– Ki a tököm csinálja má’ megint ezt a rohadt nagy bűzt?!
Trabant okádja a kékes-szürke füstöt egy rozzant ház udvarán az egyik baranyai faluban. A szomszédban testes férfi igyekszik túlüvölteni a Trabant tenorját, ám hamar kiderül, hogy nincs benne indulat, inkább csak beszélgetni szeretne autóját túráztató komájával, a Bürke néven bemutatkozó, negyvenkilenc éves férfival.
Dehogy haragszom rá – neveti el magát a szomszéd. – Megmentette az életemet. Három éve olyan epegörcsöm volt, hogy vinnyogtam. A sógor Ladáján elindultuk Pécsre, a klinikára, de hó volt, és az első kanyarban becsúsztunk az árokba. Telefonáltam Bürkének, hogy jöjjön a Trabantjával, most már az asszonyt is vinni kell a klinikára, meg a sógort is, egyiknek az orra, a másiknak az ujja tört el. Bürke jött, és bevitt minket.
Később megtudom, hogy a Trabantnak már akkor se volt műszakija és kötelező biztosítása. Bürke 2012 óta félévente kivonatja ideiglenesen a forgalomból a Trabantot, így nem kell utána fizetnie biztosítást meg adót, ám azóta is használja a delfinszürkéből szennyes fehérre fakult masinát.
– Ha elkapnak, lesz csodálkozás – legyint a „mi van, ha lemeszeli a rendőr?” kérdésre. – Megbüntethetnek, nem fizetek...
Bürke valaha segédmunkás volt egy építő cégnél, huszonöt éve állástalan, az ezredforduló óta napszámból él, többnyire feketén. A ház, amiben lakik az élettársával, nem az övé, bankbetétje nincs.
– Tőlem már nem vehetnek el semmit – tárja szét a karját.
– A Trabantját se?
– Holnap hozok másikat. Trabant nélkül nem lehet élni.
A most 51 esztendős Miskolci József akkor vette az első Trabantját, amikor nagykorú lett. A pécsi férfi villanyszerelőként kezdett dolgozni az áramszolgáltatónál, és első keresetéből 3 ezer forintért megvette a szomszéd működésképtelen 601-esét. Egy évig dolgozott rajta, és levizsgáztatta. Aztán eladta, és vett helyette egy öreg Polski Fiatot. Később még vett tucatnyi használt autót, Opelt, BMW-t, Volkswagent, még egy rokkant Porsche-ja is volt a kilencvenes években, 300 ezerért vásárolta, de munkaautónak mindig tartott egy Trabantot is. Három éve egy 1989-ben gyártott mogyorószínű kombival jár munkába. A kocsi Pécs nyugati határán, a 6-os főút padkáján állt, egy zöldségárus portája előtt, ott hirdették eladásra. A villanyszerelő 30 ezerért vette meg a pöccre induló, 110-es végsebességet tudó masinát. Ötven óra munkával és 30 ezer forintnyi ráfordítással a rozsdás tartóelemeket kicserélte, és azóta hajtja. Trabant-szeretetéről így beszél:
– Nekem csak használt autóra volt pénzem, de azokkal gyakran előfordultak olyan problémák, amelyekkel egy szerelő sem bírt, a Trabanttal viszont soha nem fordult elő ilyen. Aki ért hozzá, az mindig ki tud találni valamit, hogy működjön.
Miskolci húsz éve elvált, van két felnőtt gyermeke, később együtt élt egy asszonnyal, s ő szült egy kislányt, aki most négy éves. Ők nem ülhetnek Trabantba.
– A többi autós utálja a Trabantot a füstje miatt, legszívesebben lenyomnának az útról. Félek, hogy egyszer megteszik, ezért nem viszem a kislányt a Trabanttal. Ha egyedül vagyok, akkor viszont nem érdekel, hogy fenyegetnek. Élvezem. Kiabáljatok csak! Cserélnék én veletek, nekem lenne egy jó autóm, és engem bosszantana egy előttem bűzlő Trabant. Bírnám!
A villanyszerelő nem szándékosan bosszantja a füsttel a többieket, de a kétütemű motor által gyenge hatásfokkal eltüzelt keverékbenzin korma lerakódik a kipufogóban, ha nem húzatjuk ki százzal a Trabantot. Miskolci József csak a városban lötyög, ezért, ha már nagyon füstöl a kocsija, leszereli a kipufogót, féldeci benzint önt bele, meggyújtja, és porszívóval kifújatja az égő kormot a csőből. Utána elviselhetőbb a Trabantja mögött a levegő. Miskolci lelki okokból is ragaszkodik a márkához:
– Az első Trabantomon rengeteget dolgoztam, télen egy fólia sátor alatt szereltem, néha mínusz tíz fokban. És egyszer csak elindult. 19 évesen autóm lett. Büszke voltam rá és magamra. De szép volt!
