom érdekeit szolgáló hírszerzés is pillanatok alatt állt át a hadsereg oldalára.
A Mugabe-rezsim brutálisan lépett fel az ellenzékiekkel szemben, lefölözte az ország egyre apadó vagyonát. A korrupció elképesztő méreteket öltött. Mindez leírhatatlan állapotokat idézett elő a mindennapokban. Zimbabwe ugyanis két dologban lett világrekorder: az infláció és a munkanélküliség mértékében. Becslések szerint az állástalanok aránya meghaladja a 90 (!) százalékot, így a lakosság döntő többsége nagy nélkülözésben él. Az egy főre jutó GDP mindössze 600-700 dollár. A zimbabweiek ma szegényebbek, mint a britek voltak az 1750-ben kezdődött ipari forradalom előtt.
Miután pénz nincs az államkasszában, illetve ami volt is, a Mugabe-klán valamelyik tagjának zsebébe került, az infrastruktúra fejlesztésére nem maradt pénz. Az utak állapota egyenesen katasztrofális, mindennaposak a halálos közlekedési balesetek. Az egészségügyi ellátás megszűnt létezni, gyógyszereket nem lehet kapni, a kórházakba csak meghalni járnak az emberek. A gyárak nagy része bezárt, a külföldi befektetők már a 2000-es évek elején, a fehérek földjeinek elvételekor hanyatt-homlok menekültek az országból. A hiperinfláció miatt 2014-ben új fizetőeszközt, az amerikai dollárhoz kötött „kötvényjegyzékeket” vezettek be. Mivel afféle játékpénzről van szó, a bankjegyreform is hamar összeomlott.
Ebből is látszik, mennyire mélyről kellene talpra állnia az országnak. A hadsereg közbelépésének ugyan már voltak előjelei hétfőn is, a fejlemények azonban abból a szempontból teljesen váratlanok, hogy a katonaságot eddig csak az ellenzék elhallgattatására használta fel Mugabe rezsimje.
Mi lesz most? Feltételezések szerint a volt alelnök, Emmerson Mnangagwa kerül az ideiglenes kormány élére. Az ő múlt heti leváltása váltotta ki a drámai fordulatot. Mugabe egykori harcostársa ugyanis remek kapcsolatokat ápolt a katonai vezetéssel. Közlések szerint Mnangagwa vissza is tért az országba, a légierő támaszpontján tartózkodik. Most mindenki arra vár, hogy a hadsereg bejelentse a politikai változásokat.
