Futótűzként rohant végig a magyar sajtón a hír: első magyar alkotásként mutatja be a Netflix Enyedi Ildikó Testről és lélekről című szerelmes filmjét az Egyesült Államokban és a Föld országainak mintegy felében. Ez az első olyan magyar produkció, amelyet forgalmazóként megvásárolt a világuralomra törő streaming szolgáltató, amelynek már csak Kína áll ellen. Jelenleg mintegy 104 millió előfizetőjük van 190 különböző országban, ami nem kis dolog, hiszen 1997-ben még csak egy videókölcsönző volt a cég bázisa. Igaz, a világ meghódítása nem egyenletes ütemben zajlik, a magyar háztartásokban előfizethető Netflix nyelvi lokalizációja például minimálisnak mondható. Még klingon nyelven is előbb találunk feliratot, mint magyarul.
A Netflix mint digitális filmtár önmagában is óriási sikersztori lehetett volna, de nem elégedtek meg azzal, hogy az álomgyári termékeket juttatják el az utolsó bangladesi okostelefonra is. Gyártóként hadat üzentek Hollywoodnak: 2015-ben bemutatták az első saját gyártású filmjüket, a Cary Fukunaga rendezte Beasts of No Nationt, azóta pedig elképesztő pénzeket áldoznak az úgynevezett saját tartalom előállítására - idén hat, jövőre hétmilliárd dollárt. Muszáj költekezniük, mivel a Disney például már bejelentette, hogy a jövőben nem adja el egy filmje jogát sem a Netflixnek.
Persze a trónfosztásra törekvő Netflix most még elsősorban tévésorozatokat gyárt, de jó néhány mozifilmes kezdeményezést is felkaroltak. Számos hírességet „megvettek”, nekik forgatja legújabb filmjét például Martin Scorsese. És ennek meg is van az eredménye, az idén Cannes-ban például versenybe válogatták két produkciójukat. Iparági körökben csak úgy beszélnek a Netflixről, hogy „túl sokat fizetnek”, illetve, hogy „úgy szórják a pénzt, mintha nem lenne holnap”.
Ebbe a csapatba került be most Enyedi Ildikó műve – hogy mennyiért, valószínűleg sosem tudjuk meg, mert az efféle tranzakciók mifelénk üzleti titoknak számítanak –, mely a januári Sundance fesztiválon debütált, 12,5 millió dollárért megvett Mudbound című dráma vegyes kritikai fogadtatása után akár a cég új Oscar-favoritja lehet(ne).
Már ha az lesz. Mert egyelőre csak az a biztos, hogy 2017 a „Netflix-év” lesz a filmtörténetben. Most indult el olyan több évtizedes iparági megszokások felszámolása, mint például az úgynevezett megjelenési ablak. (A kifejezés arra a négy-hat hónapos időszakra vonatkozik, mely a mozis premier és az egyéb megjelenések között kell eltelnie.) Ezt az ablakot akarja becsukni – vagy inkább befalazni – a Netflix, mivel a saját tartalmaik esetében ragaszkodnak ahhoz, hogy a mozis premier egyidőben legyen a netes bemutatóval. Amibe persze nem mennek bele a nagy hollywoodi stúdiók kezében lévő vetítőcégek. Cannes-ban botrány lett ebből, amikor a zsűri elnöke, Pedro Almodóvar elkaszálta a két Netflix produkciót, mondván, csak az a film, amit mozikban játszanak. Egyet lehet vele érteni, de az internet és a digitális forradalom a cég oldalán áll: sokkal több a képernyő, mint a vetítővászon.
Azaz a mozgókép örökéletű, de ki tudja, a mozi is az lesz-e.