Sztorija minden trabantosnak van az autójáról. A Csepelen élő, 68 esztendős Kertész Ferencnek is.
– 1982-ben Békéscsabán éltem – kezdte történetét a nyugdíjas magyartanár. – Decemberben, péntek délután Csepelre indultam a szüleimhez, és négy órakor Mezőberényt elhagyva egy reccsenést hallottam a motorházból, majd leállt a kocsi. Kegyetlen hideg volt, alkonyodott, és hátul ott ült két kicsi gyerekem. Megnéztem, mi a baj, hát az történt, hogy a motorházban tartottam egy rongyot, amivel tankoláskor a benzintartály tetejét csavartam le, s ez a rongy belecsúszott a ventilátorba, és emiatt az egyik lapát és a ventilátort rögzítő pántja eltört. Egy tanya volt a közelben, bementem, és megkérdeztem az ott lakó huszonéves férfit, tudnánk-e telefonálni segítségért. Telefon nem volt. A férfi kijött, megnézte a kocsit, és fél óra alatt megcsinálta. A ventilátor egy hulladéklemezzel rögzítette, de előbb hidegvágóval leszedte a letört lapáttal szemben lévő lapátot, mert különben rángatott volna. Remekül ment a kocsi, tíz évvel később, amikor suzukis lettem, azzal a tanyán gányolt ventilátorral adtam el.
Kertész 2002-ben vett egy használt Trabantot magyartanárként diplomázó fiának:
– A fiam nosztalgiázott, hogy mennyire szerette a Trabantot, és 14 évesen már tudta vezetni. Ezért vettem neki egyet. Később ő is suzukis lett, de a Trabantot nem adtuk el, azóta én használom, a kertembe járok vele. Semmit se tudok megjavítani rajta. Ha elmegy a gyújtásom, az egyik kertszomszédom állítja be. Valaha ő is trabantos volt. Néha megkér, hadd nézze át a motort. Csináld, testvér! Órákig babrál, neki ez gyönyör. A mai autókhoz már nem ért, mert azokban mindent számítógép vezérel. Azt mondogatja: húsz év múlva minden autót robotpilóta irányít, és a most születő gyerekek már nem is tanulnak meg vezetni, nemhogy autót szerelni.
A 33 éves Takács Tibor ezen a nyáron lett egy vele egykorú Trabant tulajdonosa. Az Érsekcsanádon direkt marketingből élő, feleségével három gyermeket nevelő férfi addig egy 20 éves Fordot hajtott, csakhogy utóbbi egyre gyakrabban szerelőre szorult.
– A nagyapám ajánlotta fel a Trabantját – mondja Tibor. – A papa 80 éves, és miután meghalt a felesége, elment a kedve a vezetéstől, egyedül nem utazik. De a Trabantot nem akarta eladni, mert az hozzánőtt. Hozzám is. 24 évesen már vezettem, és eleinte nem szerettem. Akkor diplomáztam, és Trabanttal mentem állásinterjúkra. Az öltöny és a roncskocsi nem illett össze. Ráadásul amikor az első megbeszélésre mentem a szentesi híd emelkedőjén az autó nem bírt felkapaszkodni. Vártam pár percet, aztán újraindítottam. És elindult. Nem késtem el, de nagyon bosszantott. Később megtanultam, hogy a Trabant olyan, mint a szeretett nő, nem hibái vannak, hanem személyisége, amibe belefér néhány rossz nap.
Hogy Tibor újra megkapta a kocsit, alaposan próbára tette. Portájuk konyháját betonozták, ehhez egy utánfutóval másfél tonna sódert szállított a házhoz.
– Sajnáltam szegényt, de végül is bírta az utat. Sokszor eszembe jut, hogy gyerekkoromban mekkora öröm volt, amikor Trabanttal mentünk a Tiszára a nagyszüleimmel, akik akkor még középkorú, egészséges emberek voltak. Mi hárman, az unokák hátul ültünk, és boldogok voltunk. Eldöntöttem, hogy felújítom és megtartom a Trabantot, amíg csak lehet.
