Olyan magas volt, hogy simán átlépte a kerítést. Kecskeszakállt viselt, de lehet, hogy csak bajuszt. A rózsabokrok tövében végezte el a dolgát. Az egyik házból fasírtot meg gyerekholmit lopott. A harmadikban bent is éjszakázott. Szotyolahéjat köpködött, s a buszmegállóban megkérdezte, merre van Poroszló. Nem beszélt magyarul. Törte a magyart, miközben egy másik nyelven is beszélt. Egyedül volt. Hárman voltak. Csak árnyék suhant át a rezedabokrok között. Üzbég férfi, aki helyi nőt vett feleségül. Két üzbég férfi, mindketten ugyanabba a családba nősültek, s most jöttek haza a halottak napjára. Hálózsákot viselt, általvetve a hátán. Hátizsákja volt. Igazából a helyi körzeti rendőr fia, aki illegális fémdetektorral kincsek után kajtatott a tarlón.
Íme "a kömlői migráns" változatos leírása – valamennyit a helyszínen hallottuk idősektől, fiataloktól, romáktól, nem romáktól. Kevésen múlt, hogy a Heves megyei kis falu nem vált „Őcsény 2.0”-vá: olyan menekültek okoztak ugyanis pánikot a helyiek körében, akiket igazából senki sem látott, senki sem ismert.
Eszes Istvánné riasztotta a polgármestert a fasírtevő menekült miatt, akit állítja: többször látott ilyet.
Október utolsó napjának reggelén egy helyi asszony hívta fel a polgármestert azzal, hogy migránsok masíroznak a faluban. Turó Tamás hitte is, meg nem is, amit hallott, de azért kiküldte az embereit, nézzenek körbe, mi a helyzet. Nem láttak semmi szokatlant. Pár órával később az asszony újra telefonált, ezúttal konkrétan megnevezve, hogy a Táncsics út végén lévő villanyoszlop tövében ücsörögnek a migránsok. A polgármester újra küldöncöt menesztett, s közben a biztonság kedvéért riasztotta a tiszanánai rendőröket is, hátha szükség lesz rájuk. Közben azonban kiderült: a migránsnak nézett két fiatalember egyike valójában egy helyi tizenhat éves fiú, akinek az a szenvedélye, hogy fémdetektorokkal rója a határt, kincsek után kutatva. A falu első embere a település közösségi oldalán igyekezett nyugtatni a kedélyeket, hogy rémhírről van szó, ám biztos, ami biztos, saját magát is szolgálatba helyezte aznap estérre, s beállt a polgárőrök mellé járőrözni.
A kétezer-egyszáz lelkes, zömmel romák lakta falu pedig felkerült a „migráns-térképre” mindjárt Őcsény, a Soros-plakátok és Szájer József elhíresült mondata közé, miszerint „jön a holtak serege, és el fog sodorni minden élőt.”
A temetőben kezdünk. Kömlőn állítólag itt láttak először "migránst".
– Badarság – legyint a hetvenöt éves Szászi András, korábbi téesz-gépkocsivezető és alpolgármester. Szerinte egy olyan család okozott riadalmat, amelynek tagjait a többség jól ismeri, a szülők itt vannak eltemetve, most is hozzájuk jöttek ki mindenszentekkor, gyertyagyújtásra. – Az asszonyka idevalósi, de egy üzbég férfihez ment feleségül, lehet vagy négy-öt gyerekük. Mindannyian itt álltak a sír körül, a nőknek pedig kendővel volt bekötve a fejük. Na, ebből lett a migráns-sztori – legyint, miközben a felesége sírjáról összegyűjtött gyertyákat rendezgeti.
Kömlői Lajosné, egy idősebb fejkendős asszony az egész történetet némiképp szabadkozva, egy helyi szólással rendezi el, miszerint: „öreganyám seggéből elindult egy veréb, oszt mire kiszállt, varjú lett belőle”. Az ominózus sírnál energikus asszony rendezgeti a virágokat, távoli rokon, tőle tudjuk, hogy mind a két lány arab férfihez ment feleségül, vagy húsz éve Pesten élnek, megbolondult a világ, ha őket migránsnak nézi bárki is a faluban.
