Ma szavaz az Európai Parlament arról a négypárti állásfoglalás-tervezetről, miszerint a jelenlegi lengyelországi helyzet az uniós alapértékek súlyos megsértésének kockázatát rejti magában. A tervezet összeállítói az uniós alapszerződés 7. cikkelyének megfelelő eljárás megindítását célozzák. Lengyel barátaink nincsenek egyedül, hiszen az EP ugyanilyen jelentést készít Magyarországról is. Mindkét ország semmibe veszi, tartósan és súlyosan sérti ugyanis az EU 2. cikkelyében közösként leszögezett alapértékek - a szabadság, az egyenlőség, az alapvető emberi jogok, a jogállamiság, a demokrácia, a kisebbségi jogok – legtöbbjét, így a közös Európa történetében először felmerült az uniós atomfegyvernek is nevezett 7. cikkely aktiválásának szükségessége. Az eljárás eredményeképpen akár az adott tagállam szavazati jogának megvonása is bekövetkezhet.
De nem fog. „Atomfegyverhez” nyúlni, még ha képletesen is, nem népszerű gondolat, hiszen elkerülhetetlenül elsősorban ártatlanokat sújt. Az utóbbi időben gyakran hangoztatott álláspont, hogy a renitenskedő tagállamoktól meg kell vonni az anyagi támogatást, minden bizonnyal hatásosabb lenne; csakhogy ez nincs becikkelyezve. A magyar kormányzat sikerpropaganda lufija például azonnal kipukkanna az uniós pénzek hiányában, Varsó is gondban lenne, de mindkét országban elsősorban az „istenadta nép” inná meg a levét.
A szankciós politika, annak ellenére, hogy világszerte előszeretettel alkalmazzák, épp az ellenkezőjét éri el. Putyin sem lett gyengébb az uniós-amerikai szankciók hatására. A támadott Vezér köré felsorakoznak a hívek, van ellenség, aki ellen van is miért harcolni. A harc pedig egyben tartja a tábort, a vezérnek egyebet sem kell tennie, mint időnként meglobogtatni a zászlót. A Brüsszel-fóbiássá tett magyar, igencsak stabil szavazótáborban olaj lenne a tűzre minden Magyarországot sújtó szankció, az évek óta sulykolt kormánypropagandát igazolná. Lengyelországban viszont csak látszólag ugyanaz a helyzet. A lengyel vezetés szemrebbenés nélkül követi az orbáni példát, ám a lakosság még nem annyira indoktrinált: Kaczynski-Szydlo tábora még távolról sem vetekedik az Orbánéval. A lengyel társadalom eddig minden antidemokratikus lépésre tömegtüntetésekkel válaszolt, s egyes kérdésekben meghátrálásra kényszerítette Kaczynski bábkormányát. Ők még érzékelik a „Segíts magadon, s az Isten is megsegít” igazságát. A magyarok viszont Brüsszeltől várják azt a megoldást, amely a saját kezükben van a szavazati jog formájában. Az Európai Unió úri klub, amelynek működése példásan szabályozott, de alapító atyái úriemberek lévén arra nem gondoltak, hogy valaki egyszer majd mocskos bakancsos lábakat tesz fel a tárgyalóasztalra. Szabály hiányában igazságos, demokratikus megoldása sincs az ilyen helyzetre.
Erre egyetlen orvoslási mód létezik – olyanokat kell delegálni a tárgyalóasztalhoz, akik nem háborúzni, hanem tárgyalni és építeni akarnak, nem fütyülnek a templomban, nem csámcsognak az ebédnél és bakancsukat a földön tartják. A delegáltak mandátuma pedig a lengyel és a magyar választótól függ.
