gyújtogatás;fegyház;Bokod;

- Gyerekekre gyújtottak egy házat Bokodban

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla szerdán egy férfit, aki rágyújtotta a házat volt barátnőjére és további hat emberre tavaly májusban a Komárom-Esztergom megyei Bokodban.

Ferenczy Tamás, az ítélőtábla szóvivője elmondta, a táblabíróság a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt kiszabott jogerős döntéssel helybenhagyta az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék korábbi határozatát. A férfi legkorábban 2021 szeptemberében bocsátható feltételes szabadságra.

A vádirati tényállás szerint a 47 éves férfinak viharos szerelmi kapcsolata volt a sértettel, féltékeny volt és italozott. Miután kapcsolatuk megromlott, tavaly május 5-én rendőri intézkedés mellett elvitte ingóságait a házból. 

Aznap este a házban a nőn kívül négy gyermeke és további két felnőtt tartózkodott. Éjfél után a férfi ittasan visszament oda, a teraszon lévő bútorokat motorbenzinnel lelocsolta és felgyújtotta, majd az ajtót berúgva behatolt az épületbe, ahol szintén benzint locsolt szét, majd meggyújtotta. Ezután lökdöste, sértegette és a hajuknál rángatta a felnőtt sértetteket. A tüzet két gyermek kezdte el oltani. A vádlott megpróbálta megakadályozni, hogy a sértettek értesítsék a tűzoltókat. 

A férfi végül kifutott a házból, közben egy benzines palackot dobott be a nappaliba. A házban lévők el tudták hagyni az égő ingatlant, az időközben visszatérő férfi azonban azt hitte, meghaltak. Az épületnél a vádlott továbbra is agresszívan viselkedett, végül a rendőrök előállították. 

A másodfokú határozat indoklása szerint a vádlott szándéka "legalább eshetőlegesen" a sértettek megölésére irányult, erre utal, hogy a tűzgyújtáskor a benzin mellett égésgyorsító anyagot is használt, meg akarta akadályozni, hogy az egyik sértett telefonon értesítse a tűzoltókat, és gátolta a tűz oltását. Az ítélőtábla szerint alaptalan volt az elsőfokú büntetés enyhítésére irányuló fellebbezési kérelem, mivel a vádlott cselekménye többszörösen minősített esete volt az emberölés kísérletének.

Szerdán hajnalban kiselefánt született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az anyaállat és az elefántborjú is egészséges, a gondozók most azt várják, hogy a jövevény megtalálja az emlőket és táplálkozni kezdjen. A kicsit most még csak az állatgondozók és az állatorvosok láthatják, a nyilvános bemutatkozás időpontját később állapítják meg - írja az állatkert közleményében.