Eldugott kis hír közölte a minap az egyik napilapban, hogy az Országos Széchényi Könyvtár egyik kutatója nekiáll bebizonyítani, hogy milyen tékozlók is vagyunk. Az 1930-as évek páratlan irodalmi terméséből nemzetközi értékeket felejtünk ki ugyanis. Olyan neveket egyebek között, mint Karinthy Frigyesé, akinek a felejthetetlen művei hovatovább elkallódnak. Ki tudja például a mai nemzedékből, hogy Madách Tragédiájának is volt számos paródiája, az egyik páratlan remekmű? Azzal kezdődött, hogy „Uccu Lajcsi, Hopsza Lenke, volt egyszer egy Jóistenke. Azt gondolja magába, nem ülök itt hiába, Megteremtem a világot, hogy olyat még kend nem látott, Hogyha látott, szájad tátod, mesterségem megcsodálod. Ahogy mondta, úgyis tett, dolgozott egy keveset, Hat nap alatt, úgy ahogy, összecsapta valahogy…”
Kutatónk azonban nem csak ilyesmi akadt a kezébe. Rátalált egyebek között Gárdonyi Géza életének utolsó remekművére, egy szinte ismeretlen kisregényre, amely bámulatos szerelmi történet. „Ki-ki a párjával”, ez a címe, már halála után jelent meg első ízben. Ha a franciák történetesen Gustave Flaubert hagyatéka között hasonló alkotásra bukkannak, világszámot teremtenének belőle. Nálunk elkallódik, ha valaki kíváncsi rá, akadjon rá véletlenül. A kiadók javarésze rest vagy csak a gyors hasznot nézi, nem teszi igazán a dolgát, nem törődik vele, milyen kincsek mennek feledésbe. És a felnövekvő nemzedékek vajon tudják, mit veszítenek? De talán most, a digitalizáció előrehaladtával mégis kezdődik valami: hiszen például az említett Gárdonyi kisregény is olvasható a világhálón. Talán rádöbbenünk, milyen dúsgazdagok is vagyunk.
És akkor fölelevenítem magamnak az emléket, amely nagyon is élénken él bennem. Nagyszüleim a Kertész utca 18-ban laktak, a földszinten volt a Színpadi Szerzők Egyesülete. Jöttem le, nyílik az ajtó, kilép Karinthy Frigyes. Teljes életnagyságban. Tágra nyílt szemmel bámulom, rám néz, visszakacsint. Ráérsz? - kérdezi. Mert ha igen, elkísérhetsz az Operához, könyvnap van, dedikálok. Útközben mesélek neked.
Ilyen dicsőséggel azóta se sétáltam az Andrássy útra. Diadallal vonultam be a kiadó sátrához. Akkor még a legkisebb gyerek is tudta, kicsoda Karinthy Frigyes, az Így irtok ti pedig ereklye volt. És jót mulattunk azon is, hogy a - meglehet, épp az író által útjára indított - pesti vicc szerint az egyik korabeli rovarirtó cég ezzel hirdette magát: „Így írtok ti: Karinthy – Így írtok én: Ditrichstein!” (Valójában a lapokban csak egy másik legendásan szellemes reklámjuk jelent meg rendszeresen: "Drámát Shakespeare, Poloskát Ditrichstein legjobban irt".)
Amúgy rideg esztendők voltak, mégsem unalmasak. Volt bennük mit élvezni. Ha végképpen nem felejtjük el őket, talán még mindig szórakoztathatnak. Csak legyenek csakugyan, akik irodalomtörténészünkhöz hasonlóan ápolják, fölelevenítik őket.
