határ;kutya;akasztás;Abony;

- Döbbenetes látvány fogadta az Abony határára érkezőket

Rettenetes kép fogadta a minap az Abony határában közlekedőket, felakasztott kutya látványa okozott ugyanis megdöbbenést a környéken. A járókelők a régi 4-es út közelében lévő vasúti átkelő fasorában, a város és a megyeszékhely között fedezték fel a tetemet- számolt be az esetről a szóljon.hu.

– Mi is tudunk a fára felkötött kutya esetéről – tájékoztatta a szoljon.hu-t Herczig József, a gyömrői Kutyamentsvár Állatmenhely vezetője, aki szerint nem ez volt az első állatkínzás a Pest megyei városban.
– Sajnos számos olyan esettel találkozunk Abonyban, amikor bántalmazásra utalnak a jelek. Gyakran megyünk ki megkínzott, megcsonkolt állatokhoz, de szembesültünk már olyan helyzettel is, hogy a kutya nyakába nőtt bele a lánc – fejtette ki a szakember, majd hozzáfűzte, szervezete a helyi önkormányzat partnereként végzi a kóbor állatok begyűjtését és ellátását.
András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtószóvivője elmondta, az esettel összefüggésben bejelentés nem érkezett a rendőrségre, azonban a Ceglédi Rendőrkapitányság a rendelkezésre álló információk alapján, állatkínzás vétség elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.
A büntető törvénykönyv szerint aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, mely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, illetve gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Nem alkotmányellenesek a büntető törvénykönyv (Btk.) kábítószerek mennyiségére vonatkozó, általános jellegű rendelkezései - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken nyilvánosságra hozott határozatában.