A Trabantok karbantartásához, felújításához, vizsgára készítéséhez sok segítséget ad Trabant-Wartburg Klub honlapja. Az 1994-ben alapított egyesületnek ötszáz tagja van, ám évente többezer trabantos szerez a honlapról hasznos tanácsokat autója fenntartásához. Muczán Gábor, a klub elnöke úgy véli, ma könnyű levizsgáztatni egy Trabantot, mivel a hatóságok nem tudnak mit kezdeni az autó károsanyag-kibocsátásával. A műszer pár másodperc alatt eltelne és tönkremenne a Trabant füstjétől, ezért nem is mérik a kibocsátást. Muczán szerint legfeljebb 6-7 ezer Trabant rója az utakat rendszeresen. S noha egy Trabant valóban több százszor annyi károsanyagot bocsát ki, mint egy mai autó, mivel alig használják ezeket a járműveket, az általuk okozott környezetszennyezés eltörpül a kétütemű robogóké és fűnyírógépeké mögött, azokból félmilliónál is több van. Ezzel együtt a Trabantok 2020-ig kaptak haladékot, akkortól – egy rendelet szól erről - csak azok vehetnek részt a közúti közlekedésben, amelyeket veterán autóvá minősítenek. A Trabant esetében azonban ez nem elviselhetetlen teher, hisz olcsó, bontott és utángyártott alkatrész bőven van.
Ebben bízik a nagykanizsai Oláh Péter is. A 21 éves férfi autószelőnek tanul Pécsen, s egy 1982-ben gyártott Trabanttal ingázik hetente a baranyai megyeszékhelyre. Az alul kakaóbarna, felül tejeskávé színű autót két hónapja egy amerikai magyartól kapta. A férfi 200 ezerért kínálta, aztán Péter felvetésére („mi neked az a 200 ezer, engem meg falhoz nyom”) odaadta ingyen. Péter ötgyermekes, szerényen élő iparoscsaládban nőtt fel, tanulóként végképp nincs pénzügyileg a topon, így jól jött a gesztus. Trabantja egykor Péter apjának is volt, s ma már Opelt hajtó felmenője dicsérte a 601-esek megbízhatóságát, igénytelenségét, igaz, elmondta, hogy egyszer a bal hátsó kereke elszabadult, és megelőzte őt, miközben a tengely szántotta az aszfaltot. Az apa visszatette a kereket, és haladt tovább. Eddig Péter hatszor jártam meg oda-vissza a Pécs-Kanizsa utat, gond nélkül.
A 105-öt vágja, a városban 7 liter a fogyasztása, de ha országúton 70-nel megyek, öt alatt marad – dicsekszik a fiatalember. – Szerelőként mindent autódiagnosztikával oldunk meg, így külön jó, hogy a Trabantot is megtanulom. A kollégák irigyelnek kicsit érte, bár lesz rajta munkám. Először a korrodált részeket cserélem ki, aztán az első kereszttartót, a hattyúnyakat. Ha anyagilag jobban állok, lesz korszerű autóm, de a Trabantot is megtartom.
Péter, ha megérkezik valahová, hogy ne füstöljön, a motort leállítva gurul be, s az utolsó métereken kézzel tolja be a kocsit, miközben a vezetőoldali ablakon benyúlva kormányoz. Ezt még könnyebb megtenni, ha valakinek Trabant Trampja van, mivel ennek a főképp mezőgazdászok számára készített kabriónak ajtaja sincs. Ebből a márkából a kocsi fénykorában sem volt párszáznál több az országban, ma meg jó, ha tucatnyi van. Az egyik a pécsi Szalai Szilárdé, a 41 éves kocsmáros 2004-ben vette 350 ezerért. Nem is alkudott rá, annyira örült, hogy ennyiért megkapja a hibátlanul működő kuriózumot.
– Megfogott a kinézete – mondja ma is lelkesülten a háromgyerekes apa. – Az, hogy nincs ajtaja, a lenyitható ponyvateteje. Amerre gurulunk, bámulnak. Egyszer egy trombitás ismerős megkért, hadd üljön be. Oké, de hozd el még két zenész haverodat, és muzsikáljatok. Úgy lett. Körbejártuk Pécs belvárosát, s közben harsogott a nyitott kocsiból a Star Wars zenéje. Ezt többször megcsináltuk. Az emberek imádják. 29 éves kocsi, nagyon óvom, télen egy újpetrei garázsban áll. A Tramp csak kabrióként attrakció, és ilyenkor már fáznánk benne. Nekem villogni kell ez az autó, és azért, hogy örömöt okozzak a barátaimnak, a városnak.
