Nők a tudományban címmel tartott konferenciát a napokban a Magyar Tudományos Akadémia a Marie Sklodowska-Curie-év keretében. A tanácskozás arra keresett választ, hogyan lehetséges az egyenlő hozzáférés a természettudományi egyetemek képzéseihez, a kutatások pénzügyi támogatásaihoz és lehet-e a sokszínű munkaerő a teljesítmény és a növekedés forrása a vállalati szférában. A vitaindítót Patrizia Paterlini-Bréchot, a sejtbiológia és onkológia professzora, a párizsi Descartes Egyetem Orvostudományi Kar és a Párizsi Szociális és Egészségügyi Központ munkatársa tartotta. A Reggio Emilia-i születésű professzor asszony interjút adott a Népszavának.
- 150 éve született Marie Sklodowska-Curie, a 20. századi tudomány egyik legnagyobb alakja. Mit adott ő a világnak, a nőknek a kutatásain túl?
- Kétségkívül példát mutatott abban, hogy lehet valaki kutató, élhet tudományos szenvedélyének, ugyanakkor lehet családja, nevelhet gyermekeket, megélheti nőiségét.
- Még önnek sem volt egyszerű erre a pályára kerülni az 1970-es évek közepén.
- Valóban voltak nehézségeim, de amikor ezeken túllép az ember, már nem is emlékszik rájuk. Olaszországban válaszút elé akartak állítani: vagy családom lesz, vagy pedig tudományos karrierem. Mivel nagyon izgatott az orvostudomány, az utóbbi mellett döntöttem. Aztán elkerültem Franciaországba, ahol azt mondták: ha nagyon sokat dolgozol, előrejuthatsz a tudományos pályán és még családod is lehet. Így maradtam végül Franciaországban. (A professzorasszony férje Christian Bréchot kutatóorvos, a párizsi Pasteur Intézet főigazgatója, két fiúgyermekük van – a szerk.).
- Önt kislánykori élményei vezették a gyógyítás hivatásához.
- Már egész korán észrevettem, hogy mennyire erősen hat rám, ha valakit szenvedni látok. Sokszor napokig hordoztam magamban egy-egy ilyen élményt. És bár akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent orvosnak lenni, nagyon korán elhatároztam, hogy életcélom lesz másokon segíteni. Bár az egyetem utolsó éveiben dolgoztam nyaranta és hétvégeken általános orvosként, az igazi célom mindig a kutatás volt.
- Csapatával rendkívül fontos felfedezést tett, az ISET-teszt néven ismertté vált eljárást, amellyel vérminta nyomán ki lehet szűrni a rákbetegségek várható kockázatát.
- A rákos betegek halálát a metasztázisok, az áttétek okozzák. Ezek olyan másodlagos daganatok, amelyek az eredeti tumortól távolabb eső szervekben fejlődnek ki. Kialakulásukhoz olyan sejtek kellenek, amelyek elszakadnak az elsődleges daganattól, bekerülnek a vérbe és áttétet képeznek. Tehát, ha megtaláljuk a vérben ezeket a sejteket, tetten érhetjük az alakulóban lévő, az áttéthez vezető folyamatot. Az áttét kialakulása hosszú ideig tart, akár több évig is. Ezért kutattuk e sejteket, hogy pontosan lehessen őket diagnosztizálni, mivel ezek az áttét biztos jelei. Aztán nyilvánvalóvá vált, hogy az erősen invaziv tumorok, amelyeket nem tudunk gyógyítani, egészen parányi sejteket szórnak szét a vérbe, még mielőtt azokat laboratóriumi felvételekkel azonosítani lehetne. Így most egy újabb ajtó nyílik előttünk, hogy időben felfedezzük ezeket a sejteket és blokkoljuk őket, még az áttét megindulása előtt.
- Láttam egy tv-beszélgetést önnel, amelyben a riporter feltette a kérdést: jó-e az nekünk, ha tudjuk, hogy rákbetegség fenyeget minket?
- Mindenképpen jó, ha tudjuk, hogy milyen kockázatnak nézünk elébe, mert az eredményes kezelés szempontjából nagyon sok múlik az időtényezőn. Manapság az emberek elsősorban olyanokkal találkoznak, akiknél későn diagnosztizálták a daganatos betegséget. Éppen ezért félnek is a szűrővizsgálattól, mert a rákot orvul támadó gyilkosnak tekintik. Ahogyan a kutatások előrehaladnak, és a rákos sejteket időben diagnosztizálni lehet, az emberek egyre inkább vállalni fogják a tesztet, ugyanúgy fognak rá tekinteni, mint egy hétköznapi vérvételre, anélkül, hogy a legrosszabbra gondolnának.
- Nagy visszhangja volt a Megölni a rákot (Uccidere il cancro) című könyvének. Nyilván azért is, mert napjainkban egyre több a daganatos megbetegedés, és ezeknek okai között ott vannak a környezeti ártalmak, a stressz, a túlgyorsult élet.
- A rákos megbetegedéseknek körülbelül 15-20 százaléka adódik genetikai meghatározottságból, egy jóval nagyobb százalékot a rákkeltő, toxikus anyagok okozzák, a maradékot pedig a kettő kombinációja és az ön által is említett külső körülmények. Hogyan lehet ezek ellen védekezni, tudunk-e egészségesen élni? Mindenekelőtt olyan törvények kellenének, amelyek megakadályoznák, hogy hormonokat keverjenek a kozmetikumokba, hogy rákkeltő anyagok kerüljenek a földbe, amelyeket aztán megeszünk a gyümölcsökkel, az állatok húsával. Sajnos a törvényhozókat egyes nagyhatalmú csoportok nyomás alatt tartanak. Az egyetlen megoldás, hogy az embereknek össze kell fogniuk világszerte ez ellen. Azt már láttuk, hogy az internetnek köszönhetően létrejöhetnek olyan csoportok, amelyek kormányokat is képesek megdönteni. Miért ne lehetne összefogni olyan törvények érdekében, amelyek révén fertőtleníthetnénk a környezetünket?
- Végül térjünk vissza beszélgetésünk elejére: milyen a nők helyzete, szerepe ma a tudományban?
- Úgy gondolom, hogy a nőknek nagyon fontos a szerepe, mert egy másfajta világlátást hordoznak magukban, mint a férfiak. Általában kevésbé érdekli őket a hatalom, a dicsőség, inkább arra koncentrálnak, hogy elérjenek olyan dolgokat, amelyek jobbítják az életünket. Ezért bátorítani kell a nőket, mert gyakran a családi körülményeik nem engedik, hogy kitűnjenek a munkában. A példaképek azonban sokat jelenthetnek nekik.
