A 69 éves, korábbi nyolcszoros válogatott, olimpiai ezüstérmes futballista ötlete alapján életre hívott diáksporteseményt tizenharmadik alkalommal rendezik meg, ezúttal Székesfehérváron.
- Mit szól a válogatott 2-1-es luxemburgi vereségéhez?
- Sok mindenre számítottam a mérkőzést megelőzően, de vereségre tényleg nem. Őrület! Ami a legszörnyűbb: a hazai játékosok mindent meg mertek csinálni ellenünk. Luxemburg egyszerűen felismerte: ez a magyar válogatott nem az, amelyik az Európa-bajnokságon tündökölt. Amilyen cseleket bemutattak, sokszor olyan érzésem volt, mintha a tengerparton játszottak volna a homokban. Ez az egész legalább annyira szégyenteljes a magyar labdarúgás tradícióihoz mérten, mint az, hogy a klubcsapataink jellemzően már a nyáron befejezik a szereplést az európai sorozatok selejtezőiben.
- Az Andorra elleni nyári kudarccal együtt lassan ott tartunk, hogy bárki ellen remegve kell kiállnia a válogatottnak.
- Innentől kezdve a helyzet az, hogy – senkit nem lebecsülve – akárki komoly ellenfelünk lehet bármelyik selejtezősorozatban. Egyetlen pozitívuma van ennek az újabb szégyenteljes mérkőzésnek, ha lehet ilyet mondani, az pedig az, hogy Nikolics Nemanja gólt lőtt. Habár van itt valami, amit nem értek…
- Éspedig?
- Ha én vagyok az edző, biztosan nem cserélem le Nikolicsot (Szélesi Zoltán megbízott kapitány a 74. percben hívta le a támadót – a szerk.), főleg azok után, hogy korábban milyen bánásmódban volt része (az előző szakvezető, Bernd Storck által favorizált játékrendszerbe lengyel és amerikai gólkirályként sem fért bele). Egy ilyen góllövőt egyszerűen a pályán kell tartani, hátha betalál a végén. Az önbizalmának biztosan jót tett volna egy végigjátszott mérkőzés.
- Mindenesetre kedden, Costa Rica ellen véget ér a nemzeti együttes számára feledhető év. Habár a tendenciák alapján 2018 sem kecsegtet sok jóval…
- A keddi ellenfélről tudni kell, hogy játékosai a labda birtokában nagyon tudnak futballozni, a labda elvesztéskor pedig olyan kemények, mint Georges Leekens (Kű egykori csapattársa, a válogatott következő kapitánya) fénykorában. Szerintem egyébként a kerettagok Georges-nál fognak küzdeni, nála sétálgatni esetleg a Váci utcában lehet majd. Muszáj lesz hajtani a játékosoknak, ha nem teszik, Leekens 30 perc után biztosan lekapja őket a pályáról, bárkiről is legyen szó.
- A napokban rendezik az ön által megálmodott diákbajnokság döntőjét. Miként alakul a hétvége programja?
- Mint tizenharmadik éve minden novemberben, most is a fedett pályás sportágak döntői következnek. Asztalitenisz, kézilabda, birkózás, sakk, irodalmi és történelmi vetélkedők szerepelnek a programban, de évről évre igyekszem további sportágakat is bevonni. Jövőre szeretném, ha az atlétika vagy a kosárlabda is a menetrend része lenne, később eldől, hogy ez megvalósul-e. Székesfehérváron körülbelül 250 gyermek vesz részt a küzdelmekben, általános és középiskolás lányok és fiúk a történelmi Magyarország területéről, akikkel fontosnak tartjuk, hogy a versenyek előtt megismertessük a város történelmét, kultúráját is.
- Igaz, hogy hajdanán Nikolics is egy ilyen rendezvényen mutathatta meg magát?
- Nemanja Nikolics az első bajnokságunkon tűnt fel a zentai csapat tagjaként, ő volt az adott év gólkirálya. Először mi látjuk a tehetségeket, erre még sorolhatnám a példákat.
- A regionális selejtezők során főszervezőként sosem tapasztalt nemzetiségi konfliktust?
- Semmilyen problémánk nem volt még, eddig bárhova mentünk, például Temesváron is eljátszottuk a magyar himnusz mellett a románt, a miénk mellett ugyanúgy volt románul is szavalat, valamint helyi néptáncbemutató is. Mindig megadtuk mindenkinek a tiszteletet. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük: a szerbek és a románok is a szomszédaink lesznek akár 150 vagy 200 év múlva is. Mi korábban is kezet nyújtottunk nekik, gesztust gyakoroltunk. Szerintem még ha a politikusoknak nem is sikerül mindig, a sportban közös nevezőre tudunk jutni.
