MOL;Horvátország;Svájc;INA;Zágráb;

- Feltörölték a padlót a horvátokkal Svájcban

Nem fest túl rózsás képet a horvát belviszonyokról a Vecernji List című napilap szombati számában nyilvánosságra hozott, az INA-val kapcsolatos tavaly december 23-i genfi választottbírósági határozat. A jogi eljárást éppenséggel Zágráb kezdeményezte annak érdekében, hogy ezzel torpedózza a Molnak az INA nevű energiatársaságuk feletti irányítási jogát. Az MTI idézte cikk nem kevesebbet állít, mint hogy a genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottság (Uncitral) háromtagú bírói testülete, elfogadva a Mol érvelését, úgy látta: a horvát korrupció és szervezett bűnözés elleni ügyészség (Uskok) az irányítási jogokat 2009-ben a Molnak átadó kormányfő, Ivo Sanader besározása végett hamis tanúzásra bírta a vád későbbi koronatanúját, Robert Jezicet. 

A horvát üzletember akkori vallomása szerint Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója tízmillió euróval vesztegette meg a volt horvát miniszterelnököt az irányításátadás érdekében, a pénzt az ő svájci számlájára utalva. Ehhez képest az eljárásokban a summa tényleges gazdájaként bejelentkezett a Mollal üzleti kapcsolatban álló Mihail Gucerijev orosz oligarcha, fájlalva: Jezicnek ugyan beruházásokra küldte a pénzt, de azok nem valósultak meg és az összeget se kapta vissza.

Jezic évekkel ezelőtt a juttatás azonnali átutalását ígérte a horvát bíróság számára, ám ez máig nem történt meg. A Svájcban máig zavartalanul élő Jezicet az ottani testület hiteltelennek és ellentmondásosnak nyilvánította. Az Ivo Sanader és Hernádi Zsolt éttermi megbeszéléséről szóló, szintén bizonyítékként kezelt videofelvétel montírozottnak bizonyult, a Sanadert korábban nem jogerősen tíz év börtönre ítélő Ivan Turudic bírót pedig elfogultnak minősítették. (A felhozott vádakat mind Sanader, mind Hernádi és a Mol végig élesen tagadta.) A genfi testület Zágráb ama panaszát se igazolta vissza, miszerint a Mol megsértette volna az INA fejlesztésére tett vállalásait. A helyi lap szerint az eljárás minden lényeges pontban elmarasztalta a kezdeményező horvát kormányt.

Zágrábnak azonban ez se szegte kedvét: azóta polgári keresetben sikertelenül mentek neki a választott bírósági verdiktnek, illetve Hernádi Zsolt ellen úgy él európai elfogatóparancsuk, hogy azt ma már egy állam se veszi komolyan.

Noha Andrej Plenkovic horvát kormányfő tavaly pont szenteste napján tartotta szükségesnek bejelenteni, hogy a horvát kormány kész visszavásárolni az INA Mol-tulajdonú 49 százalékát, azóta ebben se történt érdemi lépés.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet újabb 32 feltételezett tagját vette őrizetbe a török rendőrség vasárnap egy isztambuli rajtaütés-sorozatban - számolt be róla az Anadolu állami hírügynökség.