- Hülye kérdés, de muszáj feltennem: hogy van?
- Fel kell nevelnem a gyermekemet.
- Mikor jutott el önhöz először bármiféle pletyka vagy konkrét sztori?
- Húsz évvel ezelőtt, amikor azt mondták, hogy a Kerényi egy kiskorúval él együtt. És az én voltam. Állandóak voltak az apám elleni támadások a pályája során.
- Mit gondol, miért?
- Nagyon sok irigye van. Amit ő csinál és ahogyan csinálja, az a végén szinte mindig siker.
- El tudja azt fogadni, hogy valóban tehetett olyat az apja, ami nem jó, nem helyes?
- El tudom fogadni, hogy a fél ország azt mondja: ez nem korrekt, a másik fele meg azt, hogy nincs vele semmi baj. Jelen pillanatban az én birtokomban nincs olyan konkrétum, ami alapján máshogy kellene gondolkoznom az apámról. A bátyámékat, aki balettművész, a mesterük, az ország egyik legnagyobb koreográfusa vállfával verte. Huszonhárom évvel ezelőtt ez nem számított kirívónak, sokkal inkább valamiféle módszernek. Én is kaptam pofont a tanárnőmtől. A húgom generációjánál, amelynek tagjai tizenöt évvel később születtek, ez már egészen más. A szüleink még körmösöket kaptak az iskolában, ma Hollandiában a gyerek beperelheti a szülőt, ha az megütötte.
Kalmár Péter rendező egy, a művészeti vezető fiának címzett nyílt levélben vádolta meg Kerényi Miklós Gábort szexuális zaklatással és erőszakkal. Az Operettszínházn korábbi főigazgatója először visszautasított minden vádat, majd amikor több áldozat is elmondta, miként ütötte meg őket vállfával, bocsánatot kért nyilvános Facebook-oldalán, és vasárnap a nyugdíjazását kérte. Az Operettszínház hétfő este felmentette a munkavégzés alól. Szerdán a budapesti VOKE Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Stúdióban is megszűnt a munkaviszonya.
- És ez szerintem sokkal jobb így. Maros Ákossal milyen volt a kapcsolata annak idején?
- Az általa említett eset után évekig együtt buliztunk. Barátok voltunk, amíg külföldre nem költözött, valahányszor Szegedre mentünk, nagy szeretettel fogadott bennünket: engem, a bátyámat, az édesapámat. Nem hívtam fel, mert egyrészt milyen jogon tenném, nem beszéltünk vagy tizennyolc éve; másrészt, ha felhívnám, annak lehetne olyan a visszhangja, hogy számon kértem, megfenyegettem. Ez távol áll tőlem.
- Volt valaha ön és az apja között ilyen típusú incidens?
- Soha nem ütött meg, ha erre gondol. Mások helyett azonban nem tudok és nem is akarok beszélni. Sokan vagyunk ebben a színházban. Adja magát a kérdés: tényleg reális lenne az, hogy ha ebben az intézményben akkora rettegésben és megfélemlítésben élnek, ahogyan azt az utóbbi napokban lefestették, akkor ez az egész tizenhét évig így működik? Ennyire sikeresen?
- Facebookon kering egy hangfelvétel, amelyen Kerényi Miklós Gábor magából kikelve taxit rendel. Ha azt valaki meghallja, könnyen gondolhatja, hogy az ön apja bekattant.
- Azt gondolom, hogy vannak dolgok, amiket mindannyian kikérünk magunknak egy bizonyos helyzetben. Ha naponta közlekedünk egy taxitársasággal, és milliószor elmondjuk, kik vagyunk, türelmesen beíratjuk, akkor szeretjük, ha a nevünkön szólítanak.
- Volt már, hogy rászólt az apjára, mert ön szerint nem megfelelően viselkedett?
- Volt, hogy mondtam, mondtuk neki, hogy ez most eggyel erősebb volt egy próbán. Mindig meg lehetett vele ezeket a dolgokat beszélni és az, hogy adott esetben bocsánatot kérjen, természetesnek számított. Egy próbafolyamatban vagyunk benne, a célunk közös, ebben kódolva vannak az iszonyatosan kiélezett művészi feszültségek. Ezeket eltorzítva támadásként felhasználni nem korrekt. Van az a pillanat, amikor nem jó a fény, nem jó ez, nem jó az – és ott áll a rendező, és minden eszközzel próbálja a darabot összefogni.
- Hogyan élte meg, amikor először olvasta Kalmár Péter rendező önnek címzett blogbejegyzését, amelyben számos súlyos dologgal vádolja az ön apját?