Turó Tamás polgármester azzal fogad, hogy Kömlőt nem lehet Őcsényhez hasonlítani, elvégre utóbbi helyen igazi menekültek jelentek meg. Kiigazítjuk, hogy valójában ott sem látott senki menekültet, mert el sem jutottak odáig, ráadásul regisztrált, jogszerűen itt tartózkodó menedékkérőkről volt szó, mire úgy reagál: ha Kömlőn is igazi menekültek jelennének meg, attól sem kellene megijedni, hisz előbb meg kell ismerni a másikat, s csak után lehet eldönteni, milyen emberről van szó. Ő a „fémdetektoros” migráns-verziót ismeri, a temetőben megjelent üzbég-magyar családról nem tud. Szerinte a falu amúgy befogadó, évekig volt arab háziorvosuk, s most is vagy húsz belga családnak van itt nyaralója: lepukkant parasztházakat vettek meg és újítottak fel.
Kimegyünk a falu szélére, ahol állítólag a „másik migránsokat” látták. Lólé Betti még ma is zaklatottan meséli, hogy egyik éjjel motozásra riadt, bökte a férjét, hogy a kertben járkál valaki, de az lecsitította, hogy biztosan hallucinál. Másnap azonban a szembeszomszéd, a „gunyhós” Juliska is arról beszélt, hogy éjjel látott egy magas árnyat a kertben, s azt is, hogy a rózsabokrok tövében végezte a dolgát. Tőlük pár háznyira lakik a középkorú Eszes Istvánné: ő volt, aki valójában kétszer is telefonált a polgármesternek, s bejelentette a migránsokat. Az asszony korábban a jászberényi Electroluxnál dolgozott, most közmunkás. Férjével, anyjával és lányával él egy fedél alatt, utóbbi kettő vele együtt bizonygatja: migránst láttak kedden éjjel, de már előtte is több napon át, mert ott kóborolt a falban.
– Szembe be is ment a házba, állítólag voltak társai is. Elvitték a fasírtot az asztalról, meg a kiteregetett gyerekruhákat – mondja a lány. A nagymama közben végig azt mantrázza, hogy a kettővel arrébb lévő lakatlan házon nem úgy áll a lakat, mint korábban, biztosan ott aludtak bent „azok”.
Mikor azt kérdezzük Eszesnétől, miből gondolta, hogy "migráns" az idegen, akivel állítólag találkozott, azt mondta, abból, hogy magas volt, pelyhedző kecskeszakállt viselt, egy lábbal át tudott lépni a kerítésen, s törte a magyart. Ebből arra következtetett, hogy nem „friss migráns”, hanem már régóta nálunk bolyonghat, ezt igazolta piszkos ruhája is. Ráadásul magozott – vagyis szotyit rágott – s köpködte a héjakat – tette hozzá.
Gondoljuk, ha ez utóbbi szokás is szempont lehet, akkor bizony már tele vagyunk migránsokkal, itt vannak a spájzban, s egészen a legfelsőbb szintekig hullámzik a migránsáradat. De nem akarjuk még jobban megzavarni szegény asszonyt. Inkább átkopogtunk a szomszédhoz, s megkérdeztük, tényleg eltűnt-e a fasírt.
A válasz rövid volt.
– Hülyeség. Milyen fasírt?
Elvetődött a mag
Az esztergályhorváti menekültlistázás és az őcsényi "rongálás" után Kömlőn is bebizonyosodott, hogy működik a Fidesz gyűlöletpropagandája – foglalja össze Sik Endre. A szociológus szerint a Magyarországon amúgy is meglévő idegenellenességnek a hatalom megágyazott, a következmények pedig kiszámíthatatlanok.
- Mi lesz ebből?
- Az október 2-ai népszavazással, a két nemzeti konzultációval és a plakátokkal a hatalom megágyazott annak, hogy a Magyarországon amúgy is meglévő, a nemzetközi összehasonlításokban évtizedek óta erős gyanakvás, s félelem az idegenekkel szemben felszínre törjön. Az viszont kiszámíthatatlan, hogy mikor és milyen formában. Az őcsényiek és a kömlőiek nem szörnyetegek, hanem valamilyen véletlen esemény váltotta ki belőlük ezt a viselkedést. Az átlagemberekben, akik talán életükben nem láttak muzulmánokat, elvetődött a mag, amely bármikor szárba szökkenhet.
- Nagyobb városokban, akár a fővárosban is előfordulhatnak ilyen esetek?
- Miért ne? Ez nem „falusi” probléma.
- Valamikor kigyógyulhatunk az idegengyűlöletből?
- Elvben igen, de ennek nem látom semmi jelét. Az idegenellenességet, a félelmeket könnyű előhozni, hiszen az őskor óta bennünk vannak. Nagyon nehéz viszont olyan civilizációs burokkal körülvenni, ami véd attól, hogy a felszínre törjenek.