- Ha nincs a Weinstein- vagy a Marton-ügy, maximum lemegyek a Komédiásba, és megkérdezem tőle, hogy ezt most miért, de egyébként nem foglalkoztam volna vele. Megvádolni valakit azzal, hogy férfiakat, nőket és gyerekeket erőszakolt meg, nem egészen ugyanaz, mint elfenekelni valakit egy vállfával. A vádjai szerintem egy irigy és keserű ember mocskolódásai csupán.
- Kalmár ugyanebben a bejegyzésében – visszatetsző módon – az ön szakmai kvalitásait feszegeti. Úgy gondolom, ezeknek semmi közük semmiféle vádhoz. Az, hogy ön apuci kicsi fia, visszatérő toposz a karrierjében.
- Ezt esténként eldönti ezer ember. De szívesen veszek Kalmár úrnak két jegyet a színházunk bármely előadására, hogy maga is megnézzen, mert meggyőződésem, hogy ő engem legalább tíz éve nem látott színpadon. Tizenöt éve megküzdöttem saját magammal, az apám nevével. Úgy döntöttem, nem tudok tovább foglalkozni ezzel. Van, aki szereti a Kiskerót, az apját utálja. Más imádja az ő rendezéseit, de azt mondja: engem miért engednek színpadra. Mindenkinek szíve joga bármit mondani. Nagy átlagban egyelőre úgy érzem, szeretik, amit csinálok. Úgy érzem, Kalmár szövegében van valamiféle kompenzáció, nem ellenem, hanem valami miatt, amivel a saját életében kell számot vetnie. A saját frusztrációja, sikertelensége. Én őt most sajnálom, ami arra ösztönöz, hogy egyszer majd megbocsássak neki. Ha az igazság kiderítése lett volna a célja, akkor nem ezek a megfelelő eszközök. Én nem tudom, hogy kik vannak és milyen esetek vannak. De amit eddig hallottunk, az nagyon messze áll a szexuális zaklatástól. Innentől bármelyik tanárnak, rendezőnek, aki felemeli a hangját vagy úgy néz rá egy diákra, vége. Valami átfordult, és erre figyelnünk kell. Normális mederben tartani a dolgokat.
- Nem lehet, hogy azért nem tud egyetlen történetről sem, mert senki nem merte önnek elmondani azokat?
- Ha léteznek ilyen történetek, nagyon szeretnék valakivel találkozni, akinek van. De én ebben a pillanatban nem tudok olyan esetről, aminek köze lenne a nemi erőszakhoz. Vagy akár a szexuális zaklatáshoz.
- Voltam zaklatás és bántalmazás áldozata is. Elhiszi nekem, hogy bizonyos emberek bizonyos szituációkban leblokkolnak, és nem tudják kezelni, ha valaki visszaél ezzel a helyzettel?
- El.
- A színészi munka kiszolgáltatott helyzet?
- Ez egy partnerjáték. A rendező éppúgy ki van szolgáltatva a színésznek, mint fordítva. De hangsúlyozom: rendezői, nevelési, pedagógia módszerekről beszélünk. Egyelőre nem látom ebben a szexuális szó helyét.
- Fel tudná dolgozni, ha mégis bizonyítást nyerne, hogy létezik ilyen eset?
- Nekem jelenleg nincs tudomásom ilyenről.
- Jól érzem, hogy el sem tudja képzelni?
- Nekem csodálatos gyerekkorom volt, egy csodálatos apával. Az apám – ahogy egyetlen más ember sem – nem fekete vagy fehér. Csak most nem esik szó arról, hogy amikor valakinek az anyukája, nagymamája beteg volt, ő intézett neki kórházi ellátást, ő hívta külföldről a főorvost. Hogy az éjszaka közepén is bármikor lehetett hívni. Hogy ha valaki a reptérre menet szembesült vele, hogy nincs útlevele, az apám megoldotta.
- De vajon kijelentheti-e ön a mások nevében, hogy milyen sérelmet mi ellensúlyoz?
- Nem. Csak azt mondhatom, amit én érzek.
- Hogyan tud a család létezni, dolgozni ebben a helyzetben?
- Nehezen, de ott vagyunk egymásnak.
- Milyen visszajelzéseket kapott a Kalmár-levél óta? Fenyegették?
- Ketten. Egyébként rengeteg támogató üzenetet kaptam. De nem lep meg semmi: a Facebookon az emberek fröcsögnek. A nagy részük viszont nem szeret fröcsögni.
- Gondolkodott a napokban a jövőjéről?
- Technikailag nekem itt nem változik az életem. Technikailag.
- Ön szerint mi legyen az édesapja rendezte darabok sorsa?
- Sem vádakat elismerni, sem áldozatot hibáztatni, sem felmenteni, sem relativizálni nem szeretnék semmit, de Roman Polanski filmjeit sem zúzták be. De akármi derülne is ki: ő az apám.
